2016 november 24-én tartotta meg Pozsonyban a NARKS – Szlovákiai Ingatlanirodák Nemzeti Szövetsége immáron XXIII. Nemzetközi résztvételű konferenciáját, mely az aktuális ingatlanpiaci és a várható piaci helyzetelemzésen kívül a jótékonyság jegyében is zajlott. Ezen a konferencián részt vett Szabó Zsolt is, aki elnökségi tagja a NARKS- nak és társtulajdonosa a Komáromi székhelyű INVESTCONSULT kft-nek.
Mi várható az ingatlanpiacon a közeljövőben? Ez volt az egyik leggyakrabban feltett kérdés. A 2008-ban elindult gazdasági válság után már érezhető a fellendülés, főleg az utóbbi egy-két évben. Erre jellemző az ingatlanok vásárlása iránti nagyobb érdeklődés, nagymértékben a kedvező hitelkamatoknak is köszönhetően. A Szlovák Nemzeti Bank adatai szerint a lakócélú ingatlanok esetében az éves 5,5%-os áremelkedés volt jellemző országos viszonylatban, de néhány nagyvárosban (Pozsony, Nyitra, Zsolna) ez elérte akár az éves 15%-ot is a beruházásoknak köszönhetően. Amennyiben a hitelfeltételek nem fognak jelentősen változni, a 2017–2018-as években is tovább várható pozitív fejlődés, mégha valószínűleg kisebb mértékben is. Ezután az időszak után viszont árkorrekció következhet be. De a mostani ingatlanpiaci helyzet nem téveszthető össze a 2008-as időszakkal, mivel a mostani vásárlók körültekintőbbek, mint a gazdasági válság előtt. Az is befolyásolja ezt az állapotot, hogy manapság a lakást vásárlók kb. 75-80%-a saját használatra vásárol, kb. 20% befektetés – bérbeadás céljából és csupán kb. 3% spekulatív célból, várva, hogy rövid időn belül megdrágult áron eladja. Ez utóbbiak aránya 2008 előtt elérte a 30%-ot is. Az áremelkedés a lakóingatlanokon belül elsősorban a lakásokat érintette. A Szlovákiai ingatlanirodák nemzeti szövetsége (NARKS) támogatja a bérlakások fejlesztését, mivel hazánk ezen a téren elvan maradva azoktól az országoktól, ahol az ingatlanpiac stabilabb mint nálunk. A NARKS a Szlovákiai vállalkozók szövetségével (Slovenský živnostenský zväz) egyetemben írásos kéréssel fordult a Szlovák kormányhoz, hogy tegyen intézkedéseket, melyek motiválók lesznek a magánvállalatok számára a bérlakások építésében. Ha ez sikerül, elősegítheti többek közt a munkavállalók mobilitását is, mivel nálunk főleg a magántulajdont részesítik előnyben a lakosok, ez viszont gyakran ahhoz vezet, hogy nehezebben hajlandók más régiókba költözni „munka után“.
Érdekes kihívást jelent az ingatlanpiac számára hosszútávú értelemben az is , hogy 2030-ban valószínűleg 10 emberből 6 olyan szakmában fog dolgozni, melyek ma még nem léteznek. Értékes műtárgy árverésével a NARKS támogatta a Kramáre utcai gyermek–onkológiai klinika működését, így a szakmai konferencia alkalmat nyújtott jótékonysági tevékenységre is,- számolt be Szabó Zsolt.
dunataj.sk