Exkluzív riport a mindennapokról és a pódiumig vezető útról
Kovács András Péter és Kőhalmi Zoltán, Karinthy-gyűrűs humoristákat valószínűleg nem kell olvasóinknak bemutatnunk. Komáromi fellépésük előtt felkérésünkre Králik Róbert készített exkluzív riportot a stand-up neves magyarországi képviselőivel.
Elsőként
Kovács András Péter állt mikrofon elé.
* Jártál már errefelé? – Igen, egy ízben léptem fel még talán két éve, illetve volt egy író-olvasó találkozó egy sarokkal lejjebb, a könyvesboltban és az nagyon kedves emlék.
* Mindketten a humor intellektuális vonalát képviselitek. – Örülök, hogy engem is idesoroltok.
* Valójában, mi ösztönzött arra, hogy az egyetem után, jogászdoktorként a humor, az emberek szórakoztatása mellett tetted 
le a voksot? – Szerencsés véletlenek egymásutánja, vagy együttállása? Nem is tudom megmondani, honnan született az ötlet. Zoli tíz év alatt végezte el az amúgy ötéves műszaki egyetemet, és az ő esetében egyértelmű volt, hogy ő nem lesz építész, Bödőcs Tibi is lassan haladt a bölcsészdiplomájával, ennek eredményeképpen nagyonnagyon elmélyült és olvasott lett. Nekem teljesen simán ment az egyetem, sőt el is végeztem, ügyvédi irodát is működtettem, egyetemen is oktattam, tehát igazából egy töretlen és zavartalan pályát mondhattam magaménak, de valahogy mégis úgy hozta az élet, hogy egy hétvégi hobbiból, ami a humor és a stand-up volt, komoly megélhetés lett és én is azon vettem észre magam, hogy nem lehet egy fenékkel két lovat megülni.
* A humorban is sokrétű vagy, hiszen írsz is, nemcsak könyvet, hanem különböző jeleneteket is. Melyik könnyebb, színpadon állni a közönség előtt, vagy elmélyülten gondolkodva kitalálni a gegeket? – A legegyszerűbb a nézők előtt állni és mondani azokat a vicceket, amiről tudom, hogy már működnek. Ezzel szemben nehezebb feladat otthon ülni elmélyülten, és kitalálni a gegeket, bár ez még a munka kellemesebb része. Sokkal kellemetlenebb azután kiállni a nézők elé és elmondani a vadonatúj dolgokat, figyelni reakciójukat a poénokra. Ezért általában a műsorban is úgy van, hogy amikor valamilyen új anyagot próbálunk, akkor hagyunk magunknak menekülőutat a régi, biztos anyagok felé. Nem könnyű…
* Azt mondod, hogy visszanyúltok bizonyos működő dolgokhoz? Az internet tele van veletek, a rádióban hallanak, a tévében látnak benneteket, nem veszélyes ez, hogy lerágott csontokká válnak a poénok? – Nem, mert ami a tv-ben lemegy, azt már soha többé nem mondjuk el színpadon. Néha úgy tűnik, hogy rajtunk van valamilyen „termelési kényszer”, hiszen évente egy 40-50 percet ki kell „termelni”. Mire a tv-be érnek a műsoraink, addig csiszoljuk az anyagot, míg tökéletes nem lesz. Nem dicsekvésképpen mondom, hogy azért nekem van a tarsolyomban úgy három-, vagy majdnem négyórányi anyagom, amit még nem mondtam el televízióban. Van miből válogatni az idézőjelben vett régiek közül is, plusz mindig írjuk, hogy ha valahol voltunk, ott mit mondtunk és mikor mondtuk, tehát, ha visszajövök ide Komáromba, akkor csak előveszem a jegyzetemet és megnézem, hogy mit mondtam itt legutoljára és mikor.
* Szeretném még megkérdezni, hogy mennyire nehéz – a te szóhasználatoddal élve – termelni, hogyan születnek a poénok? – Nyilván ez nem így működik, ez egy nagyon-nagyon lassú érési folyamat, szinte aranymosás, mondatról mondatra, vagy poénról poénra halmozódnak a dolgok, és egy 40-perces anyag, az valójában egy teljes évnek a munkája. Amikor kiállunk a színpadra, a közönség csak azt látja, hogy milyen könnyedén poénkodunk, csak úgy dől belőlünk a „hülyeség”, a valóságban e mögött azért nagyon komoly munka rejtőzik. Előbb írás, utána szerkesztés, és nem titok, hogy amit az ember megír, annak a kétharmadát ki kell húzni.
* Mennyire ragaszkodtok a megírt sémához és mennyi a rögtönzés? – Ha van mód rögtönözni és a közönség is partner erre, akkor szívesen rögtönözünk, ám akik jegyet vesznek ránk, azok garantáltan jól akarják érezni magukat, úgyhogy nem engedhetjük meg a kockázatot, de nyilván a színpadon érik be egy anyag, tehát ha én megírok otthon három sort, azzal, hogy elmondom és még egyszer elmondom, szépen felépül 6-8 perccé.
* Mi ad ihletet? Miből táplálkozol leginkább? – Mindig másból, bármiből. A napi politikától kezdve az egyszerű emberekkel megtörtént eseményekig minden érdekes lehet.
* Politika, gazdaság? – A közélet valójában egyre kevésbé foglalkoztat, másrészt nekem nem is áll annyira jól a politikai, közéleti humor, bár rádiókabaréban szoktam azért művelni, de ami most öltetet ad, az leginkább a család, úgyhogy az elmúlt 1-2 évből szinte kizárólag családi mókák születtek, illetve a zene egy olyan terület és szerelem, amit már ideje megmutatni a közönségnek.
* Jó, hogy mondod, a múltkori zenés előadásod fantasztikus volt. – Szeretnénk majd ezt megturnéztatni országszerte kérdés, hogy mennyire emlékeznek rá, illetve, hogy mennyien vennének rá jegyet.
* Számodra milyen volt a 2013-as év? – Nekem ez egy jó év volt. Az év legszebb és legmeghatározóbb élménye az volt, amikor július 4-én, a függetlenség napján ikreim születtek, úgyhogy nekem ennek a várakozásnak és az azóta eltelt hónapoknak a jegyében telt a teljes esztendő.
Kőhalmi Zoltán
* Nem árulok el titkot az olvasóknak, ha elmondom, hogy pár éve már komolyabban elbeszélgettünk, végignéztem akkor is a műsorodat és örömmel tapasztaltam, hogy a te fellépéseidben nincs olyan sok csúnya szó, mint ahogy az már szinte kötelező mások számára. Valahol azt olvastam, hogy te ezt szándékosan csinálod. – Igen én nagy harcosa vagyok a trágárságok mellőzésének!
* Egyébként a habitusod is ilyen, vagy ez egy klisé? – Bevallom, mint minden ember, néha én is beszélek csúnyán civilben, akaratlanul is kicsúszik a számon egy-két káromkodás, de arra, hogy ez ne történhessen meg velem a színpadon, különösképpen ügyelek és a szakmában másokat is erre ösztönzök, ennek köszönhetően én úgy vagyok számon tartva, mint egy elitista, arisztokratikus alak. Valaki azt mondta, hogy én betartom azokat a szabályokat is, amelyekről mindenki tudja, hogy be kéne tartani, csak ők nem tartják be. Szerintem ez nem egy elvárás, hanem alapvető dolog, hiszen nem az a küldetése a humoristának, hogy egy trágár kifejezésén nevessen a közönség. Nekem sokkal szebb az, ha valami úgymond teljesen tiszta. Van, hogy sokat gondolkodom, küzdök egy poénnal annak érdekében, hogy még a legegyszerűbb trágár szavak se legyenek benne. Legtöbbször Bődőccsel van nagy vitám, mert ő azt mondja, hogy van olyan karakter, akinek jól áll a trágárság. Én meg azt mondom, hogy azt is el lehet azért mondani úgy, hogy ne kelljen alpárinak lenni.
* Bödőcs autentikus figurákat formáz meg, ahol azért fura volna más szavakat használni… – Igen, de szerintem, ha kicsit összpontosítana, akkor ő is megúszhatná.
* Egyébként jó is, hogy említetted, ő is egy őrületesen eredeti figura, és én téged is annak tartalak. Olvastam rólad, hogy te is főiskolát végeztél…. – Nagy küzdelemmel végeztem építészként, meg is énekeltem a kabarénak, ennyi hasznom lett belőle, vagy a kabarénak lett haszna belőle, hogy én tíz évig jártam egy ötéves főiskolára. Nem dolgoztam a szakmában egyetlen percet sem – a tanáraim is megígértették velem, hogy nem adom ki magam soha építésznek –, és én erre nagyon vigyázok is. Humorista vagyok és kész.
* Viszont van írói vénád, ott kezdted a túloldalon, valójában te írtál humoristáknak poénokat és csak nagy rábeszélés árán sikerült rászedni arra, hogy kiállj a közönség elé. – Véletlenül derült ki, hogy ez működhet. Most már azt mondom, hogy jobb, ha én rontom el a saját poénjaimat és nem mások. Nagyon sokáig állítottam, hogy én nem fogok színpadra állni, bár szerettem volna, de valahogy engem úgy ismertek, mint aki nem beszél, csak írogat és aztán másnap benyújtja a poénokat. Valahol háttérember voltam. Nekem is meglepő volt az első sikerem, azt hittem, nem is lesz folytatása, de aztán kiderült, hogy ez nagyon jól működik. Ez egy nagyon gyors játék, hogy én kitalálok valamit, este mondom a színpadon és megvan a visszajelzés rögtön a közönségtől. Egész más, mint valakinek lekörmölni, azután megvágják, mire adásba kerül, soksok poén kihagyásával.
* Valójában úgy csiszolódnak a műsorok, hogy kipróbálod a közönséget? – Mindig próbálgatom az új ötleteket és elég hamar kiderül, ha nem vevő rá a közönség. Ha viszont látom, hogy érdekli őket, akkor tovább alakul a történet, másnap már hosszabb lesz, persze mindig figyelem a közönség reakcióját. Nem titok, hogy ez tulajdonképpen egy közös játék, ahol együtt csiszolgatjuk és formáljuk a műsort a közönséggel.
* Egyébként a közönség mennyire változó, mondjuk Pesten, vagy vidéken? – Minden közönség más, nincs „tutti” poénja senkinek, hogy ne botoljon olyan közönségbe, amely az elvárttól eltérően reagál. Bizony olyankor azonnal váltani kell. Szerintem nincs biztos poén és minden közönség más, másként kell figyelni a viselkedésüket. Olyan ez, mintha egy üres szobában fölmondanám a műsoromat. Ha utána visszahallgatnám, minden valószínűség szerint nem tartanám viccesnek, változtatnék a hangsúlyon, akár az egész poén felépítésén. A színpadon a műsor ritmusát, ízét a közös játék adja.
* Miből „táplálkozol” leginkább, mi az ami muníciót ad a poénokhoz? – Én általában hétköznapi dolgokkal foglalkozom, nekem az a legnagyobb dicséret, ha valaki azt mondja, hogy önmagára ismert. Mindig azt keresem, ami közös bennünk és rá tudok tapintani valami fontos kérdésre, közös problémára.
* Bele szoktad vonni a családodat is a poénokba. Nem szokott ebből gond adódni, nem sértődött meg valaki? – Még egyikük sem sértődött meg, de ügyesen lavírozunk, igazából fölkínálom nekik cenzúrára a poénokat. Volt, amire azt mondták, hogy ezt így ne, de azért meglepően sok mindent engednek. Most van egy önálló estem, ami úgy önálló, hogy rengetegen vagyunk benne. Annyira kortárs darab, hogy valójában még nincs is kész, megvolt már a premier, de még a szünetben is a második felvonást írtam és most már el vannak adva a jegyek a harmadik és negyedik előadásra. Megjegyzem, most írom át még egyszer, tehát nem lehet tudni, hogy mi lesz belőle, mindenesetre ott kifejezetten a gyerekkorom, a családom a főszereplő. Sokkal mélyebbre hatóbb, kitárulkozóbb, mint egy sima stand-up előadás. Készítésekor tényleg meg kellett kérdeznem anyámat, hogy ezt, vagy azt elmondhatom-e, de nagyon segítőkész volt ő is és az egész család.
* Örök kérdés, hogy ti, humoristák a magánéletben is humorosak próbáltok lenni, vagy ott abszolút nem erőltetitek ezt a dolgot? – Erőltetni sose kell, a színpadon is meglátszik az erőltetés.
* Úgy értem, ha például összejön egy házibuli vagy hasonló, akkor ti vagytok a központban? – Az attól függ, hogy ki milyen, hiszen minden embernek vannak jó és rossz pillanatai is. Minden ember más habitusú. Van olyan kollégám, aki egyfolytában beszél, csak néha színpadon van, néha nem. Az Aranyosi, vagy a Csenky egy az egyben azt az őrületet csinálja a mindennapokon a civil életben, mint a színpadon. Volt, akinek kimondottan sokkoló volt, amikor megismerte Csenkyt élőben, hiszen a teljes rock and roll életmódot nyomja. Én soha nem voltam kifejezetten az, aki feltétlenül a középpontba akarna helyezkedni, ezért is voltak ezek a gegpartik, ahol mindenki kiabált és ötletelt, viszont én általában csöndben maradtam, és ma is azt mondom, hogy nekem nagyon jól jön a színpad, ahol egymagam vagyok, figyelnek rám és akkor ki tudok bontakozni. Ha egy asztaltársaságban azt érzem, hogy éppen nem érdeklődnek, vagy nem figyelnek rám, akkor nem fogom ezt erőltetni.
* Sokszor azt érzem, hogy vannak olyan régebbi kollégáitok, nagyágyúk, akik egy kicsit ferde szemmel néznek a stand-up comedysokra. Ti ezt hogyan látjátok? – Már túl vagyunk azon, hogy ferde szemmel nézzenek, elfogadták a humor eme új ágának betörését. Az elején volt kicsit nevetséges, amikor olyanokat nyilatkoztak, hogy nem baj, csinálják csak, ezek a fiatalok, addig sincsenek az aluljáróban. Mondta is a KAP, hogy ő föllép Debrecenben 700 ember előtt, aztán visszamegy az aluljáróba… Volt olyan szakmabeli is, aki úgy fogadott bennünket, mint társat. Szerintem kénytelenek megbékélni a változással, végül is már tíz éve csináljuk ezt.
* Ez az evolúció? – Igencsak hétköznapi dolog lett már, hogy a stand-up és a Dumaszínház létezik, tehát nem kell csodálkozni, ez van.
* Akaratlanul is adódik a kérdés, hogy az ember meddig tudja ezt csinálni, mikor van az a pont, hogy kiég és valami polgári foglalkozás után kell néznie. – Én korábban is humorista voltam, mielőtt azt a szerencsétlen polgári foglalkozást választottam, már az egyetem alatt dolgoztam más humoristáknak, meg a rádiókabaréba. Nekem az inkább csak alibi, hogy valamit be lehessen írni a gyereknek az osztálynaplóba: apja foglalkozása: építész. A fő foglalkozásom a humor hirdetése, a stand-up pedig egyfajta kifejezésformája a humornak. Nagyon szeretem csinálni, bár szívesen írnék könyvet, vagy készítenék filmet, de a fellépősdi, a folyamatos utazgatás az ország egyik végéből a másikba, egy nagyon jó dolog.
* Úgy értem ezt a dolgot, hogy nyilván a politikus, a bemondó, a műsorvezető is egy idő után kiég valamilyen szinten. Megszokták őt az emberek és már nem olyan érdekes számukra, van ilyen pont szerinted a humoristánál is, vagy ő mindig meg tud újulni? – Ez is nagyon emberfüggő. Van olyan példa, amikor az előadó élete végéig teltházakat vonz, van olyan is, akinek volt jó tíz éve és aztán nem tudott mást csinálni. A kérdés az, hogy megmondják-e az embernek, vagy az ember észreveszi magától, mikor ez történik. Ilyet is láttam már a kabaréban, sokszor előfordul, hogy nem merik megmondani az embernek a folyamatos poénhiányt, de szerintem amíg az embernek vannak ötletei, nem nagyon kell félnie.
* Téged is szeretnélek megkérni, hogy kicsit összegezd a 2013-as évet saját és közéleti szempontból is. – Nagyon meglepett, hogy összegeznem kell az évet, egyrészt azt végig is kell élni.
* Kovács András Pétert is megkérdeztük és kapásból válaszolt… – Igen, neki könnyű, mert gyerekei születtek. Kovács András Péterrel szemben nem születtek gyermekeim ebben az évben, és nagyon remélem, hogy nem fognak már a következőben és az utána jövőben sem. Már kettőnél is úgy éreztem, hogy kész a produkció, egy ilyen, egy olyan, és még egy harmadik bemutatódarabot is szereztünk, már nem csinálom tovább, úgyhogy ilyen éveket kívánok magamnak és sok-sok háromgyermekes családnak!
* Nagyon szépen köszönjük és olvasóink nevében is sikeres fellépést kívánunk.
Dunataj.sk, kraliktv.com
Kép: Horváth Nóra és Jakab István
