Egy politológusunk szerint értelmes ember szkeptikusan tekint a felmérések eredményeire, s ezt az is bizonyítja, hogy a közelgő elnökválasztás apropóján készült ahány felmérés, annyi esélyes. Hogy szükség van-e egyáltalán ilyen felmérésekre, az már eleve vitatható, egyrészt a hitelességük megkérdőjelezhetősége okán, másrészt, mert eleve arra jók, hogy a lakosság nagy részét befolyásolják. Az ember fia, lánya így is elég sok zaklatásnak van kitéve, hol az egészségi állapota, hol egy szolgáltatás minőségi megítélése iránt érdeklődnek nála, amikor éppen más dolga lenne. A magam részéről úgy vagyok ezzel, hogy a választásom, illetve a véleményem csak rám tartozik, én sem zaklatok másokat, hogy is döntenek. Ezért aztán elképzelem azt, aki egyik vagy másik közvéleménykutató ügynökség megbízásából arra kényszerül, hogy embereket faggasson személyesen vagy telefonon, esetleg interneten keresztül. A legtöbben egyszerűen lerázzák, melegebb égtájakra küldik, esetleg viccet csinálnak belőle, mire ő végül úgy segít magán, hogy rögtönöz, azaz a saját fantáziája alapján beírja a válaszokat. Így készül aztán a „megbízható, objektív” felmérés, amit az adott ügynökség esetleg még abból a szempontból kozmetikáz egy kicsit, hogy éppen kinek a megbízásából kutatja a közvéleményt. Felmerül tehát a kérdés, vajon van-e egyáltalán értelme az ilyesminek, amikor annyi mindenre nincs pénz, amire pedig nagyon fontos lenne? Kit érdekel példának okáért az, hogy kit tartanak a polgárok a legszavahihetőbb politikusnak, főleg annak ismeretében, hogy ez a fogalomtársítás eleve fantazmagóriának számít? Netán az, hogy ki nyerné a választásokat akkor, amikor a választások még nagyon messze vannak, esetleg, hogy a lakosságnak futja-e tengerparti nyaralásra, mikor a többségüknek sokkal nyomasztóbb megélhetési gondjaik vannak…
DUNATÁJ HETILAP
