HAZA BULVÁR Miért akar „folyton” magánszínházat Németh Kristóf?

Miért akar „folyton” magánszínházat Németh Kristóf?

1484
hirdetés

Az ország számára a Szomszédok Kertész Gézájaként ismertté vált színész, az utóbbi években színházi projektjeivel kapcsolatban kerül újra és újra a hírekbe. Hogyan kezdődött a színház alapítási szenvedélye, és mik a tervei ezen a téren? A Sztárportré műsorban motivációiról és a Fórum Színházról kérdeztük a színművészt.

hirdetés

„A legelső magánszínházi vállalkozásom, ha úgy vesszük, olyan öt-hat éves koromban történt” – kezdte Kristóf. Elmondása szerint a szomszédjukban élő Kazal László-Balogh Erzsi színész házaspár inspirálta a „színház-csinálásra”. Kazal felkészülését, próbáit nézve tetszett meg neki a szakma, és már kisgyermekként színházasdit játszott otthon.

Kicsit később, 17 évesen már szponzorok után kutatott, hogy a Pillangók szabadok című darabot színpadra vigyék Haumann Petrával és más színiiskola társaival. Az előadás végül meg is valósult, a Karinthy Színházat bérelték ki, ami egyébként a II. Világháború utáni első magánszínház volt hazánkban. A darabot egészen a színművészetire való felvételiig játszották.

2012-ben a Játékszín állami támogatása megszűntével, üzlettársaival megvették a színházat üzemeltető céget, és magánszínházat alapítottak. Kristóf saját bevallása szerint szereti a válságkezelést, aminek bizonyítéka az is, hogy hónapok alatt sikeressé tette a csőd szélén álló vállalkozást, ezzel addig példátlan sikert elérve a magyar színházak világában. „A végső ítélőszék a közönség, és én ezt színházi értelemben nagyon tartom… Ha a nézőtér tele van, akkor nem kell magyarázkodni.” 2016-ban lemondott az ügyvezetői feladatokról, de a magánszínházi terveiről nem.

És hogy miért is alapított újra színházat? A válasz nem hagy kérdéseket: „Ez egy szakma, és szerintem én ehhez értek.” Szeptemberben debütált a Fórum Színház nevű új projektjével, ami az Uránia Nemzeti Filmszínházban kapott otthont.

Elsőként Mesterek és tanítványok címmel olyan sorozatot indított, ahol a színházi élet nagy tanítóit és emblematikus tanítványait hívja meg egy nyilvános beszélgetésre. Szinetár Miklós, Benedek Miklós és Karinthy Márton mellett Balázs Andrea és Csonka András volt a vendége Németh beszélgető-színházi produkcióinak, amelyekkel a Fórum Színház a Színházak Éjszakáján mutatkozott be az Urániániában.

A Fórum első igazi színházi bemutatója december 6-án lesz, amikor Ron Hutchinson A forgatókönyv című darabját fogják bemutatni Szerednyey Béla, Csonka András és Magyar Attila szereplésével, Szente Vajk rendezésében. A három színész producerként, forgatókönyvíróként és rendezőként látható majd a harmincas évek Hollywoodját megidéző darabban. A humoros színmű várhatóan igazi jutalomjáték lesz a szereplők számára, hiszen az Elfújta a szél című film legemlékezetesebb jeleneteit idézik fel, sok-sok helyzetkomikummal. Az előadás a mozifilm részleteit is szervesen tartalmazza, így egészen különleges élményt várhatnak az érdeklődők.

 

sztarportre.hu

 

hirdetés