,,Valóság-show lett az életed, milliók nézik a képedet.
IQ-bajnokok, győztesek, s erre kíváncsiak emberek?
(de) Nem tudják a vezetékneved.”
Az elmúlt egy évben rengeteg színházi előadásban játszhattam. A szerzőcsapatommal körülbelül két éve elkezdtünk dolgozni egy saját darabon, amely zenés játéknak készült. A munkafolyamat során Velena István, a csapat egyik szerzője megmutatott egy egyszerű, de annál ütősebb, érdekes melódiát a gitáron. Emlékszem, egyből ötletek jöttek a fejéből. Csak figyeltem őt. Bevallom őszintén, ekkor még kissé szkeptikus voltam a dallammal kapcsolatosan. Idegen, furcsa és szokatlan volt számomra, nem egy tipikusan könnyed dallam. Akkor még…
A finomításokat követően a piszkozat dallamának egyszerűsége okán úgy határoztunk, az előadás visszatérő zenei motívuma lehetne, akár egy narrátor dalaként.
Közben Pécsváradi Zoltán barátunk is ,,beavatott” lett a dologba. Többször meghallgatta az István által rögzített gitárszösszenetet. Később késztetést érzett, hogy az egyelőre még csak zeneileg elkészült dalocskához frappáns szöveget írjon. Nos, a munkacímet látva elkezdett járni az agya, milyen dalszöveg illeszkedhet finoman a zenéhez. Az akkori piszkozatcím csak ennyi volt: Frontpage.
Ekkor egy időre a fiókba került a dal.
Néhány hónap múlva azonban elkészült hozzá a szöveg, amit Zoltán a későbbiekben piszkozatként felénekelt a stúdióban, hogy meghallgathassuk. Nem csalódtunk. Olyan energia indult meg bennem a szöveg és a zene hatására, melyet korábban még sosem éreztem. Magával ragadott a dal felépítése, ahogy megszólalt először a basszusgitár, majd később a fúvósok. Emlékszem, megállt a levegő a stúdióban. ,,Hú, ez jó móka lesz!”-mondtam. Nyilván sokkal több lett az egészből. Ettől kezdve egy komoly felhívásnak vesszük. Nevelő szándékkal adjuk a nagyvilágnak. Úgy gondolom, az előadó-művészetnek kötelessége felhívni a figyelmet a problémákra, illetve arra, mi zajlik körülöttünk. Továbbá a közösségünkre nézve valamiképpen nevelő hatása kell, hogy legyen. Hiszen elég, ha körülnézünk, hogy mi megy a televízióban, az egyes csatornákon.
Vannak emberek, akiket celebbé, ünnepelt ,,sztárrá” tesz a média, illetve vannak azok, akiket beszippant ez az elferdült világ és képesek voksolni a jövendő ,,hősre”, aki majd a közösségünk példaképe lesz. Az egészben a legszomorúbb, hogy többet tudunk róluk, mint a saját családjuk. Hát bocsánat, de nekem a hős, az egy tűzoltó, egy életmentő, vagy egy ápoló. A médiaszemetet messziről elkerülöm. Úgy gondolom, teljesen jogosan merül fel bennünk a kérdés: „Milyen maradandót alkotnak az utókor számára?” Nincs mögöttük valós produkció. Tényleg, semmi.
Jómagam egyáltalán nem tudok mindezzel azonosulni. A magamutogató, önsztároló emberek messze túllépték az erkölcsösség határát, s akkor még nem is beszéltünk azokról a médiafelületekről, csatornákról, melyek őket ,,gyártják”. Elgondolkodtató, hogy hova vezet ez az út. A jó ízlés határát súroló magatartásukat látván nem is csodálkozhatunk, hogy az értékek és a megbecsülés már sajnos hanyatló fogalmak, amelyek kezdenek kimenni a ,,divatból”. De vajon a mi utódaink milyen értékrendet fognak kialakítani a sok ,,bulvárhős” között? Kellemes gondolkodást kívánok Nekünk!
E dallal szerettünk volna egy görbe tükröt tenni az emberek elé: vegyék észre, hogy mi folyik körülöttünk…
