2017. február 10-én elkezdődött a komáromi Selye János Gimnázium épülete egy részének felújítása, mely elsősorban a 20. század eleji épület belső homlokzatát érinti.
A jelenlegi rekonstrukció célja a balesetveszélyes állapot elhárítása, hiszen az 1907-08-ban épült épület az elmúlt száz év alatt nem esett át nagyobb felújításon, ez idő alatt pedig a homlokzat díszítőelemei az időjárási viszonyok miatt megrepedtek, valamint leestek. A felújítás, melynek értéke 80 ezer euró, az Iskolaügyi Minisztérium finanszírozásával, ill. Nyitra Megye Önkormányzatának tudtával történik. A felújítás kivitelezője a DECART Kft. A projekt létrehozásában nagy segítséget nyújtott Bastrnák Tibor parlamenti képviselő.
A jelenleg folyó felújítás az iskola épületét érintő teljes majdani rekonstrukció része, mely magába foglalja a nyílászárók cseréjét, díszítőelemek restaurálását, a homlokzat megtisztítását, a fűtésrendszer belső részének cseréjét, valamint a tornaterem épületének külső felújítását. A 1,5 millió eurós teljes felújítás tervdokumentációját Bartal Zoltán mérnök, a Graphite Kft. tulajdonosa készítette.
Az utóbbi években több kisebb felújításra is sor került a gimnáziumban. 2001-2005 között a padlástér átépítésével további tantermeket alakítottak ki, valamint létrehozták az iskola könyvtárát is.
Vajányi Orsolya