87 éves korában elhunyt a Nobel-díjas kolumbiai író, a mágikus realizmus legnagyobb mestere. A Száz év magány, a Szerelem a kolera idején szerzőjét két hete hörghurut miatt egy mexikóvárosi klinikán ápolták.
Márquez április elején került be a kórházba – a hivatalos tájékoztatás szerint – légúti gyulladás és dehidratáltság miatt. (A sajtóban korábban olyan hírek kaptak szárnyra, melyek szerint García Márquez valójában rákkal küzd.) Pár napra rá engedték haza, azóta otthon lábadozott. Fia nemrég így nyilatkozott: „Néhány napja enyhe fertőzést kapott, a kora miatt vittük be a kórházba, de jól van” – mondta Gonzalo García Barcha.
Akkor gyors felépülést kívánt az írónak Enrique Pena Nieto mexikói, valamint Juan Manuel Santos kolumbiai elnök is. „Egész Kolumbia jobbulást kíván minden idők legnagyobbjának” – írta utóbbi a Twitter közösségi portálra.
Kolumbiában háromnapos gyászt rendeltek el
Az intézkedést Juan Manuel Santos államfő jelentette be a televízióban, és utasítást adott, hogy eresszék félárbocra a nemzeti lobogót minden közintézményben. „Gabriel García Márquez tiszteletére elrendeltem, hogy tartsunk gyászt három napig. Egész Kolumbia sokkal tartozik neki. Hangot adott a hallgatásunknak és nagyszüleink legendáinak” – mondta az elnök, hozzátéve, hogy García Márquez „támogatta az igazság ügyét” és „az ország békéjén dolgozott”.
A spanyol nyelvű irodalom egyik legnagyobb alakjának tartott író nem a hazájában élt: 1961-ben Mexikóban telepedett le, de kisebb-nagyobb időt Spanyolországban és Kubában is eltöltött.
Magyarországot is felkereste
Gabriel García Márquez 1982-ben kapta Nobel-díját. Művei közül a legismertebb a Száz év magány című regénye, amely több mint 50 millió példányban kelt el, és legalább 25 nyelvre fordították le. Márquezt széles körben a legnépszerűbb spanyol nyelvű írónak tartják a 17. században élt Miguel de Cervantes – a Don Quijote szerzője – óta. Irodalmárok, kritikusok Mark Twainnel és Charles Dickensszel említik egy lapon.
„Gabo”, ahogy sokan szólították, a banánültetvényeiről híres Aracatacában született. A bogotái egyetem jogi karán tanult, illetve inkább olcsó kávéházakban múlatta idejét, olvasott és írt, majd 1950-ben végleg az újságírás és az irodalom mellett döntött.
Első regényét, A söpredéket barátai adatták ki 1954-ben, miközben ő Rómában az olasz filmművészetet tanulmányozta. Márquez bebarangolta Európát, Magyarországot is felkereste, majd egy ideig Párizsban élt, itt született az Ezredes úrnak nincs, aki írjon című regénye. 1956-ban hazatért, feleségül vette gyermekkori szerelmét, és két fia született. A család szinte állandóan úton volt: Márquez a kubai Prensa Latina hírügynökség munkatársaként Havannában, később New Yorkban, majd Mexikóban dolgozott, ott készült világhírű regénye, a Száz év magány is.
A mágikus realizmus gyöngyszeme
Egy nyaralás során érezte meg, hogy végre rátalált saját hangjára, témájára, és 18 hónapig szobájába zárkózva csak írt és dohányzott. Az 1967-ben elkészült Száz év magány a Buendía család misztikus, csodás története, az úgynevezett mágikus realizmus gyöngyszeme. A regény páratlan sikert aratott, pillanatok alatt szétkapkodták, több tucat nyelvre lefordították, díjak özönével jutalmazták.
Márquez egy ideig Spanyolországban, majd a hetvenes évek végétől ismét Mexikóban élt, és egyre aktívabban vett részt a közéletben is. Nyíltan vállalt baloldali nézetei és Fidel Castróval fenntartott barátsága miatt hazájában és az Egyesült Államokban nem volt szívesen látott vendég. 1981-ben megkapta a francia Becsületrendet, ebben az évben jelent meg az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája című kisregénye.
1982-ben neki ítélték az irodalmi Nobel-díjat, az indoklás szerint „regényeiért és elbeszéléseiért, melyekben fantasztikum és valóság ötvöződik mesterien, és mert e sajátos képzeletvilágú művek révén ábrázolja földje életét és konfliktusait”. Ebben az évben publikálta A guajáva illata című regényét.
Azért élt, hogy elmesélje az életét
Az ezt követő időszakban az írás mellett utazott, tanított és politizált. 1999-ben nyirokcsomórákot diagnosztizáltak nála, azóta kissé visszavonultabban él. Az írással azonban nem hagyott fel: 2002-ben memoárja jelent meg Azért élek, hogy elmeséljem az életemet címmel, 2004-ben a Bánatos kurváim emlékezete című regénye, 2010-ben a Nem azért jöttem, hogy beszédet mondjak című kötete látott napvilágot. Több művét is (Szerelem a kolera idején, Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája, Bánatos kurváim emlékezete, A szerelemről és más démonokról) megfilmesítették.
2009-ben ügynöke bejelentése nyomán felröppent a hír: García Márquez halálos beteg, nem ír és nem publikál többé, búcsúlevelét az interneten is közölték. Az író a maga heves, déli temperamentumával cáfolta a híreszteléseket, és „mást sem csinálok, mint írok” kijelentésével próbálta nyugtatni az érte és művészetéért aggódó publikumot.
fotó: wikipedia
