Az orvosok esetleges távozása veszélyeztetheti a sürgősségi ellátást a Pozsonyi Egyetemi Kórház (UNB) egyes osztályain – jelentette ki csütörtökön Alexander Mayer, a kórház igazgatója. Az igazgató hozzátette, reméli, végül megszületik a megállapodás a kormány és az Orvos Szakszervezetek Szövetsége (LOZ) között, és az orvosok végül visszavonják a felmondásukat.
![](https://www.dunataj.sk/wp-content/uploads/2022/11/arabian-gulf-g933d1b6c9_640.jpg)
„Ha mégsem, akkor át kell állnunk arra, hogy csak a sürgős eseteket lássuk el” – mondta az igazgató. Hozzátette, hogy az UNB mintegy 470 orvosa, az állomány közel harmada felmondott.
Az elsődleges feladat a sürgősségi osztályok működtetése. Az UNB az összes pozsonyi kórház, és a malackai (Malacky) kórház segítségét kérte. Nagyon súlyos a helyzet” – hangsúlyozta Mayer.
A kórház a közeljövőben várhatóan utasítást kap az egészségügyi minisztériumtól a tervezett műtétek törlésére. „Ez azt jelenti, hogy az ország kórházaiban le kell állítani a tervezett műtétek elvégzését” – mondta, és hozzátette, ezt fokozatosan vezeték be.
TASR