A Forma-1 hétszeres világbajnokát nemrég meglátogatta barátja, Felipe Massa. A brazil pilóta szerint Schumacher reagált a szavaira.
Michael Schumacher december 29-én szenvedett síbalesetett. Fejsérülései miatt az ovrosok azóta is mesterséges kómában tartják, többször megoperálták. Két hete próbálják felébreszteni, azonban a gyógyszermegvonás eddig nem járt sikerrel.
Korábban olyan hírek láttak napvilágot, hogy Schumi magától pislogott, azonban az orvosok szerint ez nem tudatos reakció volt.
Most Felipe Massa szolgált új információkkal, bár kétséges, hogy ezeknek mennyi a valóságalapja.
A brazil pilóta ugyanis több órát töltött már az ágya mellett, legutóbb pedig elmondta, a Forma-1-ről is sokat mesél barátjának.
„Mindig megpróbálok optimista lenni. Beszéltem hozzá, meséltem neki a jerezi tesztről is, az új autómról, a csapatról. Többször mondtam neki, hogy ideje felébredni. Hinnünk kell benne, ő egy nagyon erős ember, és hiszem, hogy újra élvezi majd az életet, ha felépült” – mondta Massa.
A Williams versernyzője hozzátette, látott reakciót Schumacher arcán: „Egészségesnek tűnt, és biztos, hogy hallotta, amit mondtam, mert a száját is mozgatta.”