A megmaradás helyett a gyarapodás jelszavára van szükségünk, hiszen az a nép, mely csupán az előbbit tűzi ki maga elé, biztosan el fog tűnni – fogalmazott Takaró Mihály irodalomtörténész Komáromban, október 6-án nemzeti gyásznapunk alkalmából tartott megemlékezésen.
Ezen a szomorú, de dicsőséges napon fekete szalagot tűzünk Komárom díszlobogójára, hogy mindenkit emlékeztessünk nemzetünk legbátrabbjaira, köztük a két komáromi tábornokra: Lenkey Jánosra és Török Ignácra. Az ő hitükből, elszántságukból ma is erőt nyerhetünk önrendelkezési törekvéseink és magyar iskoláink megmentése érdekében folytatott harcokhoz – fogalmazott Stubendek László, a Csemadok komáromi alapszervezetének elnöke a Klapka téren megtartott nemzeti gyásznap ünnepi műsorán, melyet Dráfi Mátyás, Jászai Mari-díjas színművész szavalata és a Concordia vegyeskar előadása nyitott meg.
Takaró Mihály irodalomtörténész, egyetemi tanár, a komáromi megemlékezés ünnepi szónoka beszédében kifejtette: nemzeti ünnepeink gyászokhoz és veszteségekhez is kötődnek, de csak látszólag tragédiák ezek, hiszen mindig győzelemmé változnak. „Megemlékezünk 1711-ről, amikor sok-sok évnyi szabadságharc után le kellett tennünk a fegyvert, de ki tartaná vesztesnek II. Rákóczi Ferencet? És megemlékszünk 1848-49 hőseiről is, és az aradi vértanúkról. De ki tartja őket vesztesnek? És arról a napról is megemlékezünk, amikor a világtörténelemben példátlan módon felemeltük a fejünket 1956-ban az akkori világ leggyilkosabb diktatúrája ellen. Magyar fiatalok keltek fel a szabadságért, és ezért megölték őket. De ki tartaná vesztesnek ezeket a fiatalokat? A mi történelmünk nagyon régóta azokról a heroikus erőfeszítésekről szól, amiért Európában a szabadság népének hívták a magyart.”
Hangsúlyozta: a magyarság nem genetikai kérdés – ezt éppen az aradiak tanítják meg nekünk. „A magyarság tudatos sors- és kultúravállalás. Magyarnak lenni: életélmény, megrendítő létvalóság.”
Ugyanakkor úgy véli: ünnepnek és gyásznak akkor van értelme, ha az ember személyessé teszi a maga számára, ha számot vet a nagyok árnyékában, hogy „ne legyünk egy törpe korszak elveszett generációja.” Véleménye szerint: a magyar ember szereti a történelmet és a valóságot látni, szeret véleményt mondani róla, de úgy, hogy kivonja magát belőle. „Panaszkodunk: kevesebb a gyermek. Te hányat vállaltál? Panaszkodunk: elnéptelenednek a falvaink. Te honnan jöttél a városba? Panaszkodunk: gyermekeinket nem íratják magyar iskolába. A tieid hol vannak? Panaszkodunk: a fiatalok nincsenek itt. A tieid itt vannak?” – figyelmeztetett.
Nem elég azonban megmaradnunk, ez rossz jelszó – mutatott rá. „Amelyik nemzet nem gyarapodni akar, kisszerű célt tűz ki maga elé, és biztosan el fog tűnni a történelem süllyesztőjében. Tűzzük ki azt a célt, amely minden nemzetnek egyetlen célja lehet: gyarapodni. Ha ezt tesszük, Isten segítségével megmaradunk.” Takaró Mihály végül Berzsenyi sorait idézte: „nem sokaság, hanem lélek, s szabad nép tesz csuda dolgokat…”
Klapka György szobrának megkoszorúzás után az Angol parkban található Aradi emlékoszlopnál folytatódott a megemlékezés. Itt Kustyán Ilona, a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület vezetőségi tagja előbb a komáromiakkal együtt emlékező budakeszi vendégeket köszöntötte. Majd történelmi áttekintésében – Aradot a magyar Golgotának nevezve – úgy fogalmazott: Damjanichék vértanúsága nem volt hiábavaló. Beszédét Szénássy Zoltánnak az aradi emlékoszlop alapkőletételénél elhangzott szavaival zárta: „Nem az a nép van legyőzve, akinek országát, hanem az, akinek hitét vették el.”
Felvidék.ma
(A képek kattintással nagyíthatók!)
