A VESZTES HÁBORÚ KÖVETKEZMÉNYEI
Komárom lakossága kitörő lelkesedéssel fogadta az őszirózsás forradalmat. A város törvényhatósága 1918. október 30-án csatlakozott a Nemzeti Tanácshoz és a Nemzeti Tanács Helyi Végrehajtó Bizottsága elnevezéssel 12 tagú bizottságot alakított. A szervezett munkásság november 3-án a székhelyéül lefoglalt Kultúrpalotában megalakította a Munkástanácsot, a forradalomhoz csatlakozó helyőrség képviselőiből november 4-én megalakult a Katonatanács. A komáromiak 1918 decemberének utolsó napjaiban értesültek az antanthatalmaknak arról a döntéséről, melynek jegyzékét Vix alezredes december 24-én nyújtotta át a magyar kormánynak, s amely a Duna folyását követve határozta meg a csehszlovák-magyar demarkációs vonalat a Komáromot is érintő szakaszon.
E döntés ellen tiltakozott a Nemzeti Tanács Helyi Végrehajtó Bizottsága, a város polgárságát tömörítő Független Köztársasági Párt és a Komáromi Munkástanács is, amely fegyveres ellenállásra szólította fel a város munkásait a „cseh imperialista csapatok” bevonulásának megakadályozására. Az ellenállás gondolata azonban nem jutott túl a tiltakozó nyilatkozatokon. Miután a magyar kormány ennek érdekében nem tett semmit, sőt kivonta a bal parti városrészből a magyar helyőrséget, szalmalángként lobbant el és előkészületek történtek a megszálló csapatok fogadására. A csehszlovák katonaság fogadására bizottság alakult, amely január 10-én a reggeli órákban a pozsonyi országúton, a Csallóközi Ármentesítő Társulat gátőrházánál találkozott a Csallóközaranyos felől érkező katonasággal. A város lakosai nevében dr. Gaál Gyula helyettes polgármester a csehszlovák katonák parancsnokához intézett beszédében kihangsúlyozta: „…parancsnok úrban és csapataiban nem ellenséget látunk, hanem az antanthatalmak hadseregének megszálló csapatait, melyeknek feladata a közrend és a közbiztonság fenntartása.” A parancsnok válasza után a mintegy 600 főnyi lovasságból, gyalogságból, tűzérségből és trénből álló katonaság puskalövés nélkül bevonult a városba. Az esti órákban megérkezett a város parancsnokául kinevezett Egidio Maccaluso ezredes is. A 
csehszlovák katonaság bevonulásával Komáromnak a Duna bal partján fekvő részébe 1919. január 10-én de facto megtörtént a város kettéosztása az antant által kijelölt demarkációs vonal alapján, s az északi városrész Csehszlovákiához csatolása, noha ezt az állapotot jogilag csak a trianoni békediktátum rögzítette. A jobb parti városrész fokozatosan különálló várossá épült ki, megtartva a Komárom nevet. A növekvő drágaság, a gyülekezési jog és a sajtószabadság korlátozása, a lőszergyár leszerelésével tetemesen megnövekedett munkanélküliség és a közigazgatási megszorítások rövidesen nagy elégedetlenséget váltottak ki a városban, amely egy általános tiltakozó sztrájkhoz vezetett. A sztrájkot a város munkásai kezdték február 3-án és már az első napon általánossá vált. Az ipari üzemek munkásain kívül letették a munkát a kisiparosok és tisztviselők, a vasutasok, a posta alkalmazottai, zárva maradtak az üzletek. A sztrájk – amely a beállott helyzet elleni tiltakozás demonstrálásán kívül semmilyen konkrét eredménnyel nem járt – két hétig tartott. A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltása után a városban kihirdették az ostromállapotot. Ennek dacára a hajógyári munkások a győri, tatai és
dél-komáromi munkások segítségében bízva megkísérelték fegyverrel visszafoglalni a várost. Április 28-án éjjel kézigránátokkal megtámadták a csehszlovák hídőrséget, hogy utat nyissanak a magyar oldalról várt segítő csapatoknak, támadásukat azonban az őrség visszaverte. A Duna jobb partján továbbra is bíztak az eltervezett támadás sikerében és azt az 1919. május 1-re virradó éjszakán meg is valósították. Április 30-án éjfél előtt közel kétezer fegyveres munkás és katona minden kiképzés nélkül, három (9 cm kaliberű) mozsárágyúval, a Duna védelmi századának egy részével átkelt a folyón és megtámadta a csehszlovák helyőrséget. Kezdetben a támadók sikeresen nyomultak előre a vasútállomás irányában, de a hajnali órákban a csehszlovák helyőrség Érsekújvár felől egy vasúti szerelvényen erősítést kapott, s megkezdte a két tűz közé szorult és lőszerhiánnyal küzdő támadók visszaszorítását. Ezek egy része a dunai hídon visszavonult, az Erzsébet-szigetre menekülők azonban mind ott lelték halálukat, mert hiába adták meg magukat, a cseh légionáriusok mindnyájukat kíméletlenül felkoncolták. Az elesettek közül 102 felismerhetetlen holttestet egy közös sírba temettek a komáromi katolikus temetőben. Nyughelyüket később a helyi szervezett munkásság egy méltó síremlékkel jelölte meg.
Képeinken:
1919. május 1-jén vérbe folytották a Komárom visszafoglalására indított támadást.
Balra a 102 elesett harcos temetése és sírköve látható. Lent a Hősök tere a Tanácsköztársaság idején, Budapesten
Befejezése következik.
DUNATÁJ HETILAP
