HAZA RÉGIÓ Lezuhant repülőgép pilótája a falut mentette

Lezuhant repülőgép pilótája a falut mentette

157
hirdetés

80 évvel ezelőtt, 1944  július 2-án az Amerikai Egyesült Államok légi hadereje a bevetési parancs alapján, az olaszországi Bariból indulva, több mint 620 db B-17-es és B-24-es bombázó repülőgéppel megtámadta Magyarországot. Célpontok a magyar nagyvárosok voltak. Köztük Győr iparváros és vasútközpont. A város feletti harcokban a magyar légvédelem több bombázó repülőgépet is eltalált. A sérült bombázók egyike Győr felől északkeletnek igyekezett menekülni a Duna folyó felett Komárom irányába. Így került a Duna bal partján lévő Kolozsnéma település légterébe.  

            „Aznap déltájt erős motorzúgást hallottunk, ezért a lakásból kiszaladtunk az udvarra, ahol egy igen alacsonyan repülő bombázót láttunk repülni Nagykeszi irányába. Emlékezett vissza az esetre Élesztős Pálné Teri néni. ˝

            „ Én azon anapon a falu szélén lévő legelőn voltam a falu állatait legeltettem, mikor erős búgás után egy repülőgép repült alig néhány tíz méter magasan a házak fölött Csicsó község irányából Nagykeszi felé. A falu végén egy ejtőernyős pilóta  ugrott ki a gépből majd a repülőről két bomba esett a Tany falu felé vezető útra, ahol két bombatölcsér maradt a fölrobbant bomák uzán.  A gép hirtelen zuhanni kzedett és nem messze a falu szélétől Tilos dűlőben lezuhant az ingoványos mocsaras rétre. Láttam, hogy a környéken tartózkodó néhány idős ember vasvillával a kézben futott az ejtőernyős pilóta és a lezuhant gép felé. Emlékezett az esetre idős Beke Ernő.˝(A bombatolcsérek még az 1965-ös árvíz után is láthatóak voltak a Koloznémát  Tannyal összekötő határi úton. Info. A szerző F.J.).

Az ejtőernyős pilótát néhány ember átkísérte a komáromfüsi plébéniára, főtisztelendő Németh Ronvald plébános úrhoz. Neki a pilóta elmondta, hogy a gépet vezető kolégéja azért nem ugrott ki a gépből, hogy az ne a falura zuhanjon, a faluban jelentős pusztítást okozva. (Info. Főtisztelendő Farkas László plébános 1965 – 1967).

            A mellékelt képen látható, hogy a gépet vezető   pilóta a vezetőfülkkéből még kimenekült, de mivel a gép felrobbant az egyenruhája megyulladt így a gép szárnyára zuhanva életét vesztette. Ezzel mentve mások életét. A mellette álló férfi állítólag a faluban akkor  alkalmazott tanító, mondták a falu idősebb lakói közül többen is. Az ejtőernyős pilótát a csendőrök ávitték a Duna túloldalán található Gönyü településre. További sorsa számunkra ismeretlen.

            A halott pilóta a kolozsnémai temetőben lett eltemetve. A háború befejezése után az újraalakuló Csehszlovákiából nemzetközi egyezmény szerint az USA  légi haderejének képviselői a halott pilótát (kinek személyazonossága számunkra ismeretlen) exhumálták és az USA-ba szállították.

            Ez az ismeretlen pilóta talán megérdemelne egy emléktáblát a kolozsnémai temetőben mivel saját életének feláldozásával mentette meg a falu épületeinek és lakói életének egy részét.  

Farkas Jenő

  

 

hirdetés