Az augusztus 29-31-én megtartandó 2. LehárFeszt nemzetközi operettfesztivál sajtótájékoztatójára nagy érdeklődés közepette került sor augusztus 13-án a komáromi Bella étterem különtermében. Az eseményt beharangozó összejövetelen előbb Keszegh Béla, Komárom polgármestere köszöntötte a megjelenteket, majd Klemen Terézia, a fesztivál főszervezőjének számító Lehár Ferenc Polgári Társulás elnöke ismertette a már bő két hét múlva élvezhető műsort.
![](https://www.dunataj.sk/wp-content/uploads/2024/08/Screenshot-2024-08-17-at-16-39-26-Kozeleg-a-2.-LeharFeszt-augusztus-utolso-harom-napjat-toltsek-tartalmas-szorakozassal-Komaromban-KEPEKKEL-muzsa.sk_.jpg)
Keszegh Béla bevezetőjében kiemelte: Komárom város büszke jeles szülöttére, Lehár Ferencre, aki világhírű Operettkirályként is „komáromi gyereknek” tartotta önmagát. Szülővárosában, ahol a róla elnevezett, csapóhíd melletti parkban szobra is áll, többféleképpen, így zenés rendezvényekkel, kiállításokkal és a Klemen Terézia által róla írt könyv által is éltetik kultuszát.
A fesztivál fővédnöke Szinetár Miklós Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színházi és filmrendező, akivel majd a zenés színházhoz és e műfajhoz fűződő viszonyáról Lengyel Emese, Junior Prima Díjas újságíró, kultúrakutató beszélget. A műsorözön megvalósulását az Európai Unió társfinanszírozásával, az Interreg Magyarország-Szlovákia Program Kisprojekt Alapja támogatta.
Az eseményt során egyebek mellett az operettet népszerűsítő gálákra (pl.: a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar közreműködésével, Farkas Pál karnagy vezényletével), színházi előadásokra (pl.: a Magyar Zenés Színház, a Budapesti Operettszínház és a Felvidék művészeinek szereplésével), az ifjú tehetségek bemutatkozását lehetővé tevő modern zenés színpadi műfajok (pl.: a show-tánc és a musical) bemutatására, valamint a Magic Melodies musical trió koncertjére, gyermekprogramokra (pl.: Bertók Tibor, majd a Czafrangó Sylvia Magán Művészeti Alapiskola közreműködésével), workshopokra, kiállításokra, kerekasztal-beszélgetésekre, filmvetítésekre, látványos múltidéző attrakciókra (pl.: Magyar Veterán Autósok Szövetsége jóvoltából száz évvel ezelőtti autócsodák vonulására), primadonna- és bonviván-kosztümök fotózkodással egybekötött felpróbálására is sor kerül.
![](https://www.dunataj.sk/wp-content/uploads/2024/08/Screenshot-2024-08-17-at-16-39-42-Kozeleg-a-2.-LeharFeszt-augusztus-utolso-harom-napjat-toltsek-tartalmas-szorakozassal-Komaromban-KEPEKKEL-muzsa.sk_.jpg)
Pár későbbiekben beiktatott nézőcsali kimaradt az alább olvasható, eredeti műsorból. Igazi unikumot jelent majd az az augusztus 29-én nyíló plakátkiállítás, amelyen a világ számtalan tájáról összegyűjtött plakátok hirdetik Lehár Ferenc és művei nagyságát. A Lisztománia című kiállításon pedig szenzációs karikatúrákat lehet szemrevételezni Liszt Ferencről, aki Lehár kedvenc zeneszerzője volt, sőt, az édesapja Liszt zenekarában is játszott, és tisztelete jeléül kezet is csókolt neki….
![](https://www.dunataj.sk/wp-content/uploads/2024/08/Screenshot-2024-08-17-at-16-39-50-Kozeleg-a-2.-LeharFeszt-augusztus-utolso-harom-napjat-toltsek-tartalmas-szorakozassal-Komaromban-KEPEKKEL-muzsa.sk_.jpg)
Másnap fél háromtól pedig a Tiszti pavilon dísztermében Demčík Norbert könyvtáros beszélget a komáromi származású Stubendek Katalin színművésszel, aki a Pécsi Nemzeti Színházban nagy sikerrel alakítja Lehár víg özvegyét. Aznap a barokk ruhákban történő belvárosi felvonulás is érdekes színfoltnak ígérkezik. Az egyes előadásokra pedig parádés régi autók szállítják majd a primadonnákat. Persze, ez évben sem maradhatnak el a fesztiválhívogató flashmobok Dél- és Észak-Komárom több forgalmas helyszínén.
Augusztus 29.
14:00 – Auto Mánia KN & Slovakia Ring autóbemutató – Klapka tér
14:00 – Az örök primadonna, Honthy Hanna – zenés életrajzi színmű – Tiszti pavilon
14:00 – Lehár Ferenc élete és művészete – kiállítás – Tiszti pavilon udvara
14:00 – Muzikális lurkók: kamarazenekar – Bertók Tibor vezetésével – Európa udvar
14:30 – Muzikális lurkók: néptánc, balett, showtánc és modern tánc – Czafrangó Sylvia MMAI – Európa udvar
15:00 – A zenés színpad pillanatai – fotókiállítás a Nemzetközi fotószalonnal – Nádor utca
15:00 – Primadonna ruhák és bonviván öltözékek felpróbálása – Tiszti pavilon
15:00 – Europe Direct – sátor
15:30 – A 20. század autócsodái a Magyar Veterán Autósok Szövetsége közreműködésével – Klapka tér
16:30 – Az Operettkirály – film Lehár Ferencről – Tátra mozi
17:45 – Az asszony összetör – Kálmán Imre szerelmei – zenés életrajzi színmű Kékkovács Mara és Faragó András előadásában – Tiszti pavilon Amfiteátrum
20:00 – Szögény Dankó Pista – a Magyar Zenés Színház előadása – Tiszti pavilon Amfiteátrum
Augusztus 30.
14:00 – Hangszerkészítő műhely Katona Istvánnal – Czafrangó Sylvia MMAI – Európa udvar
15:30 – Muzikális lurkók: Hogyan készül a zenés színházi előadás? – Czafrangó Sylvia MMAI – Európa udvar
14:30 – Újhold régi zene- és táncegyüttes viselettörténeti felvonulása táncbemutatóval – Nádor utca–Lehár park–Megye utca
15:00 – Nosztalgiázás régi autókkal Komárom utcáin
15:00 – Europe Direct – sátor.
15:00-16:00 – Primadonna ruhák és bonviván öltözékek felpróbálása – Tiszti pavilon
15:45 – A 20. század autócsodái a Magyar Veterán Autósok Szövetsége közreműködésével – Klapka tér
16:00 – A zenés színház története – műhelybeszélgetés Szinetár Miklóssal (kérdez: Lengyel Emese újságíró) – Tiszti pavilon
16:30-17:00 – Magic Melodies musical trió műsora – Tiszti pavilon Amfiteátrum
17:15 – Dérynétől István, a királyig – a magyar zenés színház története – zenés színmű Ullmann Zsuzsa és Kovács Szilárd előadásában – Tiszti pavilon Amfiteátrum
18:45-19:15 – Újhold régi zene- és táncegyüttes barokk tánc és viselet bemutatója – Tiszti pavilon udvara
19:30 – Mulat az OPERETT – operett- és musicalgála a Dunakeszi Szimfonikus Zenekarral. Közreműködnek: Ballánová Viktória, Balogh Luca, Boncsér Gergely, Haraszti Elvira, Kovács Szilárd, Pavol Oravecz, Szondi Tamás, Ullmann Zsuzsa, Tímár Tímea, vezényel Farkas Pál – Tiszti pavilon Amfiteátrum
Augusztus 31.
9:30 – 12:00 – Délelőtti AGAPÉ – híres zeneszerzőink kedvenc ételei és fesztiválzárás – IV. Bástya, Bortrezor
Nagy-Miskó Ildikó, muzsa.sk