December 18-án indult Kolozsnémáról útjára az a könyvadományokat, szótárakat, társasjátékokat, ruha- és élelmiszercsomagokat szállító kisbusz, amely az adakozó és segítőszándékú felvidéki emberek által összegyűjtött ajándékokat vitte az erdélyi hegyaljai Magyarigeni Református Egyházközségnek.
Hogy miért éppen Magyarigen? A válasz nagyon egyszerű. Az egyik tavalyi erdélyi utazásunk idején látogattuk meg Magyarigent és ismerkedtünk meg a Református Egyházközség lelkipásztorával Szász Csabával, aki nagy lelkesedéssel és történelmi áttekintéssel ismertette meg velünk a falu és az erdélyi Hegyalja lakóinak több mint nyolcszáz éves alkotó múltját. Majd a szeptemberi hónap folyamán már levélben tudatta, hogy megszervezték a III. Magyarigeni Református Falutalálkozót, amelynek keretében felavatták gyülekezeti házukat, amelyben egy kis könyvtár is helyet kapott. Megírta, hogy nagy segítség lenne számukra, ha könyvekkel (szépirodalom, ifjúsági és gyermekirodalom, szótárak, lexikonok, egyházi könyvek, DVD-k és CD-k) gyarapítanánk a szórványmagyarság új könyvtárát. A kérés meghallgatásra talált és néhány hét alatt összeállították az adományokkal teli csomagokat. Az adományok súlya elérte a fél tonnát. A Magyarigeni Református Egyházközség köszönő szavait tolmácsolom a könyv-, szótár-, CD- és DVD-adakozóknak: Nagy Géza – Csicsó, Cuczor Anikó – Marcelháza (CSEMADOK), Michač Szilvia – komáromi Víz Utcai Óvóda és Szülői Testülete, Pint Éva – Nyitra, Weiser Attila – Vác, Pulen család – Zsigárd, Kolozsnéma falu lakói, valamint az élelmiszer-, ruha- és egyéb adományokért a Molnár családnak Kolozsnémára, a Lakszakállasi Szövetkezet vezetőségének, komáromi vállalkozóknak és a Kolozsnémai Nyugdíjasotthonnak. Szász Csaba levelet küldött N.t. Lévai Attila csicsói református lelkész úrnak és Kolozsnéma község polgármesterének, Szalay Rozáliának, amelyben gyülekezete nevében köszönetet mondott az adományok eljuttatásában végzett munkájukért.
(P.T.)
DUNATÁJ HETILAP