„A Gútai Nemzet” – Gúta mezőváros társadalma, 1768–1870 címmel jelent meg Angyal Béla legújabb kötete, amelyet január 24-én mutattak be az Adamis Anna Városi Művelődési Központban, a szerzőről és a kötetről Dr. hab. Liszka József, PhD néprajzkutató beszélt.
A néprajzos röviden ismertette a könyv tartalmát, Angyal Béla munkásságát, aki már az 1980-as évektől „önkéntes néprajzi gyűjtő”-ként foglalkozott Gúta történetével, a tanyavilágon élő emberek mindennapjait kutatta. A rendszerváltás után helytörténettel és a politikatörténettel foglalkozott, majd a 2000-es években, Pozsonyban különböző hivatalokban dolgozott, mikor 2010-ben hazatért ismét a helytörténet feléfordult.
Levéltárakban kutat, jegyzetel, fényképez, fénymásol, adatokat dolgoz fel. Közben néprajz szakon lediplomázott, tavaly pedig doktori disszertációjában több évtizedes kutatómunka eredményei alapján Gúta 18–19. századi társadalmát mutatta be, ennek a munkának az átdolgozott változata az a kötet, amelyet most mutattak be.
Aki elolvassa a könyvet, biztosan megtudja, mivel magyarázható, miért gondolják külön nemzetnek magukat a gútaiak. Liszka viccesen felhívta a figyelmet, nem strandra való a kötet, még csak azt sem javasolja, hogy ágyban fekve olvassuk, az egyébként olvasmányos stílusban megírt könyvet, mert elég vaskos. Liszka a könyv tartalmát öt részre osztotta, a demográfiai kérdések, a jobbágyok és az örökösödés, az önkormányzat működése, a „zendülések” – vagyis a föld miatti torzsalkodások, végül a családtörténetek. A néprajzkutató szerint, a kötet teljes „komplex képet ad Gútáról”. Liszka azzal zárta gondolatait, hogy „amit Angyal Béla produkált az egy óriási tett. Ha a gútaiak büszkék Adamis Annára, Angyal Béla művére még büszkébbek lehetnek.”
Angyal Béla röviden mutatta be a könyvet, előadását azzal kezdte, hogy Gúta eredetileg nem csallóközi település volt, hiszen a ma Naszvadhoz tartozó Ógúta és Örtény területe volt Gúta, onnét költöztek aztán fokozatosan át a folyó másik felére a lakosok. Beszélt a gútai családnevekről, az ősi családokról és a török korban beköltözöttekről, a gútai nemzetről, akik „MI” tudattal rendelkeznek. Gúta kiváltságos mezőváros volt, ez is hozzájárult ahhoz, hogy különlegesnek érezték magukat az itt élők.
A kötetből megtudhatjuk azt is, hogy milyen volt a család a 18-19. században, milyenek voltak a házasságkötések és milyen az örökösödés, ezek ugyanis mind befolyásolták a mezőváros és lakóinak életét. A házasságkötések a fiatalok státuszát is meghatározták, az 1768 és 1860 közötti időszakban Gútára a hagyományos kelet-európai szokás volt a jellemző, vagyis szinte kötelező volt házasságban élni. A fiatal házasok a férj szüleinek a házában éltek. Érdekesség, hogy az özvegyek házassága is kötelező volt. A vizsgált időszakban Gúta lakosainak a száma megduplázódott. A lakosság számát igazából csak a két nagy kolera-járvány tizedelte meg, 1831-ben és 1849-ben. Tudni kell azt is, hogy az adott korban a megszületett gyerekek fele nem érte meg a 10 éves kort, magas volt a különböző gyermekbetegségek áldozatainak a száma, a születéskor várható átlagéletkor 50 és 60 év között volt. Volt néhány nehezebb év, például az 1847-es, amikor nagy éhínség volt jellemző az egész térségre.
Az örökösödés kérdése Gútán is fontos volt, Magyarországon 3 féle örökösödési forma volt, a fiúági öröklés, csak a fiúk örökölhettek, a fiúk között osztódott szét a birtok, így az jellemzően elaprózódott. A törzsöröklési rendszer, ami a németeknél és a sváboknál volt jellemző, a gazda kijelölte ki lesz az örökös, a többieket kifizették, vagy taníttatták, a földet egy ember örökölte, így náluk a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet is egyszerűbb volt. A harmadik öröklési forma az osztályos öröklés volt, ezt az 1840-es reformországgyűlés fogadta el, és mindenki örökölhetett, a fiúk és a lányok is, ezzel még inkább elaprózódott a föld. A demográfiai robbanás miatt nagyon sok életképtelen gazdaság jött létre.
A vizsgált időben egyre több család élt együtt. A 19. század végére, a gútaiak elkezdtek kiköltözni tanyákra, a téli szállásokra, aklokra,mert Gúta kezdett zsúfolt lenni. Az huszadik századra Gúta a Kisalföld legnagyobb tanyavilágává nőtte ki magát, 1945-50-ben 11 ezer lakosából a fele tanyán élt.
Angyal Béla Gőgh János családfáján keresztül mutatta be, hogyan éltek a 18-19. században a gútaiak.
A kötetet táblázatok, térképek, családfák, fényképek teszik érdekesebbé, a sok információ és történet így ad kerek képet arról, miért alakult úgy a történelem, hogy a kisváros lakosai vallják, itt a Gútai Nemzet élt és él ma is.
Vadkerti Neszméri Csilla, dunataj.sk
