A Kikötő-Polgári Szalon keretében, október 4-én este a Rév-Magyar Kultúra Házában Kudlik Júliával beszélgetett Bödők Gergely történész. A Magyar Televíziózásért Életműdíjjal és a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével is kitüntetett, egykori népszerű műsorvezető és bemondó, az MTV örökös tagja a többi között hosszú tévés pályafutásáról, az annak részét képező külföldi útjairól, a média hatalmáról, a népszerűség megéléséről, valamint a legkedvesebb munkatársairól is őszintén, a humort sem mellőzve mesélt a pincehelyiséget megtöltő hallgatóságnak.
Miután az est házigazdája köszöntötte őt és a közönséget, nekiszegezte a szokatlan kérdést: igaz-e, hogy manapság remete életet él és interjúkat sem szívesen ad. Válaszából kiderült, hogy bár 19 éve özvegy, gyermekei nincsenek, a rokonai pedig négy országban szétszóródva élnek, egyáltalán nem él remete életet Szentendrén. Igyekszik eleget tenni a különféle meghívásoknak, baráti összejövetelekre, színházi előadásokra és koncertekre jár, s végre a születés- és névnapokat, valamint a karácsonyt is van ideje megünnepelni, továbbá sokat kézimunkázik és olvas.
„Miután a életem első és utolsó munkahelyéről való 2001. november 30-i távozásommal véget ért a nyilvánosság előtti életem, elkezdődött az életem másik szakasza, ami szintén jó. Bár képernyőn már nem vagyok, de még élek, s élvezem az életet. Az interjúkról csak annyit mondanék: nem bennem van a hiba, hanem abban, hogy a mai újságírás más, mint amilyen egykor volt: az újságírók gyakran nem azt írják le, amit az interjúalany mondott, hanem azt, amit ők gondolnak…“ – felelte.
A Kárpát-medencei családtörténetéről megtudtuk: a csak magyarul és németül tudó édesapja katonaként 1943-ban, egy újvidéki tánciskolában ismerkedett meg a majdani anyukájával, akivel a nevelőszülei szerbül beszéltek, magyar nyelvre nem tanították. „A szerelem azonban nem ismer nyelvi korlátokat, a házasságukból 1945 nyarán megszülettem, s 5 éves koromig én sem beszéltem magyarul. Diákkoromban balerina, majd miután tizennégyszer láttam a Liliomfit Darvas Ivánékkal, színésznő szerettem volna lenni. Aztán ergy ideig cirkuszi bohóc is, ami egy későbbi televíziós szilveszteri műsorban végre lehettem“ – beszélt a hajdani vágyairól.
Ahogy elhangzott: miután 1963-ban leérettségizett, mindenesként kezdett dolgozni a Magyar Televízió ifjúsági osztályán, volt ügyelő, majd rendezőasszisztens is. Bemondó-meghallgatáson szintén részt vett, ősszel pedig Fischer Sándor beszédtechnika-tanfolyamát végezte el. 1964. február 29-én szerepelt először a Magyar Televízió képernyőjén, s bemondóként három hónapig a Magyar Rádióban is dolgozott. Még ebben az évben felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész tanszakára, valamint az ELTE bölcsészettudományi karának magyar–népművelés szakára, esti tagozatra. Utóbbin 1971-ben szerzett középiskolai magyar szakos tanári diplomát. 1976-ban tett angol, 1984-ben pedig spanyol középfokú nyelvvizsgát.
„Szerettem iskolába járni, ahol a türelmesen magyarázó tanáraink elültették bennünk az alázat magvait. Tőlünk mindig csak annyit követeltek, amennyire képesek voltunk, s ekképp egyre többre lettünk képesek. Olyan alapokat és biztonságot kaptunk, amire évtizedeken át építhettem. Jó tanuló voltam, de a magaviseletemért intőket is begyűjtöttem. Mivel szívesen segítettem a diáktársaimnak, kedveltek engem. A Magyar Televízióba fiatalon, a megszabott kritériumok teljesítése nélkül kerültem, de a jól megoldott feladat mindig hozta a következőt. Mivel a televíziózás alatt szemtanúja voltam annak, hogy a CSODA megszületéséig a színészeknek önsanyargatással, sírással és kínokkal teli az életük, inkább lemondtam a színészi pályáról. A televízióban pedig egyre jobban otthon éreztem magam, kevesen voltunk, ám mindnyájan családtagoknak éreztük magunkat “ – emlékezett vissza a kezdetekre.
Majd a műsorvezető leszögezte: „a mély, borzongató, mégis kellemes hangja a védjegyévé vált“. Ehhez a vendég hozzáfűzte: a hangszínét egy mandulaműtét során bekövetkezett hangszálsérülésnek és egy gégerepedést okozó balesetnek „köszönheti“. Amiatt az egyik bemondó-meghallgatáson hátrányként azt rótták fel neki, hogy már fiatalon olyan hangja van, mint egy középkorú nőnek. A továbbiakban azt is elárulta: pályája során mindig a nehezebb, de stabil alapot biztosító utat választotta, a hitelesség és igényesség pedig mindig fontos szempont volt az életében. Hitvallásává tette Gárdonyi Géza sorait: „Légy az, kiből árad a nyugalom. Légy az, kire nem hat a hatalom. Nyújtsd oda, hol kérik a kezedet. S menj oda, hol fázik a szeretet“.
A Delta című tudományos híradó vezetésével 1965-ben bízták őt meg, s e munkáját egészen 1996-ig végezte, annak során hatalmas országos ismeretségre szert téve. Ahhoz a táncdalfesztiválok is hozzájárultak, amelyeket szintén vezetett. Kisebb szünet után újra ő lett a Delta műsorvezetője. Bár azt az ifjú stábjával megújították, de a műsort egy év után, indoklás nélkül elvették tőlük. Időközben annak a zenéjét is lecserélték, de nézői közkívánatra visszaadták. „Mindig alaposan felkészültem az egyes adásokra, utánanéztem az időszerű témáknak, hogy azokat megértsem. A jó memóriámnak köszönhetően könnyen tanultam meg a hosszú szövegeket, és mindig súgógép-ellenes voltam, mert az nem életszagú“ – idézte a múltat. Bár a bakik nem voltak jellemzők rá, egy mégis emlékezetes maradt: vízilabdarúgó mérkőzést mondott be vízilabda mérkőzés helyett, s ki tudja, hogy miért, de aznap a kollégái is kosárlabda- és kézilabdarúgó mérkőzést említettek.
Mivel a pályája több műsor kapcsán, szorosan összefonódott Antal Imréjével, a kettejük munkakapcsolatáról is érdeklődött a műsorvezető. „Imre olyan volt, mint ha a bátyám lett volna, egyidős volt a férjemmel, s egy húron pendültünk. Rettenetesen sokat tanultam tőle, öröm és megtiszteltetés volt, ha vele dolgozhattam“ – emlékezett nagy szeretettel a már elhunyt kollégájára. Hozzátette: Imrének vele kapcsolatban akkor csillant fel a szeme, amikor egy népzenei műsor egyik szereplője által kapott 1810 pont kapcsán rögvest rávágta, hogy a Magyar Televízió irányítószáma is 1810.
Azután a felvidéki származású, jeles népdalénekeshez, Szvorák Katalinhoz fűződő baráti kapcsolatáról szólt. Őt 1981-ben a Röpülj, páva népművészeti vetélkedőn ismerte meg, s azóta is „Isten áldotta tehetségnek“ tartja. Elárulta: egyes zsűritagok nem akarták határon túli versenyzővel megnyeretni a viadalt, ezért Kati csak úgy lehetett első helyzett, hogy egy magyarországi tehetség számára kreáltak egy fődíjat. Majd hosszú szünet után, 2009-ben, Szentendrén találkoztak ismét egymással, s Kati a lemezbemutatója háziasszonyának hívta meg őt. A barátságuk gyümölcse két közös lemez: 2013-ban jelent meg a Szeretettel, 2015 adventjén pedig a Várakozás című hanghordozójuk. „Valójában mindkét lemez a szeretetről szól, mert az az élet lényege és értelme. Az elsőn dalok és gondolatok hangzanak el a szeretetről egy olyan világban, ahol nem szeretik a szeretetet, a másodikon pedig történeteket is mesélek. Mindezek előzménye az volt, hogy 2005-től a Nemzeti Konzultációs Testület szóvivőjeként is tevékenykedtem, sokfelé rengeteg reményvesztett emberrel beszélgettem az életükről, gondjaikról, vágyaikról…“.
A szeretet kapcsán a hit is szóba került: „A hit a lélek gerince, aminek nagy szerepe van az ember életében. Az Pál apostol szerint a remélt dolgok biztosítéka és a nem látható dolgok bizonyítéka. Hinni kell, hogy a TITOK minden élethelyzetben működik, és nem szabad elfeledni, hogy az ember hite a mindennapi cselekedetein keresztül mutatkozik meg!“.
A saját életkorával kapcsolatban megjegyezte: „Esetemben az életkor mindig csak egy szám volt, s mióta nyugdíjas vagyok, sosincs elég időm. Nagyon szeretném megélni a 80. születésnapomat, amire lélekben készülődöm“. Egyúttal a mulandó élettel kapcsolatban három jótanácsot is adott: ne feledjük, hogy az élet ajándék, amit óvatosan kell kibontani! Azt se, hogy minden e világi dolog mulandó, az öregségünket pedig fiatalon alapozzuk meg. Végül az egyik résztvevő azon kérdésére, hogy mire a legbüszkébb, nevetve így válaszolt: „Arra, hogy még itt vagyok, s ennyien idejöttek, mert kíváncsiak rám“.
Nagy-Miskó Ildikó, dunataj.sk
