HAZA KÜLFÖLD Kimenekíti Libanonból a szlovák állampolgárokat a védelmi minisztérium

Kimenekíti Libanonból a szlovák állampolgárokat a védelmi minisztérium

107
hirdetés

Kiszámíthatatlanná vált a biztonsági helyzet a közel keleten, emiatt a védelmi minisztérium kimenekíti Libanonból a szlovák állampolgárokat. A tervet szerdai ülésén hagyta jóvá a kormány, egyúttal megszavazta, hogy 30 katonát küldenek az országba, akik az evakuálást fogják segíteni.
„Az izraeli hadsereg és a Hezbollah közötti összecsapások, valamint a tervezett izraeli hadművelet fokozott kockázatot jelentenek a Libanonban tartózkodó szlovák állampolgárok biztonságára” – közölte a minisztérium. A tervek szerint egy C27J Spartan repülőgépet indítanak az országba, amely 45 utas szállítására alkalmas.

Bejrút, október 1. (AP Photo/Hassan Ammar) – TASR

Az evakuálás két szakaszban zajlik. „Az első fázisban Ciprusra, majd a második fázisban Szlovákiába szállítják a gépek a szlovák állampolgárokat” – magyarázta a védelmi minisztérium. Ha lesznek szabad helyek a gépen, szükség esetén más országok állampolgárait is kimenekítik. „Humanitárius segélyt is szállítanak majd a járatok” – tette hozzá a tárca. Az evakuálás két szakaszban zajlik. „Az első fázisban Ciprusra, majd a második fázisban Szlovákiába szállítják a gépek a szlovák állampolgárokat” – magyarázta a védelmi minisztérium. Ha lesznek szabad helyek a gépen, szükség esetén más országok állampolgárait is kimenekítik. „Humanitárius segélyt is szállítanak majd a járatok” – tette hozzá a tárca.
Robert Kaliňák (Smer-SD) védelmi miniszter a szerdai kormányülés után közölte, a minisztérium akkor kezdi meg az evakuálást, ha ezt a külügyminisztérium kéri. „Megtettük a szükséges intézkedéseket, hogy készen álljunk, ha ilyen kérés érkezik” – mondta a miniszter.
Juraj Blanár (Smer-SD) külügyminiszter az ülés után azt mondta, a hét végén el kell indulniuk a járatoknak. Az első katonai különgép 2,5 tonna humanitárius segélyt is szállít majd Bejrútba, főként élelmiszert és gyógyszert. „A térségben zajló fegyveres konfliktus miatt szenvedőket szeretnénk ezzel segíteni” – mondta Blanár.
A külügyi tárca vezetőjének tájékoztatása szerint már 31 szlovák állampolgár kért segítséget a minisztériumban és a libanoni szlovák nagykövetségen. „Minden bizonnyal változni fog még a számuk” – mondta, és hozzátette, a szlovák különítmény más országok állampolgárait is kimenekíti. „Ahogy hasonló helyzetekben más országok evakuációs járatait mi is igénybe vesszük, most a cseh, a lengyel, a ciprusi és a horvát fél kért tőlünk segítséget. Ukrajnának is felajánlottuk a segítségünket, de egyelőre nem válaszoltak” – mondta.
Blánár tájékoztatott arról is, hogy kedden (október 1.) megkezdte munkáját a nemzetközi operatív válságközpont. A nap 24 órájában működni fog a központ, és minden szükséges tájékoztatást megad a lakosságnak arról, mi a teendő válsághelyzetben „Mindenekelőtt vegyék fel a kapcsolatot a bejrúti nagykövetségünkkel, ahol minden, az evakuálással kapcsolatos teendőről tájékoztatnak” – tette hozzá a miniszter.

TASR

hirdetés