A gútai magánszakközépiskolában tizenhatodik alkalommal keresték és meg is találták a médiasztárokat. Ez az a verseny, ahol a kreativitás párosul a tudással, a tehetség a szorgalommal. A felső tagozatos és középiskolás diákokból egy több fordulós versenyben válogatták ki a legjobbakat, akiket a május 7-iki döntőre vártak az intézményben.
A megnyitón Keszegh Vivien negyedik osztályos tanuló énekelt, Szabó Mónika főszervező köszöntötte a megjelenteket, majd Szokol Dezső az iskola alapítója szólt a résztvevőkhöz, kiemelte, hogy fontos a magyar nyelven való tanulás, büszkén mondta, hogy a felkészítő pedagógusok közt van volt diákjuk is, a zsűriben pedig egy volt Médiasztár nyertes.
Szokol Katalin, az iskola igazgatója is sok sikert kívánt a versenyzőknek és megköszönte a résztvevőknek, felkészítőknek a munkáját.
A megnyitót két órás verseny követte, ahol a diákújságíróknak a feladatok megoldásánál 20 percük volt egy-egy téma kidolgozására, adott műfajban, a fotósok két csoportban dolgoztak.
Szabó Mónika házigazda, a verseny szervezője, felkérte a zsűri elnököket, értékeljék kategóriánként a versenyt. Az első kategóriátKolek Zsolt a Magyar7 vezető szerkesztője értékelte, mint mondta nagy öröm ennyi tehetséges fiatallal találkozni. Az újságírás nehéz hivatás, hiszen sok olyan információ jön szembe, amit át kell adni a közönségnek,
A második kategóriábanHodossy Gyula a Szlovákiai Magyar Írók Szövetségének elnöke fejezte ki örömét, hogy egyre színvonalasabb a verseny és egyre jobbak a diákok, őt Haják Szabó Mária a Kossuth Rádió munaktársa egészítette ki azzal, hogy ezekben a gyerekekben meg van minden, ami az újságíráshoz kell, a tehetség, és minden más megtanulható.
A harmadik kategóriátKurkó Gyula értékelte, aki szerint, sok tehetséges gyermekkel találkozhatott a zsűri, akik bő szókinccsel és tehetséggel vannak megáldva.
A fényképészek kategóriájában Szabó László, a Duna Menti Múzeum munkatársa értékelt, aki lelkesen mondta: hogy nagyon jól megtudták fogni a fiatalok a pillanatokat, és elő is tudták adni, mi van a fotón.
A médiasztárok a könyvajándék mellett az iskolában készült alkotást is megkapták, amelyet a tűzzománc szakos diákok készítettek.
A zsűri tagjai első kategóriában: Kolek Zsolt és Szalai Erika, második kategóriában Hodossy Gyula, Janković Nóra és Haják Szabó Mária, harmadik kategóriában Kurkó Gyula, Németh Péter és Vadkerti Neszméri Csilla A fotós kategóriában pedig Szabó László, Holop Ferenc és Molnár Levente.
A nyertesek, akik az év diákújságírója díjat nyerték:
Első kategóriábana komáromi Eötvös Utcai Alapiskola diákja Csóka Kitti Mia lett a győztes, akit Molnár Belány Szilvia készített fel.
Második kategóriábanelső lett Erdélyi Anna a vágfarkasdi Károlyi József Alapiskolából, felkészítő tanár pedig Leczkési Anikó volt.
A Harmadik kategóriábanaz év újságírója díjat Biháry Biankakapta meg, aki a pozsonyi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium diákja, a felkészítő tanár Demcsák Edit volt.
A legjobb fotósok, akik a Duna Menti Múzeum ajándékát is megkapták, és a Helios Fotóklub nevében Holop Ferenc a két győztesnek lehetőséget ajánlott, hogy egy év múlva saját fénykép kiállítást rendezhetnek munkáikból.
Első kategóriábana vásárúti József Attila Alapiskola és Óvoda diákja Takács Ágnes bizonyult a legjobbnak, akit Tóth Mónika készített fel, míg Második kategóriában a komáromi Gépipari és Elektrotechnikai Szakközépiskola diákja Cako Hajnalka lett az első, felkészítője: Nagy Ágnes
Szabó Mónika a verseny szervezője megköszönte az iskola vezetésének a támogatást, a zsűri tagoknak a munkát, a pedagógusoknak és a diákoknak pedig, hogy felkészültek a versenyre és tudásuk legjavát adták.
Vadkerti Neszméri Csilla, dunataj.sk