Tizenöt éve sokrétű humanitárius-karitatív tevékenység folyik a komáromi Európa-udvarban működő Charita n.sz. védett műhelyében. Ottjártamkor a fogyatékkal élő fiatalok jókedvűen készítették a tőlük megrendelt, használati és dísztárgyakat, valamint a székhelyük bejárata előtt is árusított, további mutatós karácsonyi ajándéknak valókat. Nemrég a közkedvelt Akusztik kvartett a helyi református templomban megtartott jótékonysági koncert bevételét ajánlotta fel a szorgos közösségnek, amely vezetőjével, Hosnedl Natasával a jubileumuk alkalmából is szívesen beszélgettem.
„Két sérült gyermekünk van, akik csak asszisztens segítségével tudnak dolgozni. A már 43 éves fiam kertészetet, a 41 éves lányom könyvkötészetet tanult, 2001-ben, illetve 2002-ben végeztek Pozsonyban. Miután nem sikerült elhelyezkedniük, megismerkedtünk a Nagyszombati Katolikus Egyházmegye akkori vezetőivel, akik nekünk azt tanácsolták, hogy a fenntartásuk alatt hozzunk létre egy védett műhelyt és gondozói szolgálatot. Miután ezt megtettük, a munkahivatal némi anyagi támogatásával, a saját gyermekeinkkel és egy sérült fiúval rendelkező anyukával együtt, 2006 – 2009 között a Szent Anna-kápolna szomszédságában dolgozhattunk.
– mondta el Natasa.
„A profilunk változatlanul a szőnyegek és lakástextíliák kézi szövése, valamint egyedi termékek, varrása, ajándéktárgyak, például öltözködési kiegészítők, gobelinek, játékok… készítése. Hat évig a helyi hajléktalanok étkeztetésébe is bekapcsolódtunk, a Lidl-áruházzal együttműködve pedig rendszeresen élelmiszer-csomagokkal is megörvendeztetjük a kisnyugdíjasokat és más rászorulókat. Eközben a saját gyermekeink harmadmagukkal a szomszédunkban 2021-ben létrehozott Advisona Kft. szociális cégbe mentek át, ahol ajándéktárgyakat, ikebanákat készítenek. Annak statutáris képviselője a fiam, én pedig a meghatalmazott ügyvivő vagyok” – ecsetelte ecsetelte helyzetüket teázgatás közben a beszélgetőtársam.
Hangsúlyozta: október elejétől az adventi időszak végéig felettébb sok megrendelésnek tesznek eleget.
Aztán rátértünk az Akusztik kvartett jótékonysági koncertjének kulisszatitkaira: „Júniustól a komáromi Kelemen Éva móri tanulmányait éppen befejező fiát és egy új lányt, Tóth Enikőt is betanítjuk a védett műhelyünkben. Az itteni alkalmazásuk egyik törvényes feltétele az, hogy vagy teljes vagy fél rokkantsági státuszban legyenek. A szociális cégnél pedig akkor dolgozhatnak, ha a munkahivatal illetékes bizottsága felülbírálja az adott munkavégzésre való alkalmasságukat. Nos, Kelemen anyuka jött az ötlettel, hogy a karitászunk javára az időközben elhunyt barátnőjével, Sebő Évikével együtt megrendeznék az Akusztik kvartett jótékonysági koncertjét, mivel jóban vannak annak egyik tagjával, Vadkerti Imrével”.
A sok hazai és magyarországi érdeklődőt vonzó koncert nemrég meg is valósult a helyi református templomban, amit az egyház ingyenesen a rendelkezésükre bocsátott.
„Ezúton is mindenkinek nagyon köszönjük a segítségét! Mivel mi csak a műhely dolgozóinak bérére költendő, minimális állami támogatásból és az eladott termékeink árából befolyó pénzből élünk, minden többlet-bevételnek sok helye akad. Ugyanis a rezsiköltséget, a különféle járulékokat és a további kiadásokat is folyamatosan fizetnünk kell. A jótékonysági akcióból befolyt összeget egyrészt a bérleti díj kifizetésére, másrészt fejlesztésre, álló szövőszékek vásárlására fordítjuk” – árulta el a továbbiakban.
„A tavalyi, Bastion vendéglőben megtartott Szent Iván éji jótékonysági bálunk sikerén felbuzdulva, az idén szeptember 16-án jubileumi bált rendeztünk, a törzsgárdának számító bő ötven személy részvételével, a hangulatos Bortrezorban. Az előítéleteket kizárva, nagyon jól éreztük magunkat, tomboladíjakat is biztosítottunk. Valószínűleg majd további bálokat is tartunk, hiszen ezeknek a fiataloknak másutt nincs lehetőségük a közös szórakozásra, lazulásra. Főleg az ünnepek közeledtével, munkavégzés után a műhelyben körbeülve szoktunk beszélgetni, teret adva a problémáiknak, kérdéseiknek is. Rávezetjük őket arra, hogy mik a valós értékek, s hogyan segíthetnek a tőlük még nehezebb helyzetben levőknek” – tudtam meg a továbbiakban.
A sérült gyermekeket nevelő, családot összetartó anyukákat pedig arra sarkallta, hogy sose veszítsék el a reményt, ne adják fel a harcot.
Ne sajnáltassák magukat azért, hogy nem teljesen egészséges a gyermekük, inkább rendszeres foglalkozással, nagyon nagy türelemmel próbálják meg kihozni belőlük a lehető legtöbbet, hiszen valamire mindenki megtanítható! Én nagyon szerencsésnek tartom magam azért, hogy egy nagyszerű férjem van, aki szintén kiveszi a részét a karitász munkájából, és nagyon szereti a családját” – magyarázta.
Végül Natasa megjegyezte: hívő katolikus családként a szeretet ünnepének méltó átélését is nagyon fontosnak tartják.
„Már harmadik éve a korábbiaknál kissé szomorúbb az otthoni karácsonyi ünneplésünk azért, mert a férjem szülei és az enyémek is meghaltak. Azelőtt mindig meg szoktuk hívni őket az ünnepekre. Az idén azt tervezzük, hogy Szentestén a karitászban velünk dolgozó, elárvult ikreket látjuk majd vendégül, ne kelljen magányosan tölteniük ezt a szép ünnepet. Nálunk a karácsonyfát szokás szerint a férjem és a fiam szokta feldíszíteni, mi, nők pedig azalatt a konyhában sürgünk-forgunk. Mindig főzünk káposztalevest vagy halászlevet, sütünk rántott halat és beiglit, továbbá az ostya és a kettévágott alma sem hiányozhat az ünnepi asztalunkról.
– zárult beszélgetésünk az önfeledt közös fotózkodás előtt.
Nagy-Miskí Ildikó, ma7.sk
