HAZA KULTÚRA Iskolaújságok versenye

Iskolaújságok versenye

1871
hirdetés

A gútai Magyar Tannyelvű Magán-szakközépiskola immár nyolcadik alkalommal nyújtott otthont a szlovákiai magyar alap- és középiskolák iskolaújságainak versenyének. A szakmai zsűri a többszáz jelentkező által elküldött lapok, képek és írások előzetes értékelése után öt kategóriában döntött a helyezésekről.

A jövő „sajtósai” izgatottan várták az értékelést

A 10-10 legjobb pályázat közül a Fibi Sándor (Katedra folyóirat) vezette bírálóbizottság az 1. kategóriába (alapiskolák 5-7. évfolyama) a felsőszeli Széchenyi István Alapiskola diákja, Lénárt Dóra írását találta a legjobbnak. Felkészítő tanára Nogely Mónika volt. A II. kategóriában (alapiskolák 8-9. évfolyam) a Cs. Liszka Györgyi (Vasárnap hetilap) által vezetett zsűri a gútai II. Rákóczi Ferenc Alapiskola diákjának, Kalmár Annabellának a munkáját találta kiválónak. Felkészítő tanára dr. Varga Tamás volt. A legérdekesebb pályamunkák a középiskolákból érkeztek be. Itt a Szalay Zoltán (Új Szó) irányította zsűri a komáromi Selye János Gimnázium diákja, Szalay Krisztina írását találta a legjobbnak. Külön kategóriában értékelték a sajtófotók készítőit. Ebben a kategóriában (Holop Ferenc fotóművész volt a zsűri elnöke) a pozsonyi Duna Utcai Alapiskola és Gimnázium tanulója, Koller Regina végzett az első helyen, így ő nyerte el az év fotóriportere címet. A legtöbb vitát az iskolaújságok tipográfiájával foglalkozó zsűri (elnöke Kopócs Tibor volt) értékelése váltotta ki, hiszen csak három olyan újságot értékelhettek, amelyek tartalmilag és tördeléstechnikailag is megütötték a minimális szintet. A zsűri sajnálatosnak találta, hogy egy korábbi értékeléskor az akkori zsűri A5 formátumot, azaz brosúraformát ajánlott az iskoláknak, holott az semmiképp sem hasonlít újságra. Az iskolák lapszerkesztői megfogadták a tanácsot, s ennek következményeképp nem is érkezett valódi újság az ítészekhez. A végső értékelésre három lapot találtak legjobbnak, közülük a gútai Szittyakürt nevű iskolaújság felelt meg az alapvető követelményeknek. Második lett a gútai Schola Privata Gutaiensis lapja, a Bakancs, harmadik pedig a légi Lég-hajó. Mindenképpen dicséret illeti a gútai magán-szakközépiskola tanárának, Bálint Katalinnak a tevékenységét, aki felismerve az iskolai lapok jelentőségét országossá fejlesztette a versenyt. Sajnálatosnak tartjuk azonban azt, hogy a Komáromi járásban ezen a téren nagy a lemaradás, a komáromi iskolák közül alig jelentkeztek néhányan, pedig lehet, hogy a jövő újságírói, szerkesztői számára
itt lett volna a lehetősége az első bemutatkozásnak.

hirdetés

 

DUNATÁJ HETILAP 15/2017

hirdetés