„Nagy szívvel, melyben nem apad a hűség,
Magyarnak lenni büszke gyönyörűség!
Magyarnak lenni: nagy s szent akarat,
Mely itt reszket a Kárpátok alatt…”
(Sajó Sándor)
A szervezők – a Komáromi Városi Művelődési Központ, a Csemadok Városi Szervezete, a Komáromi Magyar Gimnázium Öregdiákjainak és Tanárainak Baráti Köre – nagy ünnepünkhöz méltó esztétikus meghívója toborozta az együtt ünnepelni vágyókat 2015. március 13-ára, a Vmk színháztermébe, a komáromi iskolák Magyarnak lenni büszke gyönyörűség c. ünnepi műsorára. Az ünnepi estet Dráfi Mátyás érdemes művész, Jászai Mari díjas színművészünk nyitotta meg: (Ipolyság szülöttje) Sajó Sándor Magyarnak lenni c. költeményét mondta el, a tőle megszokott színvonalon; megteremtve az est ünnepi hangulatát. Őt követőn Varga Anna, a Vmk igazgatónője üdvözölte a közönséget, és mondott köszönetet a szereplőknek a becsületes felkészülésért.
Ezután az Egyházi Iskolaközpont – gondolat- és érzelemgazdag – verses-zenés összeállítása következett. Orsovics Ivette vezényletével az iskola aranykoszorús Schola Mariána Nagyok Kórusa három művet – Fölszállott a páva (népdal), A jó lovas katonának (népdalkánon), Az szép szabadságra (feldolgozás) – énekelt fegyelmezetten, tisztán, szépen. Zenemű és vers váltotta egymást. A Petőfi-verseket – Egy gondolat bánt engemet: Dobai Kinga, Föltámadott a tenger: Simon Ákos, Európa újra csendes: Magyarics Annamária szavalta. A versmondók felkészítője Kálosi Gabriella volt.
Az Egyházi Iskolaközpont műsorát követően városunk polgármestere, a Csemadok Komáromi Városi Szervezetének elnöke, Stubendek László mondott kedves köszöntőt, kifejezve afeletti örömét, hogy a szülők – mint azt a rendezvényen szép számban való jelenlétük is igazolja – értő és megértő támogatói az iskolai nevelőmunka ilyen formáinak is, mint a mai ünnepi műsor, amely arra hivatott, hogy lélekben gazdagítson, erősítse összetartozás-tudatunkat.
A műsor a Munka Utcai Alapiskola tanulóinak fellépésével folytatódott. Műsorblokkjukat a Zakál Dóra–Králik Máté–Pikler Mihály trió indította. Tompa Mihály A gólyához című költeményének, a Korzár együttes által megzenésített változatát adták elő meggyőzően. Utánuk a negyedik osztályosok kedvesen, gyermeki bájjal előadott zenés-irodalmi összeállítását láthattuk-hallhattuk, amely Misák Éva, Szigeti Ágota és Szlávik Tímea tanító nénik felkészítő munkáját dicséri. A negyedikeseket követően az iskola színjátszó csoportja lépett a színre. Jelenésük címét így fogalmazták meg: „Ember vagy, amit akartok. Ember, vagy amit akartok.” Idézem, amit magukról elmondtak: „A csoport 4. éve működik, s e rövid idő alatt is számtalan díjat tudhat magáénak. A gyermekszínjátszók országos seregszemléjén, a Duna Menti Tavaszon két ízben kapott aranysávos minősítést, a tavalyi évben övék volt a gyermekzsüri díja, valamint rendezőjük Laboda Róbert megkapta a legjobb rendezőnek járó elismerést is. A csoport munkáját Habán Hajnalka segíti.”
A csoport most sem tagadta meg önmagát, szinte művészi produkciót láthattunk tőlük. Előadásuk bennem Kodály tanítását idézte fel, miszerint: „A tiszta lelkesedés, naiv ösztön, ami felnőtt művésznél ritka adomány: minden egészséges gyermekben megvan. Néhány évi technikai előkészítés után a gyermek abszolút művészi mértékkel mérhető eredményt érhet el.”
Az ünnepi műsort zárók, a Selye János Egyetem hallgatói is kitettek magukért! Az egyetem aranysávos női kara, kiváló karnagyuk, Orsovics Ivette avatott keze alatt ihletetten szólaltatta meg műsorát: Gárdonyi Zoltán Tartsd meg hazánkat (kánon), 1848-as népdalcsokor, Kocsár Miklós–Nagy László: Adjon az Isten. Zongorán Bakos Márta közreműködött. A kórusművek között elhangzott, jól megválasztott költeményeket: Juhász Gyula Március idusára Lakatos Hajnalka, Gyulai Pál Hazám Balla Ádám, Petőfi Sándor Csatadal című versét Balla Mátyás tolmácsolta, hatásosan.
Az egyetemisták műsora is méltán aratott nagy sikert, kapott vastapsot, s csakúgy az ünnepi estet záró tabló is. Örömünkre: nem maradt el nemzeti imánk – Himnuszunk a közönséggel való közös eléneklése sem.
Az ünnepi est után – mi, „obsitosok” – többen is örvendezve a szép műsor s a szereplő ifjak láttán arra a végkövetkeztetésre jutottunk, hogy a nézőtéren lehettünk volna sokkal többen is. Aztán sorjáztak a kérdések:
– Vajon az ünnepi esten a műsort adó iskolák minden pedagógusa jelen volt? Vajon a szereplő gyerekek osztályfőnökei látták-e, hogy – tisztes helytállásáért – kit kell majd dicséretben részesíteniük?
– Vajon az idén nem szereplő (de a jövőben sorra kerülő) további négy magyar iskola pedagógusai közül hányan voltak kíváncsiak kollégáik munkájára? Hányan tartották erkölcsi kötelességüknek, hogy magyar pedagógusként, a komáromi magyar iskolák ünnepi műsorán, „közös ügyünkért” együtt tisztelegjünk az 1848-as márciusi ifjak, mindmáig példaértékű emléke előtt?
– Vajon az egyetemi ifjúság – főként a jövő pedagógusai – mennyien lehettek jelen a nézőtéren; mennyien voltak kíváncsiak arra, hogy majd gyakorlati pedagógusként mi vár rájuk?
– Vajon a mai pedagógusnemzedék miért nem vállalja fel a „lámpás” szerepét; miért nem szívleli meg az örökérvényű tanítást: a példaadás a leghatékonyabb nevelés!
És Tisztelt Komáromiak! Vajon mi az oka annak, hogy abban az időben, amikor egy-egy emlék- vagy ünnepi est megszervezéséért, vagy csak az azon való részvételért embereket hurcoltak meg, abban a színházteremben, amelyben most „szépszámú közönség” (bár minden viszonylagos) azaz jó félház volt, akkor még a lépcsőkön is ültek? Vagy Adyt idézve: Nekünk (tényleg) Mohács kell?
„Ha van Isten, földtől a fényes égig,
Rángasson minket végig.
Ne legyen egy fél percnyi békességünk,
Mert akkor végünk, végünk” – nekünk tényleg ez hiányzik?
Meg vagyok győződve róla, hogy azoknak, akik közönségként március 13-án jelen voltak ezen a szép ünnepi esten, látták az ifjak felemelő műsorát – azt a „nagy s szent akarat”-ot, amely általuk beragyogta a színpadot –, erősödött abban való hitük, hogy „Magyarnak lenni büszke gyönyörűség!”
Stirber Lajos
ny. pedagógus
