HAZA NÖVÉNYVÉDELEM Időszerű munkák a kertekben

Időszerű munkák a kertekben

6582
hirdetés

Obrázok3Teendők a zöldségesben
Még van időnk vetni is, igaz, már nem sok mindent vethetünk, de gyorsan növő salátaféléket még igen. Ezek szépen ki is fejlődnek, mire beköszöntenek a hidegebb hónapok. A korai fejes káposztát is elvethetjük. Ha neveltünk olyan cukkinit, amelyből magot szeretnénk fogni, tegyük azt egy téglára, mert a talajjal érintkező része könnyen rothadásnak indulhat. Eljön az ideje a vöröshagyma betakarításának is. Szedjük ki a hagymafejeket a földből, terítsük ki a talajra, hagyjuk száradni néhány napig. Szárítás után tisztogatás következik, majd tegyük tárolási helyükre.

A gyümölcsösben is lesz munka
A gyümölcsösben újabb szüret ideje érkezett el: ideje leszedni a nyári almát a fákról. A bogyós gyümölcsök betakarítása is befejeződik. A szüret végeztével az öreg vesszőket metsszük vissza és a bujtásos szaporításnak is augusztusban van az ideje. Aki szereti a szamócát, készüljön: augusztus a szamócatelepítés ideje. Ekkor célszerű elültetni a frissen beszerzett szamócatöveket. Alma- és körtefáinkat se hanyagoljuk el, permetezzük őket varasodás elleni szerekkel. A hajnali pára és a nappali csepegés még kevés a növényeknek, de már elegendő lehet az almatermésűek varasodásának, amelyet a Dothideales rendbe tartozó Venturia tömlősgomba okoz (Venturia inaequalis). Az ősszel talajra hullott, fertőzött leveleken a gomba okozta varas foltokon pszeudotéciumok (köcsög alakú termőtestek) képződnek, amin kifejlődnek az aszkospórák (a tömlősgombák spórái). Ez a kórokozó gomba tavasszal az aszkospóráival fertőz. Már 10 mm csapadék vagy erős pára, köd esetén, 2 0C felett is szóródnak, pontosabban kilövődnek az alsó levelekre. A legújabb kutatási eredmények szerint a rügypikkelyekben is áttelelhet. Kiszóródásukhoz a levél átnedvesedésére és újbóli kiszáradására van szükség. Az aszkospórákat a szél, vagy az eső juttatja a levélre és a fiatal gyümölcsre.

hirdetés

A varasodás tünetei
A fiatal leveleken világoszöld, 5–10 mm átmérőjűre növekvő foltok fejlődnek. Felületükön mindkét oldalon füstszerű konídiumtartó-gyep képződik (konídium: gombák és fonalas baktériumok ivartalan szaporítóképlete. A konídiumtartó módosult gombafonal, amelyen ivartalan úton konídiumok fejlődnek. Ezek sokasága a konídiumtartó-gyep). Később a foltok elhalnak, jellegzetes varasodás indul meg. Az erősen fertőzött levelek deformálódnak, lehullanak. A virágon is megjelenhetnek a gomba ivartalan szaporítóképletei. A termésfertőzés a levelekéhez hasonló foltokat eredményez. Korai fertőzésnél a termésen parásodó, berepedező foltok keletkeznek, ezáltal a növekvő termés féloldalassá válik. Késői fertőzésnél az alma nem repedezik fel, a tünetek barnásfekete foltok formájában gyakran csak a tárolás során jelennek meg, rontva ezzel az alma piacképességét. A réztartalmú szerekről át kell térni a felszívódó szerekre és a rézpótlókra. (A kis gyümölcsök viaszosodása után, kb. a zölddió nagyságnál majd ismét elővehetjük a réztartalmúakat. Ekkor már nem perzselnek.) A felszívódó, mélyhatású, tehát belülről védő gombaölők: pl. Chorus 50 WG és 75 WG (hűvösben kiválóak, és a 2-3 nappal korábbi fertőzést is meggyógyítják, kuratívak), a Score 250 EC, valamint a Topas 100 EC és a Difcor 250EC, Difo 25 EC, Systhane Duplo, stb. A jobb hatás és a rezisztenciatörés miatt mindenképpen kombináljuk ezeket a felszívódó készítményeket kontakt szerekkel: pl. a mankoceb hatóanyagúakkal, vagy a Polyram DF-fel, stb.

-la-

DUNATÁJ HETILAP 33/2015

hirdetés