A nagyhéten ismert személyiségeket kérdeztünk arról, hogy hol, mivel szokták tölteni a húsvéti ünnepeket, melyik volt az eddigi legemlékezetesebb húsvétjuk, s a következő napokra kikkel, milyen programokat terveznek.
Gál Kiss Szilviától, a Komáromi Jókai Színház színművészétől megtudtuk, hogy a húsvét megünneplésének legjobban akkor adták meg a módját, amikor a három gyermekük még kisebb volt, de manapság is betartanak bizonyos családi hagyományokat. – Korábban főleg Réka lányunk igényelte azt, hogy őt alaposan meglocsolják, nehogy elhervadjon. Akkoriban fűzfából virgácsot fontunk, tojásokat festettünk, kisbárányt hoztunk haza, és vártuk a locsolókat. A bárány a lovainkkal együtt nevelkedett, legelészett, ám egyszer a távollétünkben elszökött. A hetényi futballpályáról értesítettek minket arról, hogy már a focimeccs sztárja, de mivel zavarja a játékot, inkább vigyük el. Autóval szállítottuk haza, s azóta inkább nincs húsvéti báránykánk. Azt a családi hagyományt azonban megtartottuk, hogy Ádám fiunk mindig megtanul és elmond nekünk egy-egy új locsolóverset. Amíg a két lányunkkal együtt alszunk, a két férfi kannányi vízzel ébreszt minket, majd kölnivizet is kapunk, s elvárja tőlünk a tojásokat és az apró húsvéti ajándékokat. A lányok az első ilyen jellegű öntözésnél ijedtükben sírva fakadtak, de amikor a következő évben már csak egy pici vizet kaptak, követelték az igazi locsolást, amely után mindig át kell öltözniük – idézte fel a húsvéttal kapcsolatos emlékeket Szilvia.
Azt is elárulta, hogy újabban ilyenkor inkább kirándulni mennek azért, hogy több napig lazuljanak, sokat beszélgessenek, és csak egymás társaságát élvezzék, beleértve a két nagyobb gyermekük párját is. — Az idei ünnepet is kiránduláson töltjük, s igyekszünk kipihenni magunkat. Anélkül azonban most sem telhet el a húsvét, hogy előzőleg ünnepi díszbe öltöztessük a házunkat. Ráadásul én a böjtöt is betartom, sőt, a tavalyi böjtölés után – egyedüli családtagként — húst már egyáltalán nem eszem – mondta el végül.
Boráros Imre, Kossuth-díjas színművész elárulta, hogy a közelgő húsvét számára a Kis-Duna mellett, Vereknyén töltött boldog gyermekkort és a csodálatos emlékeket idézi fel. — Nálunk öntözésnek nevezték a locsolkodást, s jó apámmal mi is rendszeresen megöntöztük a rokonságunk hölgytagjait. A falunkban Schwarz bácsi vegyesboltjából szereztük be a különféle illatú pacsulit, vagyis kölnivizet. Akinek pedig arra nem telt, szappanos vízzel öntözte meg a lányokat, asszonyokat. A nővérem borzalmasnak tartotta a pacsuli erős illatát, ami a templomot is elárasztotta, de nekem mennyei illatot jelentett. Majd alapiskolásként, inkább az ünnepek után szoktuk meglocsolni a Pozsony-szerte egymástól messze lakó diáktársakat – magyarázta.
Miután megismerkedett az élete párjával, Pannikával, Komárom-Örsújfalun a nővére férje, Feri akár húsztagú locsoló társaságokat is szokott verbuválni, s a többnyire meleg időjárás miatt rövidujjú ingben, estig locsolgatták a rokonokat, ismerősöket. — Mivel a házakba ennyien nem fértünk be, a hölgyek az udvaron fogadtak minket, ahol a kölni mellé egy-egy pohár vizet is előkaptunk. A színházban pedig mindig az ünnepek után locsoltuk végig a kolléganőket, hogy el ne hervadjanak… Később a Prágában élő Henrik fiuk két szép lányát is meg szokta öntözni, s az állítása szerint ők már annak a divatnak is hódolnak, hogy meg kell keresniük a házuk udvarán eldugott hímes- és csokitojásokat. Sőt, ott az is divat, hogy a locsolók egy virgáccsal tréfásan megveregetik a lányok fenekét, hogy legyenek termékenyek.
Mint mondta: az utóbbi időben, húsvéthétfőn már csak a Komárom környékén élő rokonaikat látogatják meg, de az is az egészségi állapotuktól és az időjárástól is függ. — Valószínűleg erre az idén is sort kerítünk, a messzi Prágába azonban most nem készülünk. Közben Jézus Krisztus feltámadásának és az emberiség megváltásának ünnepén abban reménykedem, hogy új erőre kapok, és sikerül megvalósítanom a szakmai és magánéletre vonatkozó terveimet. Kellenek az újabb és újabb célok, hiszen folyamatosan azok éltetnek…
Jenei Gabriella, a Szinnyei József Könyvtár gyermekrészlegének közkedvelt könyvtárosa: — Több ismerősünk ilyenkor a wellnessközpontok egyikében relaxál. Mivel mi azokat nem nagyon kedveljük, inkább felváltva az itteni vagy a magyarországi természeti szépségeket és a kulturális-történelmi nevezetességeket keressük fel. Például húsvétkor kiruccantunk már a Tátrába, a Fátrába és a lengyelországi Zakopanéba. Ugyancsak nagyon jól éreztük magunkat Debrecenben, a Hortobágyon, Egerben és környékén, Miskolcon, Szegeden, Ópusztaszeren, Pécsett… Mindig szívesen időzünk olyan emlékhelyeken, településeken is, mint Hollókőn és a szentendrei skanzenben, illetve Csicsmány védetté nyilvánított, festett faházikói között és az árvai skanzenben, ahol ilyentájt felelevenítik a néphagyományok. Talán a legemlékezetesebb húsvétot České Budéjovicén éltük át, ahol megtekintettük a látványos-zajos húsvéti felvonulást („hrkanie“), amely során fekete maszkokban, hangoskodva vonultak a jelmezt öltött csehek.
Petőfi Sándor bicentenáriuma kapcsán az idei úticélunk a szülőhelye, Kiskőrös lesz, ahol kihagyhatatlan program a szülőháza — emlékmúzeuma megtekintése. Ezt már régóta tervezgetjük, hiszen könyvtárosként hozzám nagyon közelálló az irodalom, azon belül pedig az egyik legnagyobb költőnk értékes életműve.
Ropog „José“ József dalszerző-előadó elmondta, hogy egy konkrét húsvétot sem tudna kiemelni, de az az időszak, amikor még a nagypapájával jártak öntözni, nagyon hiányzik neki: — Az ünnepeket mindig a nagyszüleimnél töltöttük, Karván, ahol jelenleg is élek. Húsvéthétfő reggelén felkerekedtünk, és körbejártuk a faluban élő rokonokat és a családunk barátait. Természetesen, mindenki tárt karokkal fogadott minket, megvendégeltek, a papámék régi időkről sztorizgattak, én pedig mindig majszoltam valamit. Persze, a lényeg nekem akkoriban, gyerekként az volt, hogy mindenhol kaptam tíz-húsz koronát, ami aztán ment is a perselybe. Jó szokás volt, remélem, valahol még mindig dívik, sajnos, nálunk már kiment a divatból.
Majd arról szólt, hogy az idei húsvét számára kissé rendhagyó lesz: –Ugyanis a párommal benne vagyunk egy nagyszabású házfelújításban, így minden szabad percünket az építkezésen töltjük. Valószínűleg a hosszú hétvége javarészében ott leszünk. Viszont van egy bevált programunk, amit eddig szinte minden húsvétkor abszolváltunk: mindig elmegyünk egyet gyalogtúrázni a közeli tájakra. Ha minden jól megy, és az időjárás is kedvezően alakul, akkor a párommal és egy szűk baráti társasággal meglátogatjuk a Börzsönyt, a Pilist, vagy a Gerecsét.
Nagy Ildikó alias Tamburilda tamburás dalszerző-előadó húsvét előtt látta meg a napvilágot, ezért a családja számára 2000-ben maga volt a „nyuszi hozta“ értékes ajándék. – Amíg élt az édesapám, húsvéthétfőn mindig illatos parfümmel öntözött meg azt mondogatva, hogy el ne hervadjak, hanem szépen virágozzak. Az alapiskolás diáktársaim ettől vadabbul, vízzel is meg szoktak locsolni az iskolaudvaron. Több éven át nagyon szívesen jártam a Városi Sportcsarnokban megtartott ünnepváró rendezvényekre, amelyeken tojást festettünk, húsvéti koszorút készítettünk, kézműveskedtünk, roptuk a néptáncot, óriásbábos és zenei-színházi rendezvényeket élvezhettünk, kipróbálhattuk a népi fajátékokat. Sajnos, azok már jópár éve szünetelnek! A későbbi élményeim közül kiemelnék egy debrenceni-hajdúszoboszlói-hortobágyi kirándulást, amely során helyi nevezetességekkel ismerkedtünk, sokat fürödtünk, táncolhattunk, lovagoltunk és lovaskocsikáztunk. Mivel a húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, a templomlátogatás sosem maradhat ki a családi programból.
Az idei ünnepet majd felváltva Budapesten, Komáromban, végül a mezőkövesdi matyó húsvéton töltjük, ahol az ottani népszokásokat is megismerhetjük, és a húsvéti vásárban is körülnézünk. Reméljük, hogy kellemes időjárásban lesz részünk, és újabb szép élményekkel gazdagodunk. Persze, e napokban is szánok időt a dalaim gyakorlására, a kihagyhatatlan úszásra, a testi-lelki feltöltődésre. Ezúton is örömteli, tartalmas ünnepet kívánok az olvasóknak!
Nagy-Miskó Ildikó, dunataj.sk
