Hosszú Katinka címét megvédve, világcsúccsal nyert aranyérmet 200 méter vegyesen a kazanyi vizes világbajnokság úszóversenyeinek hétfői napján.
A magyar versenyző – aki a vasárnapi előfutamát (2:07.30 p), majd elődöntőjét (2:06.84) is Európa-csúccsal nyerte – 2:06.12 perces idővel győzött, ezzel megdöntötte az amerikai Ariana Kukors 2009-ben Rómában felállított, 2:06.15 perces rekordját.
Hosszú jól kezdett, bár pillangón brit riválisa tartani tudta vele a lépést, háton azonban növelte előnyét, és ekkor már három tizeddel a világcsúcsidőn belül úszott. Mellen még tudott erősíteni, így gyorson már csak az órával versenyzett.
„Hihetetlen, hogy három századdal sikerült megjavítanom a világcsúcsot, eddig senki a közelébe sem tudott kerülni” – nyilatkozta boldogan a döntő után az M4-nek.
„A végén nagyon kellett küzdenem, de megúsztam, hihetetlenül boldog vagyok” – fogalmazott Hosszú Katinka, aki ezzel önmaga negyedik, a magyar úszósport 24. világbajnoki aranyérmét szerezte.
Eredmények:
női 200 m vegyes, világbajnok:
——————————
HOSSZÚ KATINKA 2:06.12 perc – világcsúcs
2. Vatanabe Kanako (Japán) 2:08.45
3. Siobhan Marie O,Connor (Nagy-Britannia) 2:08.77
MTI