Az idén 30. alkalommal rendezik meg a Duna menti községek a Hídverő Napokat. Ezúttal Dunamocs és Neszmély. Minden évben másik község a Duna bal partjáról, míg a jobb parti hídfő mindig ugyanaz: Neszmély. Most már várják az itt lakók a rendezvényt, a kulturális műsort, az esti szalonna sütést a Duna parton, a vízből visszatükröződő mécsesek fényét, a tábortüzet. A találkozást rég látott ismerősökkel, élvezik, hogy végre percek alatt érnek át Dunaradványról Neszmélyre a két éve létesített kompjárattal. Jó buli, kellemes időtöltés – és csak keveseknek jut eszébe, hogy nem volt ez mindig így.
Keserves út vezetett idáig.
Path Község 1995 júniusában a Nagy Dunai Árvízreemlékezett. 30 esztendeje a faluvízalákerült, aligmaradtépház. A hodoníniak, prágaiaksegítettékújjáépíteni a községet, őket, és a Duna jobbpartjánélőtestvéreinketvártuk a megemlékezésre. Emlékszem, jöttek a neszmélyiek Jobbágy Istvánpolgármester, a dunaalmásiak Maár András polgármestervezetésével, megtiszteltejelenlétévelrendezvényünketDuray Miklós, az Együttélés PM elnöke is. Milyenjóltettük, hogymeghívtuk! Az ő ötlete volt, hogyhasználjuk ki azönkormányzatokbanrejlőlehetőséget, kössükösszeazt, amit a történelemszétválasztott.
“A Duna nemlehethatár, csak a kétpartotegybeölelőkar” – mondta Nehéz Ferenc dunamocsiíró.Ennek szellemében vertük szorgalmasan az eszmei hidat a két nemzetrész között.
Mi, a Duna két partján fekvő községek polgármesterei – Jobbágy István Neszmély, Maár András Dunaalmás, Bugris Katalin, Vágfüzes, Tóth Kurucz Mária Izsa, Kovács János Virt, Bödők László Dunaradvány, Banai Tóth Pál Dunamocs, Szigeti János Búcs, Szabó Edit Bátorkeszi, Vanek Ferenc Madar, Keszegh Béla Marcelháza, Csintalan Csaba Hetény, Hegedűs Sándor Csallóközaranyos, Szabó Olga Path polgármestere és Benkő Ferenc neszmélyi önkormányzati képviselő – hittünk abban, hogy kitartással és szeretettel közelebb kerülhetnek egymáshoz a Duna két partján élők. Abban is bíztunk, hogy az együttműködés mindkét nemzetrész felemelkedését szolgálja majd.
Az első Hídverő Napokat 1996. 6. 7-9 közötttartottuk Path ésNeszmélyhídfővel. Path község zászlót és címert avatott, Mons. Lénárt Károly és nt. Dobai Sándor áldották meg jelképeinket. Neszmélyen Duray Miklós mondott beszédet, Pathon Halzl József és Selmeczi Elek. Célunk akkor az volt, hogy legalább egyetlen napra a Duna két partját kompjárat kösse össze. Csak egyszer. Legalább egyszer. Végül már egy csónaknak is örültünk volna. A gondolat nem volt új, hiszen Path és Dunaalmás között rendszeres kompjárat működött szüleink, nagyszüleink idejében, és lélekvesztőkkel bármikor átruccantak eleink a másik partra. Path vasútállomása Dunaalmás volt, Dunamocsé pedig Süttő. Szerves egészt képezett a két part. Az emberek között barátságok, rokoni kapcsolatok voltak és bizalom. Amikor 1947-ben a pathiakat kényszermunkára hurcolták Csehországba 4 fiatal a zajló Dunán át menekítette a község országzászlaját Dunaalmásra, ahol máig őrzik.
Ezeket a kapcsolatokat ítélte halálra a határzár, később az évenkénti 4 megengedett határátlépés Magyarországra, a vámvizsgálat. így aztán nem csodálkozhattunk azon, hogy a hatalom ha már meggátolni nem tudta a rendezvényt – a kompjáratot nem engedélyezte. Jellemző, hogy egyik hivatalból a másikba küldtek, hitegettek, végül kifutottunk az időből.
Az első Hídverő Napok pénteki és szombati rendezvényei rendben lefolytak, vasárnap délben fáradtanmentem haza Neszmélyről. Délután hívott fel az izsai polgármester asszony, azzal, hogy tragédia történt. Egy 16 éves búcsi gimnazista belefulladt a Dunába. Esély nem volt a megmentésére. A nevét nem tudta, de most már mindannyian tudjuk: Retkes János, a komáromi magyar gimnázium 2. osztályos tanulója a hídverés áldozata lett.
Ez a szomorú esemény talán még jobban megerősítette a polgármesterek elhatározását: kompjárat még pedig lesz. Ha nem nekünk, gyerekeinknek.
Ezért képviselő testületeink segítségével minden évben megrendeztük a Hídverő Napokat. Az első időben a rendezvényt összekötöttük a Duna bal partján fekvő községek cimerének és zászlajának felavatásával. Később kopjafák, táblák jelezték, hogy a település a hídverők közé tartozik. Új tagokal is gyarapodott a közösség, Kocs, Almásfüzitőés Süttő csatlakozott hozzánk.
Voltak nagyon szép rendezvényeink, és nagyon szerények is. Pályáztunk, és néha sikerrel jártunk. De nem ez volt a fontos, hanem az, hogy a Duna két partját közelebb hozzuk egymáshoz. Mi polgármesterek is megismertük, megszerettük egymást. Később jogi formát adtunk együttműködésünknek, és létrehoztuk a Hídverő Társulást.
Következetesek voltunk. A Duna két partja közti kompjárat létesítése ott szerepelt az álmainkban, tetteinkben. Ám a polgármesterség nem nyugdíjas állás, az első hídverő polgármestereket újak és újabbak követték.Az elmúlt 29 esztendő alatt közel félszázan. A cél azonban maradt: összekötni a Duna két partját, eszmei és valós hidakkal, kompjárattal.
Hiábavaló lett volna a polgármesterek igyekezete, ha nem változik a politikai helyzet. Nagy örömünkre 2001-ben elkészült a Mária Valéria Híd, melyet a Monostori Híd követett, aztán 2023-ban megvalósult a kompjárat Neszmély és Dunaradvány között. Nem szégyellem, nyeltem a könnyimet, amikor először a kompra léphettem. Nagyon hálás vagyok azoknak, akik céljaink megvalósítását segítették.
Ez mára már történelem, amit bizony, érdemes időről-időre felemlegetni, mert azt bizonyítja, hogy a célokat ki kell tűzni. Az elérésük érdekében türelemmel és kitartóan kell munkálkodni, mert régi igazság az, hogy „Céltalan hajósnak nem kedvez a szél”.
Aggodalommal látom, hogy a felvidéki magyar közösség darabokra hullott, csoportok, egyének igyekeznek érvényesíteni a saját érdekeiket, sütögetni a pecsenyéjüket. Pedig máig érvényben vannak a benesi dekrétumok, az alkotmány preambuluma meg sem említ bennünket, a gútaiak 21. éve küzdenek a magyarok kollektív bűnössége miatt elvett földjeikért, magyar iskolákat zárnak be, ideje lenne hát, ha hallgatnánk József Attilára, aki szerint „Rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk és nem is kevés.“
Szabó Olga
