Nem túlzás azt állítani, hogy az összmagyarság szempontjából szenzációs könyv bemutatóját tartotta a Duna Menti Múzeum és annak Baráti Köre a Szinnyei József Könyvtárral közösen, július 5-én ez utóbbi intézmény előadótermében. Robert Heinrich Oehninger svájci pap A koronahercegnő fátyla című, Boér Laura által magyar nyelvre lefordított művében Árpádházi Boldog Erzsébet legendájával ismerteti meg a nagyközönséget. A baróti Tortoma Könyvkiadó által megjelentetett kötetet két zürichi vendég, a magyarok nyomait Európa-szerte kutató Bakocs Michael szerkesztő Verebes Csabával együtt mutatta be, közreműködött Sztruhár Szilvia.
A vendégek sűrű programja miatt a szokatlan délelőtti időpontban megtartott esemény elején a Nyitra Megyei Önkormányzat által fenntartott intézmények nevében a két direktor, Fabó Mária és Paterka Pál köszöntötte a vendégeket és a hallgatóságot. A régész végzettségű múzeumigazgató rövid áttekintést is nyújtott Komárom középkori történelméről.
Majd átadta a szót Verebes Csabának, aki elárulta: az általa csak Misinek nevezett Michael, a zürichi Hagyományőrző Lovasíjász Egyesület elnöke nem csak Svájcban, hanem Európa-szerte lelkesen kutatja a magyarok nyomait. Eközben olyan értékes kincsekre bukkan, mint a svájci Winterthur városi egyházi lelkésze, Robert Heinrich Oehninger (1920-2016) által németül megírt Der Schleier der Prinzessin című könyv, aminek magyar nyelvre történő fordítását a szerző halála után az özvegye és a könyvkiadó engedélyezte.
„Ez nem egy kalandregény, hanem Árpádházi Boldog Erzsébet hiteles története egy svájci pap szemszögéből” – szögezte le Csaba, aki Bakocs szerkesztővel és a szervezői-adminisztratív feladatokat végző Szilvia együtt könyvbemutatókon népszerűsíti a kevésbé ismert legendát és a művet.
Köztudott, hogy az Árpád-ház férfi ága III. András magyar király örök nyugalomra szenderülésével kihalt. Tovább élt azonban a budai várban született koronahercegnő, Erzsébet (1295-1336), akinek a tervezett érdekházasságával akart szert tenni a szabaddá vált koronára a Habsburg-ház. (Ő nem keverendő össze Árpádházi Szent Erzsébettel, akiről a komáromi Erzsébet-sziget is a nevét kapta! – a szerző mj.).
A vendégektől a kisfilm-vetítéssel egybekötött könyvbemutatón egyebek mellett megtudtuk: Árpád-házi Boldog Erzsébet, III. András Árpád-házi király egyetlen leánya 2 éves volt, amikor meghalt az édesanyja, Fenenna királynő, majd 7 éves korára teljesen árva lett. A vele rosszul bánó mostohaanyjával, Habsburg Ágnessel száműzték őt Magyarországról, és csak azzal a feltétellel kaphatták meg az özvegyi örökséggel együtt Erzsébet apai örökségét is, hogy egyikőjük sem léphet soha többet magyar földre. Az utóbbit kisajátította a mostohája, Erzsébetet pedig 13 évesen, 1308-ban Ágnes a mai Svájc területén lévő, Winterthurhoz tartozó, tössi domonkosrendi kolostorba vitték, ahol az élete végéig sokat nélkülöző-betegeskedő apácaként élt. Ekképp nem vált a politika játékszerévé…
Erzsébet Istennek felajánlott életéről, szerény, alázatos, vezeklő viselkedéséről Elsbeth Stagel dominikánus nővér leírásából maradtak fenn pontos és hiteles adatok, tények. Az önzetlen, tiszta embernek bizonyult királylány 1336. október 31-én hunyt el, s Elsbeth az utolsó évei kínszenvedéseinél, csodatételeinél és halálánál, valamint temetési szertartásánál is jelen volt. Az általa középkori ónémet nyelven rögzített életrajzi kordokumentum alapján jelent meg a német nyelvű kötet, amelyet A koronahercegnő fátyla, Árpád házi Boldog Erzsébet legendája című magyar fordítás követett.
E könyvből azt is megtudjuk, hogy Erzsébet testét, a nevezett rend szokásától eltérően, Ágnes királyné parancsára 1337-ben egy kőszarkofágba temették el. A holtteste halálától a kőszarkofágban való újratemetésig romlatlan állapotban volt, azon semmilyen bomlásnak induló folyamat nem volt észlelhető, s ezt isteni csodának tartották szeretett apácatársai.
A kőszarkofágot a kolostor kórusában, a föld felszíne fölé emelt kőkoporsóként állították fel. A sírfedélbe a négy evangélista jelképét és Magyarország két címerpajzsát vésték. Száz évvel később még a koporsó a főoltár mellett állt, azonban a síremlék a következő évszázad során nem élte túl a reformációt, felszámolták. Csupán a szarkofág ív alakú fedele maradt meg, mely 1850-ig a templomban maradt, majd 1898-ban a Svájci Tartományi Múzeumnak adták át.
Micsoda gesztus! Winterthur tartománya az Erzsébet iránt való tisztelet és csodálat jeléül az Árpád házi királyok címerének motívumait felvette a saját címerébe. Sőt, a csodatevő, betegeket is meggyógyító királylányról ott utcát neveztek el, s életét a helyiek jól ismerik, tanítják az iskolában, a gyerekekkel dolgozatot íratnak róla!
A Komáromba látogatott zürichi vendégek pedig úgy vélik, hogy a páratlan Árpád kori ereklyének számító szarkofág sírfedelének Magyarországon lenne a legméltóbb végső elhelyezése. Ezért aláírásgyűjtéssel kezdeményezték annak a királyi városba, Székesfehérvárra hozatalát, amit a Zürichi Magyar Katolikus Misszión kívül a könyvbemutatókon lehet aláírni, s az aláírási ív innen is letölthető: https://magyar-misszio.ch/wp-content/uploads/2020/03/alairoiv.pdf.
Tízezer aláírásra van szükség, hogy az álom valósággá váljon. „A sírfedél arra a magyarországi Erzsébet királykisasszonyra emlékeztet, aki vesztes maradt a világ hatalmi játékaiban, betegségtől és honvágytól szenvedett, és kolostori hitben fejezte be életét” – olvasható a hiánypótló, helyszínen dedikáltatható könyvben. Sajnálhatja, aki most lemaradt a könyvbemutatóról, de majd a későbbi felvidéki körútjuk során találkozhat a jeles svájci magyar vendégekkel.
Nagy-Miskó Ildikó, muzsa.sk
