Tartalmasan tölti a tanévkezdés előtti napokat az a hét zenepedagógus, aki jelentkezett a Czafrangó Sylvia Magán Művészeti Alapiskola által augusztus 29-31-ra időzített karvezetői tanfolyamra. Az intézmény Európa-udvarbeli épületében folyó képzés nyitónapján az azt vezető Józsa Mónika Harmónia-életműdíjas karnaggyal, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának művészeti vezetőjével egyebek mellett a felvidéki kórusmozgalom helyzetéről is beszélgettem.
Több hazai magyar karnagy panaszolta, hogy se énekkarokból és kórustagokból, se karnagyokból nincs elegendő utánpótlás. Ön is osztja ezt a véleményüket, s ha igen, miként pótolható e hiány?
Sajnos, ezen állításukkal egyet kell értenem. Éppen ezért örültem Czafrangó Sylvia megkeresésének, s örülnék minden olyan kezdeményezésnek, ami arra hivatott, hogy e téren szakmailag próbáljunk egy kicsit növekedni, és bátorságot önteni a karvezetés és kórusalapítás gondolatával kacérkodó zenetanárokba. Az is örvendetes, hogy heten (négy nő és három férfi) jelentkeztek erre az első intenzív kurzusunkra, amely naponta fél tíztől hat óráig tart. Igyekszem elhitetni velük és másokkal is azt, hogy nem is ördöngősség a karvezetés, aminek alapfeltétele az, hogy szeressék a zenét, az éneklést és nem utolsó sorban a gyerekeket. Mi tagadás, csak kellő önbizalom birtokában lehet kiállni a kórustagok és a közönség elé. A jelenlegi tanítványaim többnyire falvakban oktatnak, s milyen szép is lenne, ha majd nekik köszönhetően több községben gyermekkórus alakulna! Ugyan manapság is vannak szépen éneklő gyermekkórusaink, de továbbiakat is létre kellene hozni, mert ekképp alapozható meg a kórusmozgalmunk jövője – a felnőtt énekkarok tagutánpótlása.
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége a nyári egyetemei keretében már több karvezetői kurzust tartott. Miben különbözik egymástól a kétféle továbbképzés?
Az SZMPSZ 2006 óta, sokáig Komáromban tartott ilyen tanfolyamokat, amelyek 2019-tól nyaranta Rimaszombatban folytatódnak. Az idei négynapos volt, s azon szintén oktattam. Azokon kezdő és gyakorlott karvezetők is részt szoktak venni, ezért mindig úgy kell összeállítani a repertoárt, hogy a szárnybontogató és a már tapasztaltabb kollégák is nekik megfelelő feladatot kaphassanak. Azok szokás szerint zárókoncerttel végződnek, amely során mindenki vezényel. Ez most egy más jellegű, zárókoncert nélküli ismeretgyarapítás, amely során aprólékosabban foglalkozhatunk a részfeladatokkal. Közben hangképzésre, szolfézsra… is időt szakítunk. Ez tehát egy sokrétű alapozás, végig zenével. Ezek a zenepedagógusok éneket vagy valamilyen hangszerjátékot oktatnak, a jövendő karmesterek hangszere pedig maga a kórus: vizuális úton-módon zenélnek, aminek a technikáját ugyanúgy meg kell tanulni, mint például a hegedűn a húrok lefogását stb. Szerencsére, a magyar zeneirodalom nagyon gazdag és változatos, így már a kezdő gyermekkórusok számára is sok nívós mű áll rendelkezésre. Ma alig átvettük a kétnegyedes ütemmutatót, hogy azt biztonsággal tudják vezényelni, máris áttértünk a kis kétszólamú darabokra, mert azokat a technika elsajátítása mellett zeneileg is ki kell bontani, javítgatni, füllel befogadni és nem csak kézzel, hanem fejben is kell irányítani. Az kell, ha a kéz vizuálisan olvashatón zenéljen azért, hogy azt a gyerekek követni tudják. A karnagynak azonban előre és utólag is gondolkodnia kell – a kórustagoknak utasítást kell adnia a következő feladatokhoz, s azt is tudnia kell, hogyan kell kijavítani az esetleges hibákat.
Tehát ez esetben is igaz a mondás, hogy gyakorlat teszi a mestert, miközben valamiképp odahaza is csiszolódhat a karnagy tudása?
Igen, a karnagynak is minél többet kell gyakorolni! A kézzel megvalósítható technikai feladatok odahaza, tükör előtt is végezhetők, így rögződik be mindaz, hogy egymás után mik következnek, mire kell odafigyelni, melyek a legfontosabb szólamok…Mielőtt kiáll a kórus elé, a karnagynak alaposan fel kell készülnie – az odahaza megtanultakat úgy kell rátennie a saját kezére, hogy mindez vizuálisan érthető legyen. Akképp, hogy akár egy kívülálló, aki nem tudná, hogy éppen milyen zene hallatszik, azt a karnagy kézmozgásából – vezényletéből kitalálná. Persze, szakmai továbbképzésekre is nagy szükség van, ezért én évközben szívesen visszatérnék ilyen többnapos kurzusokra.
Egyetemi szinten, magyar nyelven se Nyitrán, se Komáromban nem képeznek karvezetőket?
A Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem zenei tanszékén korábban folyt magyar nyelvű oktatás. A 90-es évek elején megélhettem azt az ideális időszakot, amikor nyolcszemeszteres képzés volt a karvezetés. Sajnálatos, hogy ott már csak szlovákul lehet elvégezni a zenei nevelés szakot, mert az a Közép-európai Tanulmányok Karán nincs akkreditálva. Sőt, az egyetlen hazai magyar egyetemünknek számító Selye János Egyetemen sincs! Tehát aki Nyitrán ének-zenetanár szakra jelentkezik, mindent, így karvezetést is szlovákul tanul, csupán helyi magyar kórusba járhat, amit neki ugyanúgy elismernek szakmai gyakorlatként, mintha szlovákba járna. Ez azért is kevés, mert egy magyar iskolában kórust vezető, jövendő karnagynak alaposan kell ismernie a magyar zeneirodalmat. Tudatában vagyunk annak, hogy ezt sem az említett rimaszombati, sem pedig ez a komáromi kurzus teljes mértékben nem helyettesítheti, de legalább némi hiánypótlást jelent. Remélem, hogy e téren majd egyetemi szinten is beáll a pozitív változás, hiszen például az SJE-ben olyan tehetséges zenepedagógusaink vannak, mint Csehi Ágota dékánhelyettes-zongoraművész és a több kórust vezénylő Orsovics Yvette…
Nagy-Miskó Ildikó, dunataj.sk
(a szerző felvételei)
