HAZA RÉGIÓ Három volt diák elhatározta, hogy viszonzásképpen tesz valamit a tantestület tagjainak egészségéért

Három volt diák elhatározta, hogy viszonzásképpen tesz valamit a tantestület tagjainak egészségéért

129
hirdetés

Tizenharmadikán, pénteken nem csak kellemetlen dolgok történhetnek, ezt tanúsíthatják a komáromi Ľ.J. Šulek Gimnázium tantestületének tagjai is. Az említett napon az iskolában egy olyan rendezvényre került sor, melyet három volt diákjuk szervezett, név szerint Ildikó Földesová, a gimnázium jelenlegi igazgatóhelyettese, Igor Prokop általános orvos, valamint Marek Mihály, az Általános Egészségbiztosító komáromi kirendeltségének igazgatója.

hirdetés

A nap folyamán a tantestület tagjai ingyenes érfalvizsgálaton vehettek részt, melyet MUDr.Igor Prokop végzett. A kivizsgálásnál a Komáromi Regionális Közegészségügyi Hivatal dolgozói segédkeztek, akik vérnyomást és vércukorszintet mértek.

„Úgy döntöttünk, hogy ezen a módon igyekszünk köszönetet mondani volt pedagógusainknak“–mondta MUDr. Igor Prokop. „Mivel volt osztálytársam, Marek, akivel egy padban ültünk, az Általános Egészségbiztosító igazgatója, s hozzám hasonló módon fontosnak tartja a megelőzést, a másik volt osztálytársam pedig a gimnázium jelenlegi igazgatóhelyettese, gyorsan megszületett ez az elhatározás“– tette hozzá.

„Igorral és Marekkal már alapiskolás korunk óta ismerjük egymást, ott is egy osztályba jártunk“ – kapcsolódott be a beszélgetésre PaedDr. Ildikó Földesová, a gimnázium igazgatóhelyettese. „Igor több országban szerzett tapasztalatokat orvosként, majd Komáromban telepedett le. Néhány találkozás után megszületett az ötlet, hogy miként hálálhatnánk meg tanáraink munkáját.“

„Az erek átjárhatóságának vizsgálata fájdalommentes és megközelítőleg két percig tart, majd a vizsgálat eredménye egy percen belül kézhez vehető. A tantestület számára ingyenes volt, függetlenül attól, hogy melyik egészségbiztosító ügyfelei“ – jegyezte meg MUDr. Igor Prokop, hozzátéve, hogy ezt a vizsgálatot a rendelőjében is végzi.

Mindez három sikeres osztálytárs ötlete volt, akik úgy döntöttek, hogy valamit viszonoznak iskolájuk pedagógusainak azért a sok tudásért cserébe, melyet ott szereztek, remélve, hogy követőik is akadnak.

 

M. M. / (N.Zs.)

 

 

hirdetés