HAZA HÍR-MIX Hadititok lett egy városi cég könyvelése?

Hadititok lett egy városi cég könyvelése?

1629
hirdetés

Elkészült a KOMVaK korábbi cégvezetésének tevékenységéről szóló jelentés

A komáromi képviselő-testület következő ülésén a városatyák az egyik legnagyobb városi cég, a víz- és csatornaművek gazdálkodását értékelik. Bizonyára a legnagyobb érdeklődést az váltja majd ki, hogy időközben elkészült az úgynevezett Due dilligence, vagyis a cég alapos könyvvizsgálata, amelyből 12 oldalas ízelítőt is kaptak a képviselők. A városi hivatal furcsa módon egyfajta „hadititokként” kezeli a több, mint százoldalas elemzést, banktitokra hivatkozik, holott egy városi cég esetében ez rendkívül nem helytálló. A képviselők csak a városi hivatalban olvashatják el a teljes anyagot, már ha van idejük munkaidejükön túl öt-hat órát eltölteni a számok felett!

hirdetés

A 12 oldalas „ízelítő” viszont érdekes módon csak a 2015-2017-es évek gazdasági eredményeit elemzi, holott lényegében Bastrnák Tibor ex-polgármestersége, illetve Olláry Viktor elnöksége idején történtek rendkívül furcsa gazdasági lépések. Máig nem tisztázódott a hirtelenjében szétszerelt, majd ismeretlen helyre szállított termálfürdői gázlecsapoló esete, amely Komáromnak százezer eurós hiányt okozott, nem derül ki, hogy hány esetben volt néhány képviselő jelenlétében megtartott céges buli Olláry Viktor pincéjében, amelyet azután az elnök a város cégével fizettetett ki (a résztvevőkről szerkesztőségünknek fotódokumentációja is van!). A 12 oldalas összefoglalóban viszont elismerik, hogy a környezetvédelmi minisztérium korábban a csallóközaranyosi szennyvíztisztítónál túlárazást állapított meg, amelyet minden valószínűség szerint vissza kell majd téríteni. Komáromban tovább kísért a múlt…

 

DUNATÁJ HETILAP 11/2018

kép: pixabay

 

hirdetés