HAZA DUNATÁJ Ha a KOMVaK elviszi a város pénzét, miből jut fejlesztésre?

Ha a KOMVaK elviszi a város pénzét, miből jut fejlesztésre?

1209
hirdetés

A polgármester kinevezte a vízművek új elnökségét

Stubendek László polgármester múlt év december 29-én kinevezte a vízművek új elnökségét, majd másnap körlevélben fejezte ki kétségeit az általa kinevezett tagok szakmai rátermettségével kapcsolatban. Pozitív változás, hogy az elnökségből távozott Olláry Viktor, akinek a neve fémjelezte a botrányoktól és kétes üzelmektől terhelt időszakot.

hirdetés

Nagyfokú naivitás lenne azt hinni, hogy ezekkel a változásokkal egyidőben a gazdasági és politikai lobby lemondott volna erről a „pénzpumpáról”. Ennek egyik jele, hogy a személycserék rendkívül gyorsan és titkos politikai háttéralku eredményeként történtek, az átláthatóság, illetve a szakmai rátermettség teljes mellőzésével. A leköszönő elnökségi tagok gyors távozását nyilván az is motiválhatta, hogy újabb milliós nagyságrendű visszaélések gyanúja merült fel. Számunkra nem marad más, csak várni és figyelemmel kísérni az új elnökség tevékenységét, sok sikert kívánva nekik.

Viszont amit nem lehet szó nélkül hagyni, az a tény, hogy a testületben semmi sem változott. Ezért is történhetett meg, hogy pályázat kiírása nélkül választottak új elnökségi tagokat olyan cég élére, amely stratégiai fontosságú a város számára és óriási gondokkal küszködik. Ez egyértelműen a testület bűne, mert kizárólag politikai szempontok alapján osztogatják a pozíciókat, ami meg is látszik a városi tulajdonú cégek gazdálkodásán. Azt, hogy ez bevált módszer az olyan régi „harcosoknál”, mint például Andruskó Imre, már megszoktuk, viszont enyhén szólva is meglepő hogy azt milyen gyorsan magukévá tették Keszegh Béla alpolgármesterrel az élen a magukat csak szerényen függetlennek tituláló képviselők. Választási kampányukban még elítélték a sógorkomasági mutyikat és átláthatósággal, politikai korrektséggel kapányoltak, viszont kollektíven megszavazták képviselőtársuk, Horváth Attila jelöltjét, Patrik Rumant, aki mellett egyetlen érvet tudott felhozni, hogy régóta ismeri. Ez elég volt az elnökségi szék megszerzéséhez, pedig a jelölt szakmai múltja korántsem annyira meggyőző. Mindössze néhány éves vállalkozói gyakorlattal rendelkezik, viszont 19 évet töltött el állambiztonsági hivatalnál a közvélemény számára titkos beosztásban. A másik jelölt, Korpás Péter képviselő Andruskó Imrének köszönheti jelölését. Az ő életrajzában sem található, hogy a vízművekhez hasonló cég vezetésében tapasztalata lenne, de ez nyilván senkit sem érdekelt a testületben. Andruskó egy klasszikus mondását idézzük újra, miszerint „jelöltem nem ért sem a vízgazdálkozáshoz, sem a pénzügyekhez, de megfelelő ember a megfelelő helyre”. Az ügy pikantériája, hogy nagy valószínűséggel Korpás Péter neve szerepel a múlt rendszer állambiztonsági ügynöklistáján Baláž, illetve Bašta fedőnéven. Ami az utolsó jelöltet, Bohumír Kóňa mérnököt illeti, őt szakmai múltja alapján jó jelöltnek tűnik, annak ellenére, hogy egyszer már sikertelenül pályázott a vízművek igazgatói posztjára.

A félreértések elkerülése végett leszögezzük, hogy bár kifejeztük kétségeinket az új elnökségi tagok szakmai felkészültségét illetően, alapvetően azt kifogásoljuk, ahogy a kiválasztás folyamata lezajlott. A nem átlátható, gyors jelölés, illetve a szinte teljes politikai konszenzus a szavazásnál arról tanúskodik, hogy egy színjátékot láttunk, melyben mi csak a néző szerepére kárhoztattunk és csak reménykedhetünk, hogy ez a komédia nem változik tragédiává.

DUNATÁJ HETILAP 2/2017

hirdetés