A Magyar Szövetség Nyitra megyei frakciója korábban Nyitra Megye Díjára javasolta dr. Viola Pált, a komáromi kórház nyugalmazott ideggyógyász-főorvosát, aki évtizedeken át nagyon sokat tett a betegekért és az általa vezetett neurológia felvirágoztatásáért. A városi képviselőként, valamint a Komáromi Magyar Gimnázium Öregdiákjainak és Tanárainak Baráti Köre elnökeként áldásos közéleti tevékenységet is kifejtett, immár 88 éves, jeles szakember előzőleg a Polgármesteri és a Pro Urbe-díjat szintén kiérdemelte. Október 28-án a Nyitra Megyei Hivatal által rendezett gálaműsor keretében vehette át az újabb kitüntetését. Példa értékű, sokrétű munkássága iránymutató lehet az ifjabb nemzedék számára.
A díjazott történelem viharai, sorsfordulói közepette, 1936-ban kezdődött életútja csöppet sem volt szokványos. Saját elmondása szerint egy Gúta mellőli tanyáról származik, majd kisfiúként az Ekecs községhez tartozott Aszódpusztán is élt.
„Változásokban, nehézségekben már kiskoromban is bőven volt részem. 1942-ben még az anyanyelvemen kezdhettem el az alapiskolai tanulmányaimat, ám a magyar oktatási intézmények bezárása után már szlovák nyelvű folytatás következett. Mivel előzőleg az 1940-es nagy dunai árvíz elmosta a családi házunkat, ezért lakhelyet is változtattunk. Ráadásul az édesapámat több ártatlan, felvidéki magyar emberrel együtt háborús bűnösnek nyilvánították, és teljes vagyonelkobzásra ítélték. A hatóságok 1947-ben a családunkat ki akarták telepíteni Csehországba, de az egyik éjjel a befagyott kis-Dunán át sikerült előlük elszöknünk. Majd 1948-ban a többi „fehérlapossal” együtt Magyarországra telepítettek volna ki minket, de azt is sikerült megúsznunk azért, mert mire sorra kerültünk volna, leállították a kitelepítéseket. Üröm volt ebben az örömben az, hogy az egyik itteni szlovák pedagógusok a szlovák nyelvtudásom híján értékelhetetlennek tartották az iskolai teljesítményemet, pedig korábban színjeles tanuló voltam” – idézte fel a kezdeteket.
Majd a magyar tannyelvű gútai polgári iskola újranyitása után abban tanult tovább, ismét kitűnő tanulóként. Aztán az évvesztes diákokkal együtt a komáromi gimnáziumban indított kéthónapos intenzív továbbképzésen pótolta a háború miatt kimaradt tananyagot, majd felvételt nyert a híres alma materbe, ahol 1955-ben sikeresen leérettségizett. Saját bevallása szerint egyaránt vonzotta őt az orvosi, vegyészmérnöki és tanári pálya. Miután első nekifutásra felvették a pozsonyi Komenský Egyetemre, belgyógyász szeretett volna lenni. Vele is aláíratták azt a nyilatkozatot, amely értelmében a hatéves tanulmányai befejezése után majd oda megy dolgozni, ahová éppen helyezni akarják őt.
„A diplomaszerzés után, immár általános orvosként az illetékes bizottság előbb Tőketerebesre, majd a kétszeri kérelmem nyomán közelebbre, Kassára, aztán Rimaszombatra akart engem helyezni. Nem akartam távolra költözni a már idős szüleimtől, ezért kapóra jött az ún. 33-as számú törvény, amely értelmében a kórházigazgatók számára lehetővé tették a frissdiplomás orvosok ideiglenes alkalmazását. Ekképp 1962-ben a komáromi kórházban fél évig kötelezően cirkuláltam sebészetből, bel- és nőgyógyászatból, valamint lakszakállasi körzeti orvosként is dolgoztam” – beszélt a folytatásról.
Amikor pedig hiányolni kezdték őt a már említett rimaszombati kórházból, az a mentőötlete támad, hogy inkább bevonul katonának.
„Bár a hatból négy egyetemi évünk alatt, szombatonként kötelező katonai kiképzést kaptunk, de a diplomaszerzés után további féléves szolgálatra kellett jelentkeznünk. Amikor 1963-ban meg akartam úszni a rimaszombati kórházba való helyezésemet, a katonai parancsnokságon felvetettem magamat gyakorlatra, ami a kialakult kubai helyzet miatt hét hónaposra nyúlt. Majd a leszerelésem után a komáromi kórház ideggyógyászati osztályán helyezkedhettem el, ahol éppen szükség volt egy orvosra. Az ottlétem alatt egyre jobban tudatosítottam, hogy a neurológia az orvostudomány legszebb része, nagyon megtetszett nekem. Szívesen gyarapítottam az ismereteimet, s a munkavégzés mellett, 1967-ben megcsináltam az első, 1972-ben pedig a második szakvizsgámat. Közben 1970-ben ideiglenesen megbíztak a neurológia vezetésével, s mivel megnyertem az 1972-ben kiírt főorvosi pályázatot, véglegesítettek, így egészen 1999 májusáig álltam az osztály élén. Onnan a kórházat érintő akkori változások miatt önként távoztam” – ecsetelte pályája alakulását.
Kérdésem nyomán azt is elárulta, hogy a katonáskodás után az élete párjával, az egészségügyi nővérként dolgozó Annával is a komáromi kórházban ismerkedtek meg: „1967. április 29-én házasodtunk össze, s élünk immár bő 57 éve együtt, békességben. Házasságunkból két gyermek, majd nekik köszönhetően öt unoka született, akiknek az életkora 12-22 év között van”.
Ahogy a komáromi kórház honlapján is olvasható: eddig Viola főorvos úr tette a legtöbbet az ideggyógyászat fejlesztéséért.
„Megdöbbentő volt a hajdani miniszterasszonytól azt hallani, hogy Komáromban azért nem kell CT berendezést vásárolni, mert az már van a közeli érsekújvári kórházban. Pedig a mi betegeinknek gyakran hónapokat kellett várniuk az ottani CT kivizsgálásokra! Ezért nekifogtunk, és másfél millió koronát gyűjtöttünk e célra, remélve, hogy ezzel jobb belátásra késztetjük a döntéshozókat. Sajnos, mivel legalább ötmilliót kellett volna gyűjtenünk, a CT-vétel elsőre nem jött össze. Második nekifutásra, Pásztor István, Komárom polgármestere koordinálásával már járásszerte 25 millió koronát sikerült összegyűjtenünk, ami végre elegendőnek bizonyult e berendezés megvásárlásához” – említette egy további sikerüket, amely kapcsán a már elhunyt dr. Ivan Drobáňnak, a kórház radiodiagnosztikai osztálya volt főorvosának és dr. Bastrnák Ferenc sebész-főorvosnak a neve és igyekezete is megemlítendő.
Elmesélte: azért ugyancsak harcolniuk kellett, hogy lift híján, a mentősöknek ne a szűk lépcsőházon át, a súlyos betegeiket kézben cipelt hordágyon kelljen felhordaniuk az emeleti rendelőbe: „A képviselői kapcsolataimat is bevetve, hosszú huzavona után sikerült elérni azt, hogy állami támogatást kapjunk a korszerű idegosztály kialakítására, amely kapcsán Ölveczki Ferenc polgármester segítségével találtuk meg a megfelelő kivitelezőt“ – magyarázta.
A jeles szakember jótanácsára is kíváncsi voltam, hogy ebben a halmozódó gondokkal teli, stresszes világban az egészséges táplálkozáson, valamint a vitaminok, ásványi anyagok és táplálékkiegészítők fogyasztásán kívül még mit tegyünk az idegrendszerünk megóvása és a mentális egészségünk érdekében.
„Fontos a mozgásgazdag, egészséges életmód folytatása, amiből ki kell hagyni a dohányzást, alkohol- és drogfogyasztást! Hetente legalább négyszer be kell iktatni minimum fél órás, kiadós mozgást, s a szellemi frissesség megőrzése érdekében sokat kell olvasni, edzeni a memóriát! A szabómester édesapám mondta a következőket akkor, amikor mondvacsinált háborús bűnösként elítélték őt, s elkobozták a vagyonát, mert állítólag többedmagával együtt meg akarta dönteni a csehszlovák államot: „Gyerekek, nektek tanulni kell, mert a vagyont bármikor elkobozhatják, de azt a szellemi értéket, ami a fejetekben van, senki sem veheti el tőletek!”. Nos, én is ezt tanácsolom, hogy az anyagi javak halmozása helyett inkább a tudásgyarapítás legyen az életcél! Úgy kell élni, hogy a lelkiismeretünk mindig tiszta legyen, bármikor tükörbe tudjunk nézni! Aki így tesz, annak az élete és az álma is nyugodt lesz, nem billen meg a lelki egyensúlya. Amennyire lehet, Isten tízparancsolatát is be kell tartani!” – ajánlotta a tapasztalt szakember, aki hiszi, hogy isteni segítséggel sikerült átvészelnie a különféle megpróbáltatásokat.
Végül tőle azt is megkérdeztem, hogyan fogadta a hírt, hogy a Magyar Szövetség Nyitra megyei képviselőcsoportja fel akarta őt terjeszteni Nyitra Megye Díjára.
„Én soha senkitől egyetlen díjat sem vártam el. Amikor pár évvel ezelőtt be akartak terjeszteni erre a díjra, akkor is azt feleltem, hogy ebből ne csináljanak problémát. Nekem nem kellenek díjak, én már családi körben beérem a nyugodt, békés nyugdíjas évekkel addig, amíg a Jóisten e kegyelmében részesülhetek. Nos, a válaszom ellenére beadták a vonatkozó kérelmet, s négy vagy öt év elteltével, idén májusban tudatták velem azt, hogy ősszel átvehetem e díjamat. Ezúton is köszönöm a fáradozásukat!” – válaszolta végül dr. Viola Pál, akinek a sokrétű munkáját még hosszasan lehetne méltatni. Az olvasóink nevében is gratulálunk, köszönjük az eddigi munkáját, és egészségben-boldogságban telő, hosszú életet kívánunk neki!
Nagy-Miskó Ildikó, dunataj.sk
