Hajóúton a Földközi – tengeren
Az ember, ha elfárad, pihenni szeretne, vágyik arra, hogy az élet sűrűjétől távol kerüljön, kikapcsolódjon, utazzon, új helyekkel ismerkedjen 
meg. Így volt ez velünk is, amikor férjem hirtelen elhatározással úgy döntött, hogy hajóra szállunk. Őszintén megvallva, nem nagyon lelkesedtem az ötletéért, mert az ajánlott útvonal nagy része ismerős volt számunkra. Látva lelkesedését, nem árultam el érzelmeimet. Az utolsó pillanatban valóban sikerült elintézni utazási irodánk tulajdonosának, hogy november 2-án az MSC Preziosa ötcsillagos hajóján a Földközitenger négy országának öt városát megismerjük.
Az esti órákban indult autóbuszunk Komáromból, s már másnap délelőtt Genovában voltunk. A szokásos tortúra után elfoglaltuk helyünket a 13. emeleten, s mivel bőröndjeink még nem kerültek elő, férjemmel eldöntöttük, hogy legalább a kikötő környékén körülnézünk. Elég körülményesen sikerült lekerülnünk a hajóról. Genova Olaszország legnagyobb, és a Földközi-tenger második legnagyobb kikötője Marseille után, Liguria székhelye, fontos közlekedési csomópont. Innen származik a genovai Kolumbusz Kristóf (spanyolul: Cristóbal Colón), aki spanyol szolgálatban felfedezte Amerikát. Tény, hogy idő hiányában csak egyórás sétát tettünk a kikötő környékén, de nagy örömünkre eljutottunk a Tengerészeti Múzeumba, ahol láttuk Kolumbusz hajójának, a Santa Mariának a makettjét, s a túloldalon az egyik ház falát a híres hajós szobra díszítette. Visszaérve hajónkra, részt vettünk a kötelező mentőprogramban, amelyet a Costa Concordia elsüllyedése óta nagyon komolyan vesznek. A közös vacsora után színházba siettünk, majd próbáltunk kiigazodni a hajón, amely 4000 utast, s több mint ezer alkalmazottat szállított. Közben hatalmas vihar keletkezett a tengeren, de éjfél után elcsendesedett, s már a másnap délelőtti órákban Nápolyban kötöttünk ki. A napsütést nemsokára sötét felhők váltották fel, de esni sem esett. Nápolyban már voltunk a múlt év tavaszán, de akkor inkább Pompejit tekintettük meg. Most időhiány miatt magyar nyelvű idegenvezetőnk megismertetett bennünket Nápoly belvárosával, nevezetességeivel. Megtudtuk tőle, hogy Nápoly Dél-Olaszország legnagyobb városa, a Campanio régió székhelye. Nevét a legendák alapján Akhelóosz görög folyóisten három szirén lánya egyikének, Parthenopénak köszönheti. Később a település kelet felé bővült, és ekkor nevezték el Neapolisznak, azaz új városnak. A történelem folyamán több uralkodót cserélt, megfordultak itt a görögökön kívül a rómaiak, a bizánciak, normannok, Anjouk, spanyolok, osztrákok, Bourbonok. 1860-tól Garibaldinak köszönhetően az egyesített Olaszország része lett. Történelme és kulturális élete gazdag. A Nápolyi Királyság első korszakában az Anjoukori Magyar Királyság történelme is összefonódik. A pizza szülőhazája. 1889-ben a szavojai I. Umberto király és felesége, Margherita királyné látogatása alkalmából készült el a híres Margherita pizza. Elsőként a 13. századi reneszánsz Castal Nuovo-t /újvár/ tekintettük meg, amely az Anjou királyok székhelyéül is szolgált. Majd a királyi palotát, a Nemzeti Könyvtár épületét, amely Olaszország harmadik legnagyobb könyvtára – hogy csak a leglényegesebbeket emeljem ki. Sétánk folyamán megismerkedtünk a város nyüzsgő, lüktető életével, szép épületekkel, divatszalonokkal, s távolból láttuk a Vezúvot is. A bőséges vacsora után a színielőadás elmaradt, a tengeren ismét szélvihar kerekedett, sőt még az ég is dörgött. Reggel Szicílián, Messinában kötöttünk ki. Már a hajóról láttuk a nemrégen kitört Etnát. Idegenvezetőnk előbb a híres katedrálishoz /harangtorony/ vitt el bennünket, amely a földrengések, II. világháborús bombázások áldozata volt. Igaz, a belvárosnak ezt a részét már ismertük, de öröm volt még egyszer látni a katedrálist, s gyönyörködni harangjátékában. Ezután buszba ültünk, s egyórás út után Taorminában szálltunk ki. Itt még soha nem jártunk, s a látvány 
magáért beszélt. Idegenvezetőnk hosszasan megismertetett bennünket ezzel a festői szépségű világgal. Taormina az ókorban görög gyarmat volt. I. e. 400 körül alapították a II. Dionüsziosz alatt véghez vitt öldöklés túlélői. A túlélő Andromakhosz Tauro lejtőin hozta létre társaival a várost. Az ókorban a város számos háború áldozata volt, sosem volt önálló, római, bizánci, könyörtelen arab fennhatóság alatt állt. 1079-ben a normannok uralma alatt a város fontos kereskedelmi és gazdasági központtá vált, számos új épülettel gazdagodott. A 13-17. századig a spanyoloknak hódolt be, míg Garibaldi meg nem teremtette az olasz egységet. A város már az 1700-as évek elejétől az „elit turizmus” célpontja. A 19. századtól az azonos nemű szerelmesek, írók, képzőművészek kedvelt helye volt. A 20. század elejétől a városka külföldi művészek, írók, költők, entellektüelek fellegvára lett. Itt festette meg a híres Taormina színház című képét Csontváry Kosztka Tivadar, itt gyógyult tüdőbajából a Balaton festője, Egri József, hogy csak a legismertebb művészeinket említsem. A város védője a kígyóhajú, háromlábú repülő sellő, aki ezt a népi hiedelem szerint házára felfesti, az minden bajtól megóvja magát. Elsőként az Isola Bella megkapóan szép természetvédelmi területét tekintettük meg, ahol csodaszép virágokban, fákban, bokrokban, szobrokban gyönyörködtünk. Majd Szicília Archeológiai Múzeumában és Galériájában többek között a taorminai színház nézőterén gyönyörködtünk a kilátásban. Épp akkor fejeződött be a nyári idény, s vitték el a kellékeket. Ezt a színházat Krisztus előtt a 3. században hellén telepesek emelték, a mai romok a római korban, a 2. században újjá- és átépített színház maradványai, ez már alkalmas volt gladiátorjátékok megrendezésére is. Szicília második legnagyobb színháza 5400 nézőt fogad be. Ötven éven keresztül itt volt a híres Taorminai Filmfesztivál. Ma is koncertek, opera-, színielőadások színhelye. Ezután a San Nicolo-bazilika monumentális épületében gyönyörködtünk. Tartózkodásunkat rövid szabad program, vásárlás zárta. A hajóra már zuhogó esőben értünk. Programunk azonban nem fejeződött be, mert délután koktélparti, majd finom vacsora, s a színházban a kapitány és a fedélzet bemutatkozása következett, amelyet látványos műsor, „A fáraó udvara” követett. Az előadások, mint mindig, énekből, zenéből, táncból, pantomimból, akrobatikából, fényeffektusokból állnak, tehát mindenki számára érthetőek, nem kell hozzá nyelvismeret. Az éjjel még soká tanakodtunk azon, hogy Tunéziában felesleges megállni és kiszállni, hiszen tavaly áprilisban már láttunk ott mindent, ami 8-10 órába belefér. Közben kinn tombolt a vihar, hatalmas hullámok nyaldosták hajónkat. Reggel tudtuk meg, hogy Posszeidon kegyeibe fogadott bennünket, mert a vihar miatt a hajó kapitánya megváltoztatta útvonalunkat, egy napig maradtunk a nyílt tengeren, s másnap legnagyobb örömünkre Mallorcán kötöttünk ki. Mindig erre a szigetre vágytam, amely nemcsak gyöngyéről híres, hanem csodálatos katedrálisáról is. Az egész napos hajókázás fényképezéssel, videózással, pihenéssel, baráti csevegéssel telt, s ismét színielőadás és tánc zárta. Másnap reggel a sziget fővárosában, Palma de Mallorcán kötöttünk ki, s mivel szabad programunk volt, mindenki egyénileg tekinthette meg a város nevezetességeit, szépségeit. A tengerparton haladva jachtok és kisebb-nagyobb hajók százait láttuk, s velük szemben modern épületeket. A várost Kr. e. 123-ban rómaiak alapították, ők is nevezték el. Később arab hódítók foglalták el, és lendítették fel a települést. A sziget a 13. században spanyol fennhatóság alá került. Ekkor épült a katedrális és a palota, bővült a kikötő is, s fontos kereskedelmi központtá lett. Az igazi változást a 20. század közepén a repülőtér megépítése jelentette. Elsősorban az óváros bővelkedik látnivalókban. A 14. századi királyi palota és a gótikus La Seu-katedrális páratlan műemlékegyüttese feledhetetlen. Programunk szerint a következő napon Barcelonában állt meg hajónk. Én már 21 évvel ezelőtt jártam itt a lányommal, mégis jó volt ismét látni Gaudí csodálatos épületeit. Idegenvezetőnk busszal először a város fölé emelkedő hegyre vitt fel, gyönyörködtünk a kilátásban. A városba érkezve azt sem tudta az ember, hova nézzen a szebbnél szebb épületek során. Megtudtuk, hogy Barcelona a második legnépesebb 
spanyolországi város, Katalónia fővárosa, a Földközi-tenger harmadik legnagyobb kikötője. Első lakói a kelta layetánok voltak. A helyi monda szerint i.e. 218-ban Hamilcar Barcas karthágói hadvezér alapította, de az évszázadok folyamán rómaiak, gótok, mórok foglalták el. A 9. században már a katalánok fővárosa volt, s vezető kereskedőváros. A 18. században a spanyol örökösödési háborúk a város jelentős részét elpusztították. A 19. századtól jelentős vásárváros. 1931-ben, amikor kikiáltották az I. Spanyol Köztársaságot, Katalónia függetlenséget kapott. Barcelona 1939 és 1975 között Franco diktatúrájának volt kiszolgáltatva. 1979-től az autonóm tartomány székhelye. 1992-ben a nyári olimpiai játékok színhelye volt. Első utunk a városban a világhírű Sagrada Família-templomhoz (Szent Család-templom) vezetett. Tervezője Gaudí volt, s 1882-től épül. 2010.november 6-án 16. Benedek pápa bazilika rangjára emelte és megszentelte. Az UNESCO világörökségének része. Mi egy idő után elszakadtunk a csoporttól, s megnéztük az óvárost, a csodálatosan szép gót „Cathedral”-t, a csontok házát, az Operaházat, végigsétáltunk a széles La Rambla hangulatos sétálóutcán, amely helyiektől, turistáktól volt hangos, oldalait gyönyörű platánok szegélyezték, kávézók, butikok, üzletek, trafikok, mutatványosok, piacok kínálták portékájukat. Célom volt megtalálni a 21 évvel ezelőtt látott Casa Milát (Kőbánya) – La Pedrerát. Gaudí akkor tervezte ezt az ötemeletes bérházat, amikor úgy érezte, hogy minden álma szertefoszlott, művészetét nem értették meg. Elsőként hajlítja meg az építészetben a vasbetont, hoz létre korszakalkotót. A La Pedrera Gaudí életművének összegzése, összeolvasztja benne a természetet és az építészetet. Nonfiguratív plasztikák díszítik. Olyan ez az egész, mintha egy lepusztult barlangokkal szaggatott hegy lenne. Nem adtam fel a harcot, s majd egyórás keresés, tudakozás után sikerült rátalálnunk. Megkönnyebbülten fényképeztem le, s kerestem egy taxit, hogy visszavigyen bennünket a kikötőbe. Utazásunk utolsó állomása Marseille volt, amely Franciaország második legnagyobb városa, a Földközi-tenger legnagyobb kikötője, élénk a kereskedelme, s rengeteg a városban a bevándorolt arab és néger. Eredeti neve Marsalia, i. e. a 6. században alapították kisázsiai görögök, később a rómaiak szövetségese lett, majd frankok, szaracének, ismét rómaiak uralták. A szaracének fennhatósága alatt pestis pusztított a városban. A kereszténység felvétele után a keresztes hadjáratok fő állomásává vált. Fellendült, önállóságra tett szert. A 14. században ismét pestisjárvány sújtotta a város lakóit. Marseille a francia királyok uralma alá került, a város lakói gyakran lázadtak ellene. Itt keletkezett a Marseilleis, amely később a franciák nemzeti himnuszává vált. A 18. században a gyarmatosítás és a tengeri kereskedelem révén a város fellendült. Szabad program lévén felültünk a helyi Shuttle Busra, s bementünk a központba. Míg az előző városokban kellemes meleg volt, 20-25 fok, itt éktelen hideg, metsző szél fújt. Az öböl mellett egy hatalmas Práter, vele szemben a Szent Viktor-kolostor. Az öböl végén a Szent Miklós, szemben a Szent János erőd. Az öbölben rengeteg jacht, kisebb hajók, csónakok vesztegeltek. A legszebb, s a méreteit tekintve egyben legnagyobb a Szent Miklóstemplom volt, de lenyűgöző volt a város felett a neobizánci stílusú Notre Dame de la Garde-székesegyház. Még megemlíteném a Diadalívet, az Igazságügyi Palota és a Városháza patinás épületét. Akárcsak Barcelonát, itt is számtalan szökőkút, szobor, háborús emlékmű díszítette a várost. Nem beszélve a töméntelen üzletről. Lépten-nyomon szebbnél szebb ruhák, cipők kínálták magukat a kirakatokból. Visszatérve a hajóra a megszokott esti program után már csak a csomagolás várt ránk. Reggel Genovában ébredtünk, már itt vesztegelt az autóbuszunk, amellyel biztonságosan megérkeztünk Komáromba. A hajón nyújtott teljes ellátás, kényelem, pompa, csillogás, varázslatos világ, szép és feledhetetlen. De nem ezért indulunk hajóútra. Bennünket elsősorban az csábít, hogy ilyen rövid idő alatt annyi helyre jutunk el, annyi csodálatos színhellyel, műemlékkel ismerkedünk meg, ami másként képtelenség lenne.
Dr. Egriné dr. T. Szonja
DUNATÁJ HETILAP
