HAZA BELFÖLD Fico extrém intézkedésekkel oldaná meg a romakérdést

Fico extrém intézkedésekkel oldaná meg a romakérdést

4430
hirdetés

Robert Fico kormányfő egy főiskolásoknak tartott előadáson meglepő megoldással állt elő a romakérdést illetően.

„Ki kellene emelni azokat a gyerekeket abból a környezetből, és máshol elhelyezni őket” – mondta, amelynek köszönhetően véleménye szerint szebb jövőt lehetne biztosítani a nem megfelelő körülmények között élő roma gyerekek számára.
Fico beszélt a „speciális intézményekről”, de arról is, hogy az ilyen lépés, bár jó lenne, kivívná a külföldi emberjogi aktivisták tiltakozását, akiket „szenteskedőknek” nevezett. A diákoknak azt mondta, „vagy megmondjuk mindenkinek, hogy Szlovákiában szélsőséges a helyzet e téren, és a szélsőséges helyzetekben szélsőséges intézkedéseket kell alkalmazni, vagy továbbra is csak zöldeket fogunk beszélni”, hogy a probléma megoldásába be kell vonnunk a nemzetközi társadalmat.
„Ha azt látjuk, hogy egy roma család nem képes olyan neveltetést, olyan minőségű oktatást nyújtani, amely egyfajta perspektívát garantálna a gyerek számára, akkor azt valaki másnak kell megtennie” – magyarázta a kormányfő a SME napilapnak. Fico már jó pár éve emlegeti a bentlakásos iskolákat a rossz körülmények közt élő roma gyerekek számára, de sem az előző, sem a jelenlegi kormánya ilyen intézkedéseket nem foganatosított.
Peter Pollák romaügyi kormánybiztos azonban nem ért egyet ezzel a megoldással. „Nem vagyok az ilyen típusú oktatás híve” – nyilatkozta Pollák, aki Robert Kaliňák belügyminiszterrel egyetemben a roma reformintézkedéseket készíti elő. A kötelező kollégiumokat azonban nem tartalmazzák. A kormánybiztos sokkal jobb megoldásnak tartja a gyerekekkel való intenzív munkát már az óvodában, három éves koruktól kezdődően, és az egész napos oktatást. Az olyan rendelkezések érvényesítésében, amelyekkel nem ért egyet, „nem fog részt venni” – válaszolta Pollák arra a kérdésre, hogy egy bentlakásos iskolákat szorgalmazó kormányjavaslat esetén lemondana-e.
Kaliňák ellenben egyetért Ficoval, a bentlakásos iskolákat sok esetben jó megoldásnak tartja. „A bentlakásos iskolákkal egy gond van – bizonyos egyet nem értés külföldről is” – jelentette ki.
Ezért is választották inkább a reformintézkedésekben a kompromisszumos egész napos oktatási modellt, amikor a gyerek a reggelijétől kezdődően egészen a vacsoráig az intézményben tölti napot, s eközben a nevelő segítségével a házi feladatait is elvégzi.
Irena Bihariová, az Emberek a Rasszizmus Ellen társulás tagja szerint Robert Ficonak a szociális demokrácia vezető képviselőjeként tudatosítania kellene, hogy az, amit a bentlakásos iskolákkal szándékozik megoldani, nem oldható meg egyébként, mint annak a nyomornak a megszüntetésével, amelyben a leszakadó roma közösségekben az emberek élnek.
A kötelező kollégiumokkal való kísérletezés bumerángként csapna vissza Szlovákiára. „A gyerekek társadalmilag gyökértelenekké válnának.” Az ehhez hasonló projektek külföldön is fiaskóval végződtek.

hirdetés

Sme nyomán dé
Felvidék.ma

hirdetés