2014. március 1.-én és 2.-án a szentpéteri szlovák tannyelvű alapiskola tornatermében került megrendezésre a Szlovák nemzeti ifjúsági liga két köre 151 regisztrált versenyzővel. A szervezők, Mgr. Mazan Marek vezetésével egy nagyszerűen előkészített versenypályával várták a versenyzőket. Ezen megmérettetésen két korcsoport, 14 éves korig, illetve 16 éves korig képviselte magát. A versenyzőknek (lányok és fiúk egyaránt) légfegyver kategóriában kellett helytállniuk. Voltak akik hosszúfegyver (ISSF puska, Slávia), s voltak akik rövidfegyver, azaz pisztoly kategóriában mutatták meg pontosságukat, tudásukat. Minden esetben a lőlap 10 m-re volt felállítva. Mindkét nap fantasztikus eredmények születtek. Többen megdöntötték saját egyéni rekordjaikat, beállították a már meglévőket, de voltak olyanok is, akik új szlovák csúcsot állítottak be ezen a versenyen. Ilyen volt az ŠSK Royal Komárno színeiben versenyző Bohoš Lucia is, aki a VzPu 3×20 –as (légfegyver, térdelő, fekvő és álló helyzet) kategóriájában új szlovák csúcsot ért el 594 köregységgel (a maximális 600-ból). Voltak kategóriák, melyeknél a versenybíróknak nagyon kellett figyelni, ugyanis az első három helyen is pontegyenlőség alakult ki, mégpedig mindenki 400 köregységet ért el (maximális pontszám), így esett meg az, hogy volt kategória, ahol három, négy első helyezett is ki lett értékelve.
2014. március 3.-án, hétfőn, változatlan helyen került megrendezésre az idei Alapiskolák valamint nyolcéves gimnáziumok Nyitrai kerületi döntője Slávia légfegyver kategóriában. Ezen versenyen az iskolák csapatai versenyeztek egymással. Légfegyverként a régen bevált Slávia puskákat használták, melyekkel a 10 m-re kihelyezett lőlapra kellett leadniuk fekve 30 lövést 40 perc alatt. Kb. 80 kisiskolás regisztrálta magát, hogy az eddig elért eredmények alapján megmérkőzhessenek a Szlovák országos döntőbe való bejutásért, melyre április hó elején kerül sor. Erre a döntőre az első három helyezett mehet majd, akik képviselik a Nyitrai kerületet. Az elért eredmények alapján az idősebb korosztályban a következő iskolák csapatai fogják képviselni kerületünket :
1. Szentpéteri szlovák alapiskola és óvoda „A“
2. Szentpéteri szlovák alapiskola és óvoda „B“
3. Veľký Lapáš-i alapiskola
a fiatalabb korosztályban: 1. Szentpéteri alapiskola
2. Úľany nad Žitavou
3. Sv. Ladislava Topoľčany
Text & foto: Fuisz Attila