A hozzátartozóin kívül a hajdani pályatársai és tisztelői sokasága búcsúztatta december 8-án, a komáromi Brigetio temetkezési vállalat ravatalozójában a hét elején az égi társulatba távozott Ferenczy Anna érdemes művészt, az Állami Faluszínház magyar tagozata és a Magyar Területi Színház alapító tagját, a Komáromi Jókai Színház örökös tagját.
Október elsején, a MATESZ megalakulásának 70. évfordulója alkalmából, a Tiszti Pavilon dísztermében rendezett ünnepségen még meghatódva vette át Komárom Város emlékplakettjét, és szellemi frissessége birtokában nyilatkozott médiacsaládunknak. Miután elénekelte az egyik kedvenc dalát, hogy „holdvilágos éjszakán miről álmodik egy lány…“, megörült annak, hogy a helyi Ispotály utcai idősotthon gondozójával együtt elvittük őt az általa még sosem látott T. Lőrincz Margit Szabadtéri Színészmúzeumba. Miközben végignézte a már elhunyt művésztársai oszlopokra helyezett, megvilágított táblákon sorakozó fotóit, a könnyeit nyeldesve, el-elakadó hangon idézte fel a velük kapcsolatos emlékeit. Akkor még nem hittük, hogy bő két hónap múlva már rá is csak emlékezhetünk, pedig a 2023. augusztus 18-án esedékes, várva várt 90. születésnapja kapcsán egy nagyinterjút is beígért nekem.
Akkor a kerekesszéke mellett ballagva, szívesen segítettem vinni a jubileumi ünnepségen kapott, színpompás virágcsokrait, ma azonban sajgó szívvel szembesültem a halálát és a végső búcsút jelző gyászkoszorúkkal, virágözönnel. Gál Tamás, Jászai Mari- és Deszka-díjas színművész, a Jókai Színház igazgatója búcsúbeszédében így fogalmazott: „Ismét ránk szakadt a gyász. Színházunkon ismét fekete zászlót szaggat a decemberi szél. Elvesztette legidősebb családtagját a KJSZ közössége. Ferenczy Anna az alapítótagok közül utolsóként hagyta el színházi családját. Véget ért egy korszak“.
Azután röviden ismertette a nyitragerencséri születésű Annika életútját, aki előbb apácának készült, majd 17 évesen elszökött otthonról, hogy Thália papnője legyen. Ahogy elhangzott: a balladai kezdetet sok nehéz, küzdelmes esztendő követte. Hangsúlyozta: a szülőfalujával és a zoboralji közösséggel sosem szakadt meg a kapcsolata, erről korábban így vallott: „Az a közösség meg az a hegy olyan támaszték számomra, amiből öreg fejjel is, mindmáig erőt meríthetek“.
A színidirektor felidézett párat Annika MATESZ és későbbi jogutódja, a KJSZ színpadán eljátszott szerepeiből, megjegyezve: „a 2008-as Forgószínpad Sarytája volt az utolsó alakítása. De minden évadzárón, amíg az egészségi állapota engedte, eljött a társulathoz, hogy átadja az év fiatal tehetségének járó díjat, melyet megjelent könyve honoráriumából alapított a 90-es években. A Ferenczy Anna-díj párját a Jókai Napok felfedezettjének ítélik oda minden év júniusában…“. Végül Kosztolányi Dezső Halotti beszédét tolmácsolta.
A némi vigaszt nyújtó papi búcsúztatás után Bandor Éva Jászai Mari-díjas színművész Juhász Gyula Konzoláció című versével köszönt el a földi létből távozótól. Majd Varsányi Mari színművész a „színpad királynőjének“ köszönetet mondott a hajdani szakmai útmutatásáért, emberségéért és azért, hogy több kollégájával volt lehetőségük együtt játszani Annikával. „Köszönjük, hogy voltál, sokat adtál a közönségnek és nekünk is!“
Végül idézzünk egy részletet az októberi jubileumi ünnepség után a Magyar7-nek adott interjújából: „Soha senkivel nem veszekedtem, és nem voltam haragban, mert a veszekedés mindig újabb veszekedést, a harag pedig újabb haragot szül. Egymásra voltunk utalva, s a békesség híveként annak segítettem, akinek csak tudtam. Nagyszerű érzés volt színházban játszani, hangjátékokban és filmekben szerepelni, majd 66 évesen nyugdíjba mentem, s több életrajzi ihletettségű írásom is megjelent. Most pedig nagyon jólesik az utódok hálája, hogy köszönetet mondtak nekünk. Aki jól ismer, azt is tudja, hogy soha senkitől sem vártam az elismerést és a hálát. A kedves szavakat, virágcsokrokat azonban mindig nagy köszönettel fogadtam, mert feltöltöttek… A koromhoz képest jó egészségnek örvendek, még mozogni is tudok, és szívesen beszélgetek az emberekkel. Miközben az Ispotály utcai idősotthonban teszek-veszek, gyakran énekelgetek. Az ifjú színészeknek pedig azt tanácsolom, hogy mindegyik szerepük a belsejükből fakadjon, el kell hitetniük a nézőkkel azt, hogy az adott szerepben belőlük is van valami! Csak szakmai rutinból, belső késztetés és teljes átélés nélkül nem születhetnek jó alakítások…“.
A szerkesztőségünk és az olvasóink nevében is köszönetet mondunk a tőle kapott művészi élményekért, s részvétünket fejezzük ki a hozzátartozóinak! Nem feledjük a hazai magyar színjátszás kiemelkedő, a nézők körében méltán népszerű alakját. Miután a szabadtéri színészmúzeumban az ő fotóját is elhelyezik, annál majd meg-megállunk, felidézve az emlékezetes szerepeit, mélyen humánus lényét.
Nagy-Miskó Ildikó, ma7.sk
