Tapolyai Emőke klinikai és pasztorálpszichológus, felsővezetői coach, motivációs tréner, aki a pszichiáter-neurológus apjával együtt létrehozta a budapesti KANDELA keresztény lelki egészségközpontot, a Mathias Corvinus Collegium – MCC Felvidék vendégeként január 30-án a komáromi Zichi-pontban, Állj mellé! – Használati útmutató felnövekvő gyermekeinkhez címmel tartott telt házas előadást. A tapasztalt szakember egyebek mellett azt boncolgatta, hogy milyen személyiségformáló kihívások érik a gyermekeinket, és miféle módszerekkel támogathatjuk őket az önálló, felelősségteljes felnőtté válás felé vezető úton?
Bevezetőjében Csiba Sándor röviden vázolta az általa képviselt MCC sokrétű tevékenységét, mert a hallgatóság soraiban mindig akadnak „újoncok“, akik azt még nem ismerik. Mivel a jeles vendégnek öt gyermeke és két unokája van, sok saját tapasztalatot szerzett a gyermeknevelés terén. Leszögezte: nem a gyerekekkel kapcsolatos konfliktuskezelést segítő technikákra szeretné megtanítani a többségében női jelenlevőket. Ahelyett azt akarja megmutatni, hogy a csemetéink a felnövekvésük során milyen kihívásokkal szembesülnek, mi mindenen mennek át, s eközben hogyan segíthetünk nekik.
„A gyermekeink az önmegvalósítás azon hazugságában nőnek fel, hogy bárkiből bármi lehet, minden csak rajtuk múlik. Pedig ez nem igaz, hiszen nem vagyunk mindenre képesek“ – jelentette ki. Majd ecsetelte a jelenkor által irántuk támasztott félrevezető elvárásokat, melyek miatt csorbul az önbizalmuk és a biztonságérzetük, s állandó stresszben, hajszában, félelemben élnek. Azok egyike szerint mindent tudniuk és érteniük kell, s nem szabad kimondaniuk, ha ez nem így van. „Katasztrofizáló, érzelmileg leterhelő szavak ezek, mintha mindenki mindenben profi és sikeres lenne, ami nem igaz!“ – fejtette ki.
„Különlegesnek, egyedinek kell lenned, hiszen a kortársaid közül sokan már VALAKIK, van saját YouTube-csatornájuk, sok követőjük…Te is bizonyítsd be azt, hogy egyedi vagy, s ekképp méltó vagy az életre!“ – sugallja a következő elvárás, mintha a valós értékek (légy szerető, jó ember, szerezz sok barátot stb,!) nem is számítanának, mert manapság nincs piaci értékük. „Építs karriert, alkoss nagyot, bármi áron valósítsd meg önmagad!“ – diktálja a következő „hang“, fokozva a rájuk nehezedő nagy nyomást, ami pszichés kimerültséghez vezethet.
Eközben a világhálót elárasztó „minden nagyon szép, minden nagyon jó“ fotókról az zúdul rájuk, hogy mások csupa sikeres emberi kapcsolatnak, pompás otthonnak, később pedig busás bevétellel párosuló munkának örülhetnek…, csak ők lúzerek, akik mindent elfuseráltak, ezért mindez hiányzik az életükből. „Mindez Hufnágel Pistivel kezdődött… Nem szabad elhinni azt, hogy az élet könnyű, minden megy, mint a karikacsapás, s ha harminc éves korukig mindezt bebiztosítják maguknak, onnantól kezdve már csak lazán élvezhetik az életet!“ – hallhattuk a továbbiakban. A gyakran ismételgetett ferdítések között említette azt is, hogy „bármire képes vagy, s ha nem jön össze, az csak a te hibád…!“.
Rámutatott: emiatt a gyerekeink örökös félelemben, készenléti állapotban élnek, amit az is tetőz, hogy tudják, rajtuk van a világ szeme, bárhol akár le is videózhatják őket, s a világhálóra felkerülő felvételeken nyilvánvalóvá válik a tökéletlenségüket, minden kiderülhet róluk. Ráadásul: az „azonnal“ kort éljük, csökkent a türelmi idő, s mindenki mindent gyorsan akar. Kiveszőben van a kitartás, a lojalitás és a kísérletezgetés, amiből az alkotás is fakad. „Folyamatos az összehasonlítgatás, hogy én milyennek tűnök mások szemében. Emiatt egyre megviseltebb az identitásunk, sőt, ez szégyen alapú identitáshoz vezet, ami pusztítja az életünket! Eközben megtartó erőt a hiteles, meghitt emberi kapcsolatok jelenthetnek“ – magyarázta a szakember.
Arra is válaszokat kaptunk, hogy szülőként mit tehetünk az utódaink érdekében. „Ferdítés helyett józanság kell!“ – hangsúlyozta. El kell velük hitetnünk azt, hogy már most egyediek, hiszen minden embernek vannak egyedi vonásai, pozitív tulajdonságai, amelyek miatt sok gyerek közül is bármikor őket választanánk. Akkor is, ha nem tudnak mindent, nem alkotnak hatalmasat, nem lesznek világsztárok vagy élvonalbeli tudósok. Felszabadító érzéssel gazdagítjuk őket azáltal, ha azt hangoztatjuk: az élet tökéletlen, mely során különféle próbatételeken megyünk át, hiszen már régen kiűzettünk a Paradicsomból. A jó hír azonban az, hogy a problémákból sokadszor is fel tudunk állni, és megyünk tovább…
„Nem az a kérdés, hogy vannak-e küzdelmeid és mennyire vagy tökéletes, hanem az, hogy elfogadod-e a tökéletlenségedet. Ha igen, az felszabadít, ellenben a szorongás bezárja a kreativitást és a memóriát, ezért azt ki kell iktatni az életünkből! Élni kell megtanulni, és leszállni a görcsről! Az az igazság, hogy senkinek sincsenek meg mindenhez a szükséges adottságai, ezért egyikünk sem lehet bármire képesek. De fejleszthetjük magunkat abban, amire képesek vagyunk. Aki nem épít nagy karriert, az is boldog lehet, hiszen a karrier úgyis maga a pánikroham a piros lámpánál…“ – fejtette ki.
Majd arra a kérdésre is választ kaptunk, hogy miként álljunk a gyermekeink mellé: „Beszélgessünk velük, hallgassuk meg őket, legyünk rájuk kíváncsiak! Ha most őszintén kíváncsiak vagyunk rájuk, akkor felnőttként is visszajönnek majd hozzánk, megmarad köztünk a szeretet alapú kötődés. Támogassuk és értsük meg őket a veszteségeikben, csalódásaikban, halljuk meg a fájdalmaikat! Vezessük őket akkor, ha azt kérik! Segítsük őket növekedni! Bátorítsuk is őket, hogy ezt-azt biztos meg tudják csinálni, el tudják viselni…“.
Az előadó azt is fontosnak tartja, hogy a gyermekeink elé állítsunk jó példát a saját egészséges kapcsolatainkkal, és támogassuk őket a pozitív kortárs kapcsolataik kialakulásában, nehogy azok hiányában, elvont világban éljenek. Kiemelte: „Az emberi lélek tudja azt, hogy kapcsolatokra lettünk teremtve…“. Végül a jelenlevőknek azt tanácsolta, hogy tiltsák ki az otthonaikból, főleg a közös ebédekről (ha egyáltalán még vannak) az „okoskütyüket“, inkább meghitt hangulatban beszélgessenek egymással, s közben tanulják el egymástól a megküzdési stratégiákat. Ekképp számukra is szebb lesz a világ…
Nagy-Miskó Ildikó, dunataj.sk
