Gútán is megemlékeztek a kitelepítettek emléknapjáról. A Szent Rozália Parkban tartott megemlékezésen Medgyesegyháza és Pitvaros küldöttsége is jelen volt, április 12-én. A 78 évvel ezelőtti eseményeket Gúta és a két magyarországi település polgármestere elevenítette fel. Az ünnepséget a Művészeti Alapiskola két diákjának énekével kezdték meg.
A Magyar Országgyűlés 2012. december 3-án ellenszavazat nélkül hagyta jóvá, hogy április 12-e legyen a Felvidékről kitelepítettek emléknapja; ugyanis 1947-ben ezen a napon indult az első szerelvény Csehszlovákiából a kitelepítettekkel Magyarországra – mondta bevezetőjében Mayer János, az Adamis Anna Városi Művelődési Központ igazgatója
Az ünnepi beszédet sorát, Halász Béla, Gúta polgármestere kezdte, aki szerint az eseményekről fontos beszélni, mert ami 78 évvel ezelőtt történt azzal a felvidéki magyarságot hatalmas megrázkódtatás érte. Olyanok is ellátogattak most Gútára, akik Gútán születtek. A 20 század nagy tragédiájáról beszélünk, és csak akkor tudjuk ezt a közösséget újra összehozni, ha mi pitvarosiak, mezőberényiek, medgyesegyháziak, tótkomlósiakés gútaiaktovábbra is tartjuk a kapcsolatot. Amíg a nagyszülők élnek el kell mondani, mi történt velük 78 évvel ezelőtt. 1947-ben egy hatalmas részt szakítottak ki Gúta szívéből, 474 családot telepítettek ki Gútáról, szerteszét Magyarországra, és ezek az emberek Gútáról hiányoznak.
Kiss Tamás József, Pitvaros polgármestere beszédében kitért rá, hogy tisztelettel kell adózni azok emléke előtt, akiket 78 évvel ezelőtt a történelem viharai elsodortak, akik itt ezt a helyet egykor otthonuknak tekintették, majd egy rendelet következményeként elveszítették mindazt, ami számukra a biztonságot, az életet, a gyökeret, a hazát jelentette. Ma, akik itt állunk Gúta városában az emléktábla előtt, nem csak a múltra emlékezünk, hanem a jövőnkre is tekintünk. Ez az emléktábla nem csupán egy egyszerű márványdarab, ez a fájdalom, a veszteség és a remény szimbóluma is egyben. 78 évvel ezelőtt sokan kényszerültek elhagyni otthonukat, családjukat, barátaikat, mindazt ami számukra értékes és kedves volt. A kitelepítés fájdalma nem csupán egyéni tragédia, hanem közösségeink sebhelye is, amelynek fájdalma csökkent ugyan, de sosem múlik el. ….
Ruck Márton Medgyesegyháza polgármestere kifejtette: „érdekes módon, a háború előtt, Medgyesegyházán szerintem senki nem tudta, hol van Gúta, fogalma se volt róla. Aztán 1947-78 – történt valami, és Medgyesegyháza teljesen más lett, mint annak előtte volt, odajöttek a gútaiak, gazdák, iparosok, és sok-sok jó szakember, nagyon szorgalmas emberek voltak, teljesen más lett a település, és hála a jó istennek, a medgyesiek jó szívvel fogadták és most már teljesen egyek vagyunk.”
A beszédek után Szüllőné Cződör Mária, pitvaros alpolgármestere saját versét szavalta el, melynek Koszorúzásra a címe. A versnek, amelyben az emlékezésről ír a szerző, idézzük egy strófáját:
Koszorúnkat fontuk hitből és hűségből, / a szülőföld iránt érzett, igaz szeretetből, / a magyar szív szilárd, erős trikolórjából,mit nem tagadtak meg, legyenek is bárhol.(…)
Koszorúnk szalagját repteti a szél, / mondjunk ma egy imát minden kitelepítettért. – hívta fel a vers írója és felolvasója a megemlékezőket a közös imára, amelyet Nagy Péter János atyával közösen el is mondtak a jelenlévők.
Imádkozzunk azokért az emberekért, akik innen kénytelenek voltak elmenni, imádkozzunk azokért az emberekért, akik több éjszakán át forgolódtak ágyukban, amely nem volt a sajátjuk, aztán szerető szívre találtak. Imádkozzunk azokért az emberekért, akik ápolták a hitet oly mértékben hogy templomot is építettek, és hitüket tovább adták. – kérte Péter atya a jelenlévőket.
Koczkás Beáta, a város korábbi alpolgármestere, jelenleg a Magyar Szövetség pártigazgatója a közösségi oldalán foglalta össze a gútai eseményeket.
A kitelepítések során a források szerint több hullámban mintegy 2400 – 2500 ember kényszerült távozásra Gútáról. A családok elvihették magukkal ingóságaikat, ingatlanuk az államra szállt. Ezekbe a házakba költöztek be aztán a településre érkező magyarországi szlovákok. A kitelepített gútaiakból három településre kerültek a legtöbben: Pitvarosra, Mezőberénybe és Medgyesegyházára. Körülbelül ennyi szlovák érkezett helyettük, de közülük csak kb. 1500-1600 tudtak gyökeret verni Gútán. A lakosságcsere következtében a szlovákok addigi nem egész 1%-os aránya hirtelen 16-18%-ra növekedett.
A rendszerváltozás után a városvezetés fölvette a kapcsolatot azokkal a településekkel, ahová a gútaiak nagy számban kerültek és ahonnan az új lakosok ideérkeztek. Így vált testvérvárossá Mezőberény, Medgyesegyháza és Pitvaros.
1993-ban készült el Harsányi Imre polgármestersége alatt a Szent Rozália park bejáratánál az az emléktábla, amelynél a megemlékezések alkalmával a kitelepített és deportált gútaiak előtt koszorúkkal és gyertyákkal tisztelgünk. A táblákon minden gútai kitelepített család neve és a transzportok száma is megtalálható.
2007-ben Horváth Árpád polgármestersége alatt pedig a kitelepítések 60. évfordulójára avatta a város azt az emléktáblát, amelyet a Szent Rozália park bejárata fölött láthatunk. A tábla ünnepélyes leleplezésénél jelen voltak Pitvaros, Mezőberény és Medgyesegyháza képviselői is.
A kitelepítések során megfontoltan és szisztematikusan elsősorban a módosabb parasztréteget, iparosokat és az értelmiséget tűntették el Gútáról. Ennek következtében Gúta elvesztette magyar középosztályát és értelmiségét. Gyakorlatilag lefejezték és felhígították a települést.
A templom, a kápolna, a régi temető, a műemlékek mindmáig őrzik a régi gútai nemzet szellemét és emlékét. Igyekszünk építeni és szépíteni ezt a várost, ezt a közösséget, emlékezni a múltra és továbbadni azt a következő generációknak, így tisztelegve elődeink előtt, akik akkor is hűek maradtak önazonosságukhoz, amikor ezért meghurcolás, családok, barátok elszakítása, jogfosztottság és szenvedés járt.
A legmélyebb tisztelet eleink előtt, akik ma itthon és idegen földben nyugszanak.
Vadkerti Neszméri Csilla, dunataj.sk
