Április 27-én, egy csütörtöki napon az órák közti nagyszünetben a gimnázium aulája előadásra várakozó diákoktól nyüzsgött. A várva várt előadó nem más, mint ifjabb Béres József, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egykori vegyész szakos hallgatója volt, ma a Béres Gyógyszergyár Zrt. elnöke, kutató és üzletember egyaránt. Bár a kutatás terén folytatott munkássága is jelentősnek számít, a családban nem ő az első, aki ilyen babérokra tört. Édesapja Dr. Béres József, Széchenyi-díjas kutató, agrármérnök, a Béres csepp megalkotója volt. Az ő felfedezésére és áldozatos munkájára épült az a cég, melynek vezetése most utódai kezében van.
Hogyan is szerveződött meg ez az esemény, melynek keretén belül ilyen neves vendéget fogadhattunk köreinkben? Iskolánk Kovács Zsuzsanna és Vlahy Anita tanárnők közvetítésével és a Középiskolai MTA Alumni Program résztvevőjeként szólította meg ifjabb Béres Józsefet, hogy tartson előadást az érdeklődő diákok számára. Legnagyobb örömünkre Dr.Béres József elfogadta a meghívást és azt is megtudtuk, hogy előadásának címe „A két Béres, vírusok és terápiák” lesz. Az Alumni program célja, hogy tudomány-népszerűsítő előadások és beszélgetések által hozza közelebb a fiatalokhoz a tudományos gondolkodás értékeit.
Az előadás során betekintést nyerhettünk a Béres csepp múltjába, valamint ezzel párhuzamosan hallhattunk a két Béres életének és pályájának alakulásáról. Szó esett magáról a készítményről, a vállalat irányelveiről, céljairól és a kutatásokról. Rövid ismeretterjesztő videót láthattunk az emberi testről, valamint az egészségvédő antioxidánsokról, amelyeket a készítmény is tartalmazza. Ezek mellett említésre került még A feltaláló című film is, amely bemutatja a készítmény megalkotását, a kutató munkáját és küzdelmekkel teli sorsát a hatvanas évek viszontagságainak hátterében. Ezen felül a diákok az előadó jóvoltából a film egy DVD példányát is magukkal vihették. A bemutató után az a megtiszteltetés ért, hogy egy rövid interjú erejéig beszélgethettem ifjabb Béres Józseffel.
Amikor a terem kiürült és mindketten kényelmesen elhelyezkedtünk székeinkben, elsőként afelől érdeklődtem, vajon mindig édesapja nyomdokaiba szeretett-e volna lépni. „Nem” – hangzott a válasz. – „Az, hogy gyerekkoromban láttam őt természettudományokkal foglalkozni, minden bizonnyal hatással volt rám, és valószínűleg emiatt is fordult az érdeklődésem ilyen irányba, ám direkt kapcsolat nem volt a kettő között.” Megtudtam még, hogy 1977-ben, egyetemi tanulmányai végeztével, felmerült benne, hogy Kisvárdára menjen dolgozni, ám édesapja ezt az ötletet elutasította, hisz kutatásai végett akkoriban harcot folytatott a hatóságokkal. Azt mondta, nem ilyen küzdelmes sorsot kíván a fiának. Később, a rendszerváltást követően, amikor lehetőség nyílt a cég megalapítására, elmondása szerint több munkatársával és családtagjával úgy érezték, bár a vállalkozás helyett eddig inkább a kutatás területén tevékenykedtek, kötelességük, hogy kiálljanak a cég mellett és részt vegyenek a működtetésében, hisz a szaktudásuk adott volt hozzá.
Ezután a kémiával való kapcsolatáról kérdeztem Béres urat. Érdekelt, hogy édesapja kutatási tevékenysége inspirálta-e őt. Elmondása szerint már kisgyermek korában szeretett otthon apróbb kísérleteket végezni, amihez édesapjától kapott eszközöket. Többször ellátogatott a laboratóriumba is, ahol némi betekintést nyert az ott folyó munkába. „Nagyjából 12 éves lehettem, amikor megfogalmazódott bennem, hogy ez a pálya az, ami érdekel” – mondta el. Később a továbbtanulása folyamán kristályosodott ki benne, hogy ezen belül merre is szeretne orientálódni, de elég fiatalon döntötte el, vegyész szeretne lenni.
Az előadás során elhangzott egy „intelem”, melyet Dr. Béres József az édesanyjától kapott útravalóként: „Fiam, ha segítséget kérnek tőled, és te tudsz segíteni, akkor azt megtenni kötelességed.” Érdekelt, vajon az ifjabb Béres munkáját is végigkísérte-e ez a jelmondat. „Erről az intelemről mi valójában akkor szereztünk tudomást, amikor 1999-ben megírtuk az édesapám életművét bemutató „Cseppben az élet”, korábbi kiadásban „Szirtfoknak lenni” című könyvet.” A könyv készítésekor, leutazva Kisvárdára ifjabb Béres József interjúkat készített édesapjával, melyeket magnószalagokra vett, és amelyeket később felesége dolgozott fel. Mint elmondta, ebben a könyvben jelent meg először ez az anyai részről kapott intelem. „Bár így erről a jelmondatról csak később szereztünk tudomást, visszagondolva mi is továbbvittük, hiszen példaként állt előttünk édesapám munkája, valamint amikor harminc évvel ezelőtt megalapította a Béres alapítványt a teljes életért, akkor közösen kezdtünk azon dolgozni, hogy segítsünk a társadalmon.” Az alapítvány karitatív szervezet, így támogatja az egészséget, az életet, a rászorulókat, és részt vesz a kultúra, az oktatás, az egyházak és a kutatások támogatásában. Nyilván mindezt olyan mértékben, amilyenben kivitelezhető és pénzügyileg megengedhető. Ebből is látható, hogy a jelmondat munkájuk során velük maradt. „Remélem, az utódok számára is ugyanúgy fontos cél marad ez a szellemiség” – jegyezte meg.
Beszélgetésünk során szóba került a könyv alapján készült „A feltaláló” című film. Arról kérdeztem Béres József urat, szerinte a film segíthet-e a fiataloknak megismerni édesapja munkásságát, és a történet lehet-e példa a számukra. Úgy fogalmazott, míg az idősebb korosztály könnyen azonosulni tud a filmmel és az ott látott sorsokkal, szerinte a fiatalabb generációk is meg tudják találni benne a számukra jelentőséggel bíró gondolatokat. Példamutatással szolgálhat mások megsegítésére, az értékteremtés- és megőrzés fontosságára. Emberközpontú társadalmunkban ez a történet segíthet megmutatni, milyen fontos mások megsegítése. Hiszen elmondása szerint pont ez az, amit édesapja is közvetíteni szeretett volna. Rengeteg ehhez hasonló példát láthatunk a világban és ha egy fiatal ezekből erőforrást tud meríteni, akkor jó irányba haladhat tovább.
A továbbiakban arról érdeklődtem, van-e még lehetőség a Béres csepp továbbfejlesztésére a jövőben. „Úgy gondolom, hogy a Béres csepp készítménnyel jelen pillanatban megtettük a gyógyszerré válása utáni két olyan módosítást, melyekkel igazodtunk a tudomány fejlődéséhez.” Mint megtudtam, az első ilyen változtatás az volt, amikor krómmal és szelénnel (esszenciális tápanyagok) egészítették ki a készítményt. A másik pedig akkor történt, amikor két hatóanyag, a vas és a cink dózisát emelték meg a cseppben. Béres úr elmondta továbbá, hogy a jövő tekintetében nem lát több lehetőséget a készítmény további fejlesztésére. Ezentúl már lényegében nem a készítményt változtatják, alakítják tovább, hanem a tudományos gondolatából kinőtt új termékeken dolgoznak. Számos olyan termékük született a közelmúltban, amely a Béres cseppből fejlődött ki, és továbbra is munkálkodnak hasonlókon. „Akár hatóanyag szinten, vagy betegségmegelőzés gondolatával, de minden termékünk merít belőle” – jegyezte meg.
Végezetül arról kérdeztem Béres urat, a pandémiás időszakban miként változott a Béres csepp jelentősége. „A prezentáció során feltettem a kérdést, miszerint „Van-e a mai világban tápanyaghiány?”. Amint azt az ezt követő kisfilm is bemutatta, sajnos van.” A kutató elmondta, az ember szervezetébe sajnos ma sem érkezik meg az összes tápanyag olyan mennyiségben, mint amire szükség volna. Mivel a környezetünk, a termőtalajaink állapota ilyen szempontból nem mutat javulást, ezért a pótlásról gondoskodni kell. Ezen kívül mióta felütötte a fejét a pandémia, az immunrendszerünk karbantartása különösen fontossá vált, így a készítmény fogyasztásának jelentősége is előtérbe került. „Még édesapám, Béres József sem gondolta volna, hogy a készítménye egyszer aktuálisabb lesz, mint amikor megalkotta.”
Radi Barbara, VI.N
