Rakonczay Gábor extrémsportolói pályafutásának mérföldköveit két szóló óceán-átkenuzás, négy óceán-átvitorlázás, páros óceán-átevezés, két Grönland-átkelés, 44 napos antarktiszi expedíció a Déli-sarkig, két ország-átfutás és ultrafutó világbajnoki győzelem jelenti. Kétszeres Guinness-világrekorder, egyebek mellett az amerikai Év Kalandja Díj, a Magyar Formatervezési Díj és a Magyar nemzetért ezüstérem tulajdonosa, könyvek szerzője, s világviszonylatban egyedüliként, kenuzva szelte át az Atlanti-óceánt. Márciusban méltó módon, a 75 napos és 10 órás, utolsó óceánátevezéssel zárta le életének tizennyolc évig tartott, hatalmas kihívásokkal, expedíciókkal fémjelzett életszakaszát. A Kikötő – Polgári Szalon világhírű budapesti vendégével április 10-én a komáromi Selye János Gimnázium zsúfolásig megtelt aulájában Bödők Gergely történész beszélgetett.
A házigazda a kétórás esemény elején népmesebeli hősnek nevezte Gábort, akinek sikerült megvalósítania a gyermekkori álmait. Megjegyezte: „ilyen sok érdeklődő, mint ma, legutóbb a Farkas Bertalan űrhajóssal tartott beszélgetésem során jött össze“.
Majd a jeles vendég saját záróprojektje kapcsán elmondta: „Az eltelt 18 évem tudatos és méltó lezárása volt a második óceán-átkenuzásom. Úgy érzem, hogy ezzel a szép és nyomon követhető expedícióval nem csak magamnak, hanem a munkásságomat követő tábornak is tartoztam. Mivel az alatt szinte minden rendben ment, ahogy a befejezése után kiléptem a partra, az egészet máris elengedtem. Az előző átkenuzás során csaknem odavesztem, abból nehezen jöttem ki. Ezt a közel két évtizedet minden szempontból, alaposan fel kell dolgoznom. E hetekben a vízi léthez képest lazábban telnek a napjaim: ehhez hasonló találkozókon veszek részt, előadásokat tartok, televíziós felvételekre járok…“.
Azután a felettébb bátor, vérbeli kalandor a saját gyermekéveit idézte fel: „Hét gyermek közül én voltam a legidősebb, s bár nagyszerű családban cseperedtem, csak azt vártam, hogy végre felnőtt legyek, aztán irány a horizont!“. Megtudtuk, hogy előbb kilenc évig tájfutóversenyzőként ért el dobogós helyeket, majd a maraton- és ultrafutást is kipróbálta. „Tehát a tudatosan felépített sportolói pályafutásom sokadik lépcsőfoka lett az óceán-átszelés. Mindig hittem abban, hogy ha valaki kitűz egy komoly célt maga elé, atomjaira bontja az odavezető utat, s felkészülten, sok munkával, kitartással végigjárja a lépcsőfokokat, egyszer eléri a célját“ – szögezte le.
Hangsúlyozta, hogy az extrémsportolónak fizikailag és mentálisan is karban kell tartania a szervezetét.
„Minden helyzetben életben kell maradni, s ennek eléréshez a saját szervezetemmel úgy törődöm, mint egy jó gépkocsival, nem hagyom elromlani. A megfelelő működéséhez folyamatosan biztosítom az elegendő minőségi táplálékot és folyadékmennyiséget, s kielégítem az alvásigényemet. Ha mindezt megadom a szervezetemnek, akkor eszméletlen dolgokra képes, akár a világ végére is el tud vinni. Nagyon messzire kellett elmennem ahhoz, hogy igazán értékelni tudjam az élelem, a víz, az alvás értékét. Mivel minden expedíció egyidejűleg hatalmas mentális és fizikai kihívás is, ezért a fizikum rendbentartásán kívül fejben is erősnek kell lenni. Az a tény, hogy sikerült valóra váltani a gyermekkori álmaimat (óceánátkelés, antarktiszi expedíció a Déli-sarkig) egész életre szóló tartást, stabilitást adott nekem“ – magyarázta.
Nem titkolta: ahhoz, hogy valaki a legabszurdabb helyekre akarjon eljutni, kicsit őrültnek is kell lenni és nagy egóval kell rendelkezni. Mindehhez az évek során adódott hozzá a kellő alázat, a szakmaiság és a türelem. A műsorvezető kérdésére, hogy a kockázatok nagysága szempontjából rangsorolja az eddigi útjait, első helyre a 2012-es évi óceán-átkenuzását tette, amely során majdnem elsüllyedt a hajója, 2. helyre pedig a nemrég véget ért óceán-átszelés került.
„Ezek után, több hely kihagyásával, nagyjából a 7. helyen lehetne a két Grönland-átkelés a veszélyes hasadékok miatt, legbiztonságosabbnak pedig az antarktiszi expedíció bizonyult, ahol nagy figyelemmel monitoroztak minket“. Még az életveszélyes helyzetek ecsetelése közben sem hagyta őt el a jó humorérzéke. Mint mondta: csapatuk a jegesmedve-támadások esetére rendelkezett lőfegyverrel, de ha az nem segített volna, akkor ő jó futóként előnyt élvezett volna a leghátul kullogó társával szemben, akit felfalhattak volna a medvék…
Hozzátette: 26 évesen vett részt az első expedícióján, s ahogy az akkori, úgy még további 8 szülinapját is vízen, különféle fura helyeken élte át. Visszatekintve úgy gondolja, hogy akár korábban is kezdhette volna a vízi kalandjait, ám az is igaz, hogy az évek során megszerzett rutin, tudás, tapasztalat, alázat és egyre jobb problémamegoldó képesség javára vált az újabb és újabb útjai, illetve az adódó krízishelyzetek megfelelő kezelése során.
„Mindent elkövettem annak érdekében, hogy a legveszélyesebb helyzetet, a hajóborulást megelőzzem, hiszen ha az bekövetkezik, akkor az ember testi épsége és felszerelése is oda lesz, s akár az életét is vesztheti. Amikor mindent feltettem egy lapra, sosem fontolgattam a feladást, számomra csak az előrejutás volt a lehetőség“ – jelentette ki Gábor, aki 5123 kilométer megtétele után, a márciusi célba érkezésekor ezt írta ki a közösségi oldalán: „Átkeltem az óceánon, hogy lássam az erőt, mely a világot mozgatja“.
Arról is beszélt, hogy a szervezetét miként készítette fel egy-egy ilyen nehéz útra: már azelőtt is gyomorkímélő, minőségi ételeket fogyasztott, kerülte az alkoholt és a stresszhelyzeteket, eleget aludt…
„Például azt is megtanultam, hogy 20 perc miként lehet elegendő, pihentető alvásidő, és számoltam a kalóriákat. Az egészségem megőrzésén kívül a lehető legmodernebb műszaki eszközök beszerzésére is nagy figyelmet fordítottam, miközben az összsúly betartása miatt pontosan ki kellett számolnom, hogy mennyi élelem, toalettpapír és más fontos dolog vihető magammal. A kívánt eredmények elérése érdekében pedig a megélhetésemet, a párkapcsolatomat és a baráti körömet is a nagy célok mögé helyeztem. Ez nem olyan hobbi, mint a bélyeggyűjtés, amire egyéb teendők mellett, több-kevesebb időt lehet szánni. Erre az egész életemet, az egészségemet fel kellett tenni, s mindezt fanatikus módon, hivatásszerűen kellett végezni. Aki most én vagyok, azt ezeknek az utaknak köszönhetem. Minden tekintetben nagyon jól érzem magam, senkivel sem cserélnék, semmit sem csinálnék vissza“ – hallhattuk.
Végül hangsúlyozta: mindig tudni kell azt, hogy mikor hagyjuk abba „a tigris bajszának huzigálását“.
„Ha egy extrémsportoló túl sokáig odázgatja pályafutása lezárását, a matematika szerint előbb vagy utóbb hibázni fog, s az idejekorán az életébe kerülhet. Az ultrafutást még meghagyom, s vitorlázni is fogok az óceánon, de az eddiginél sokkal kevesebb kockázatot vállalok. Ugyanis változás állt be a magánéletemben (menyasszonya van – a szerz. mj.), s a majdani unokámnak is szeretném elmesélni azt, hogy milyen volt átevezni az óceánon“ – mondta a diafilmvetítéssel és közös fotózkodással zárult beszélgetőest végén Gábor, akiről a Rakonczay Expedíciók Facebook-oldalán további érdekességek is olvashatók.
Nagy-Miskó Ildikó, dunataj.sk
