2017. április 29.-én, szombaton, az idei 26. Komáromi napok rendezvénysorozaton belül, három ország, közel 140 versenyzőjének nevezésével került megrendezésre a már hagyományos Klapka kupa elöltöltős fegyverek nemzetközi versenyének 22.-ik évfolyama. Eme versenysorozat a legöregebbbek közé tartozik a Komáromi napokon belül.
Idén ismét köreinkben üdvözölhettük Klapka György tábornok leszármazottait, mégpedig Klapka Petrt és lányát, akik egészen Prágából érkeztek erre a versenyre, s mindketten a lővonalra is álltak, hogy bizonyítsák pontosságukat.
Napsütéses, de szeles időben álltak a versenyzők a Royal sportlövő klub lőterén a lővonalhoz, hogy bizonyítsák felkészültségüket, pontosságukat. Magát a versenyt megtisztelte jelenlétével Ing. Stubendek László, Komárom város polgármestere, aki nyitóbeszédében üdvözölte a jelenlévőket, majd kellemesen eltöltött napot és jó versenyzést kívánt.
A szlovák, magyar illetve cseh versenyzők rövid és hosszú fegyverek kategóriájában mérhették össze tudásukat a 25 illetve 50 m-re kihelyezett lőlapokra leadott 13 lövéssel, melyekből a legjobb tíz került kiértékelésre. A nap folyamán leadott csaknem 1800 lövés, több kg lőpor valamint ólom „elfogyasztása“ után kerültek ki az egyes versenyszámok, melyekből idén összesen tíz volt kiértékelve, győztesei.
A komáromi Royal sportlövő klub színeit több versenyző is képviselte, közülük Vetterli kategóriában (puska 50 m) Szalai Lajos az ötödik, Tárnok Jánoš a hatodik helyet szerezte meg míg Ing. Dubány Imre Kuchenreuter-csappantyús pisztoly kategóriában 93 köregységgel az ötödik lett.
szöveg/kép: Fuisz Attila
kép: illusztráció