HAZA Egyéb Érsekújvár: Takarékoskodik a város a közvilágítással és a fűtéssel

Érsekújvár: Takarékoskodik a város a közvilágítással és a fűtéssel

999
hirdetés

A város további intézkedéseket hoz az energiaköltségek csökkentése érdekében, az árak ugyanis az elmúlt évhez képest a hétszeresére nőttek. Óvintézkedések nélkül csak a nyárig futotta volna ezekre a kiadásokra a tervezett költségvetésből – tájékoztatott az önkormányzat.
A helyzet felmérését követően a város már a 10. naptári héttől takarékossági intézkedéseket hozott, csökkentette a közvilágítást, emlékművek, szobrok és templomok díszkivilágítását kapcsolta le, emellett az ipari övezetben és azokon a helyeken korlátozta az utcai világítást, ahol kevesebb a gyalogos és gyérebb a forgalom. Emellett a Brantner társasággal technikai módosításokat hajtottak végre a közvilágítás működtetésében, ezek az intézkedések a tájékoztatás szerint nem voltak hatással a lakosság komfortérzetére. Mindennek köszönhetően április és augusztus között 54 379 kilowattóra villamos energiát sikerült megtakarítani. Az előző év azonos időszakához viszonyítva ez 11,5 százalékos megtakarítást és 25 ezer eurót jelent. A város ezeket az intézkedéseket is folytatni akarja.
Emellett, főleg hétvégenként, észszerűsítették a középületek fűtését és például a folyosók megvilágítását. Továbbá kevésbé fűtik a kultúrházat, a sportcsarnokot és a teniszcsarnokot, a Relax központban 1 fokkal hidegebb a víz az úszómedencében, a szauna heti hét nap helyett már csak pénteken, szombaton és vasárnap működik.
A további tervezett takarékossági intézkedések befektetéseket igényelnek, ilyen a világítótestek és kapcsolók cseréje, vagy az önkormányzati tulajdonban levő épületek, köztük az iskolák hőszigetelése. A város ezen a téren az uniós helyreállítási terv forrásaira is számít és várja a pályázatok kiírását.

TASR

hirdetés
hirdetés