Berecz Gyula szobrászművész születésének 130. évfordulója alkalmából, október 20-án felavattuk és megkoszorúztuk emléktábláját a komáromi Iskola utcai plébániaépület falán, a Jókai Mórról általa készített szobor szomszédságában. A már elhunyt Nagy János szobrászművész alkotásánál a kellemes őszi napsütésben elég sokan gyűltek össze. Berecz Gyulát Szabó Csekei Tímea, a Duna Menti Múzeum művészettörténésze méltatta. Közreműködött a helyi Gaudium Vegyeskar, Stirber Lajos, a Magyar Kultúra Lovagja vezényletével és Nagy Ferenc versmondó. A jeles alkotó életéről és munkásságáról egy kültéri kiállítás is nyílt, valamint Komárom város megjelentetett egy képes kiadványt.
Szénássy Tímea a városi önkormányzat mellett működő iskola-, kulturális és ifjúsági bizottság, valamint a Jókai Mór Közművelődési és Múzeum Egyesület nevében üdvözölte a jelenlevőket. Majd hangsúlyozta: napra pontosan 130 évvel ezelőtt, 1894. október 20-án Komáromban látta meg a napvilágot Berecz Gyula Lajos Ede, a törökszentmiklósi Berecz Alajos vármegyei tisztviselő és a tatai Girch Franciska háztartásbeli elsőszülött fia, akit a sorban hat lánytestvére követte. A későbbi jeles szobrászművész 1951. október 7-én, alig 57 évesen, szívelégtelenségben Budapesten hunyt el, s a csömöri temetőben helyezték őt örök nyugalomra.
Az életéről és munkásságáról további részleteket is megtudtunk Szabó Csekei Tímea alapos összefoglalójából, amelynek jópár részlete a múzeumkerítés mellett helyet kapott kültéri kiállítás öt magyar-szlovák nyelvű paneljén is olvasható. Azok a következő címeket kapták: I. Berecz Gyula gyermek- és ifjúkora, II. A JESZO tagjaként, III. Jókai, az örök téma, IV. Világi és egyházi megbízások, V. „Fáj a honvágy…” – 1945 után.
Berecz Gyula az alapfokú tanulmányait Komáromban, középfokú tanulmányait pedig a győri fa- és fémipari szakiskolában végezte. Rajztanárnak készült, azonban apja halála és az I. világháború közbeszólt. Miután az orosz harcteret is megjárta, a művészetek iránti lankadatlan érdeklődésének köszönhetően az 1919/20-as tanévtől már a budapesti Országos Magyar Királyi Iparművészeti Tanoda növendéke volt, ahol ötvös szakon tanult, majd a szobrászat felé fordult. Az iskolában a hagyományhűség és a természetelvűség szellemét szívta magába.
1923-ban frissdiplomásként nagy tervekkel tért haza szülővárosába, ahol abban az évben alakult meg a Jókai Egyesület Szépművészeti Osztálya, a JESZO, amely Harmos Károly festőművész irányításával a város kulturális és művészeti életének felpezsdítését tűzte ki célul. 1924 telétől a Kultúrpalota az ifjú művészek otthonává vált, Berecz Gyula a padlástéri műteremben több festőművésszel együtt alkotott.
Később a Jókai Egyesület ösztöndíjával tanulmányúton járt Bécsben, Rómában és Firenzében. Az 1925-ös évi Jókai-centenáriumi ünnepség alkalmából Bereczet bízták meg a neves író mellszobrának elkészítésével, s ő a büszt kisebb változatai mellett Jókai-plaketteket is készített, melyek sok komáromi ház ablakát díszítették az ünnepség alatt.
Miután a neve ismeretté vált, magánszemélyektől, egyesületektől és a várostól megbízást kapott, hogy készítse el Baróti Szabó Dávid, Czuczor Gergely, Feszty Árpád, Ghyczy Kálmán, Gyulai Rudolf, Hetényi János, Jászai Mari, Konkoly Thege Miklós, Kultsár István, Lipscher Mór, Rauscher Zsigmond, Ribáry Ferenc, Selye Hugó, Szinnyei József, id. Pázmándy Dénes, Takáts Sándor és Thaly Kálmán gipszszobrát. A Jókairól készített bronzszobrát pedig 1937 novemberében állították fel a Kultúrpalota előtt. Érdekességnek számított, hogy az alapkőletételnél az akkori csehszlovák miniszterelnök, Milan Hodža magyar nyelven szólt a megjelentekhez.
Kiemelendő a Megyeháza számára 1940-ben megrendelt mellszobrok megmintázása, 1945-ben azonban a szoborportrékat eltávolították, csak a márványtalapzatokat hagyták meg a lépcsőházban. „Időközben kollégáimmal a mellszobrokat is megtaláltuk, legutóbb Konkoly Thege Miklós mellszobra került elő, amikor a Kultúrpalota felújítására készülve ürítettük ki az épületet. Elődeink, hogy megőrizzék az utókor számára, azokat jól elrejtették. Méltó lenne másolatokat készíttetni a büsztökről, és elhelyezni azokat az eredeti helyükön árválkodó márványtalapzatokon!” – hangsúlyozta beszédében a művészettörténész.
Majd beszélt Berecz zsidó hitközség számára készített emlékművéről (1924), amely az I. világháborúban elesett zsidó hősöknek állított emléket, s a zsidó temető szertartástermében található. A katolikus áldozatok szoborcsoporttal koronázott emléktáblája (1931) pedig a Szent András-bazilikában kapott helyet. Azokon kívül több köztéri hősi emlékművet készített más települések számára is, és folyamatosan síremlékek is születtek a Tó utcai műtermében. 1943-ban készítette el a bencés tanárok emléktábláját, amit 1945-ben eltávolítottak, és 2004-től annak másolata látható a rendház Nádor utcai homlokzatán.
1948-ig Komáromban élt, majd a jobb lehetőségek reményében Magyarországra távozott, s feleségével a ma már Budapesthez tartozó Árpádföldön rendezték be új otthonukat. További éveit a mindennapi élet nehézségei mellett romló egészségi állapota és az egyre erősödő honvágy jellemezte, ahogy erről a testvéreinek írt sorai is vallanak: „…fáj a honvágy, úgy szeretnék hazamenni, a Tó utcai kis szobámban megpihenni!”. Ez azonban nem adatott meg neki, mint ahogy az sem, hogy láthassa a Szent András-bazilikában elhelyezett Keresztút stációit. Ezek voltak a szülővárosában készült utolsó művei. Sajnos, a Jókai-szobor visszaállítását sem élhette meg, mert 1951 októberében szívelégtelenségben elhunyt.
Örvendetes, hogy Komárom nem feledkezett meg Berecz Gyuláról: a Singellő városrészben 1992-től utca, újabban pedig egy belvárosi emléktábla is őrzi az emlékét. Az október huszadikai ünnepségen közreműködött a helyi Gaudium Vegyeskar, Stirber Lajos, a Magyar Kultúra Lovagja vezényletével és Nagy Ferenc versmondó, aki Petőfi Sándor Szülőföldemen című versét tolmácsolta. Záróakkordként négy koszorú került a magyar-szlovák nyelvű emléktábla alá. Keszegh Béla, Komárom polgármestere pedig a Berecz Gyuláról Komárom város által, az idegenforgalmi és sportminisztérium támogatásával megjelentetett képes kiadvánnyal ajándékozta meg a közösen emlékezőket, akik további érdekességeket is olvashattak a még hetekig megtekinthető kültéri kiállításon.
Nagy-Miskó Ildikó, dunataj.sk
