Szerkesztőségünk levelet kapott dr. v. Callmayer Ferenctől, aki segíteni szeretne egy emlékjel megalkotásában a pozsonyligetfalusi tragédia helyszínén. Július 13-án pozsonyi magyarok megemlékeznek a vérengzés áldozatairól.
A napokban számoltunk be róla, hogy néhány hetes intenzív kutatómunka eredményeképpen nagy valószínűséggel megtalálták a pozsonyligetfalusi vérengzés helyszínét. Arról a tömeggyilkosságról van szó, amelyet ismeretlen katonák 1945. július végén (vélhetően a július 24. és 27. közötti napokban) követtek el a szlovák-osztrák határon felépített légvédelmi erődítmény egyik betontankja közelében. Bővebben ITT.
„Ez most megdöbbentő volt. Megdöbbentő, mert ez a tömegsír az, melyben nekem is helyem lett volna! Én erről valamikor a negyvenes években értesültem egy magyar újságból. Ott részletesebben volt leírva, honnan származtak a hullák. Megdöbbentem, mert ott feküdtek azok, akik abból a Taubenheim-i lágerből származtak, melyből jó időben leléceltem, többedmagammal. Huszonnégy órán múlott, hogy én most itt vagyok” – írja a hír olvastán Callmeyer Ferenc. Majd így folytatja:
„A háború után sokat gondolkodtam arra, miért nem találok senkit, aki fel- vagy megismert volna azok közül, akikkel együtt voltam. Döbbenetes volt, mikor a hatvanas években meglátogattam nagyapám pozsonyligetfalui sírját.
Akkor még élt apám nővére, Paula néni. Ő mutogatta meg a családi sír környékét. Mert volt itt bizony zsidó deportáltak sírhelye. Megrökönyödve olvastam Meisels Pista építész kollégánk édesapjának a nevét a táblán. Őt akkor Londonban értesítettem. Boldog volt, mert tényleg apja neve szerepelt a táblán. De elmentünk egy megjelölt tömegsírhoz, melyen, vaslemezen állt, hogy itt magyar leventék nyugszanak.
Számomra hogy egyre több emlékező és emlékezés jön elő, valami isteni elrendeltetés. Élő emlékezőnek tennem kell, míg élek valamit” – jegyzi meg Callmeyer Ferenc kommentárjában.
Elárulja, pár napja emlékeztek meg a Gulág rabokról a budapesti Honvéd téren. „Ide el szoktam vándorolni, mert személyemben valamiképpen érdekelt vagyok. A múlt évben utoljára találkoztam vitéz Rózsás János barátommal. Megkoszorúztuk az emlékkövet, melynek zugaiban valahol ott lapul vitéz Zachár Sándor nagybátyám emléke is. Rózsás Jánossal a kör bezárul. Együtt voltunk Dunántúlon besorozott leventék. Mikor alakulatunkat kettéosztották, ő oda került, melyek azonnal keletre indultak, míg én egy nyugatra irányuló alakulatban találtam magam” – mondja. Majd így summáz: eredmény – János tizenkét év szibériai Gulág, Callmeyer Ferenc majdnem tömegsír Pozsonyligetfalunál.
De Callmeyer Ferenc most szerencsére vagy isteni gondviselésnek köszönhetőleg itt van közöttünk. Visszaemlékezéseiről a Kétszer huszonnyolc c. könyvében is olvashatunk.
Callmeyer Ferenc úgy érzi valamit tennie kell. Mint mondja, apai ágon pozsonyligetfalui lévén kétszeresen is érintett egy emlékjel megalkotásában. „Nagyapám a ligetfalui temetőben nyugszik (August Callmeyer Schiffskapitain). Magam pedig csaknem a kivégzett leventék között kellene feküdnöm. Elkötelezetten érzem, hogy mint öreg kiérdemesült építész, nekem tennem kell valamit egy emlékmű létrehozásánál. Ebben gyakorlatom van. (Budapesten a Kossuth téri 1956. véres csütörtök emlékművében is részem volt)” – mondja. S ezúton is kifejezi, hogy tud segíteni olyan szervezeteknek, amelyek ezt az ügyet felvállalnák. A cf2@t-online.hu e-mail címen érhető el.
Dr. v. Callmeyer Ferenc 1928-ban Miskolcon született, (DLA) okleveles építészmérnök, Ybl-díjas, Príma-díjas, c. egyetemi tanár. A BMGE Építészmérnöki karán 2001-ben aranyoklevelet kapott; az Egyetem Szenátusa 2011-ben gyémántdiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevékenységét.
Szombaton, 2013.07.13-án 18.00 órakor először gyújtanak gyertyát és helyezik el az emlékezés virágait a Pozsonyligetfalun ártatlanul kivégzett 90 levente és tanárai halálának színhelyén. A részletekről Eseménynaptárunkban olvashatnak ITT>>>.
Felvidék.ma
Fotó: Dunajszky Géza
