Száznegyven éve, 1876. szeptember 6-án született az Érsekújvárhoz közeli Kamocsán a község jegyzőjének fiaként Baranyay József újságíró, lapkiadó, helytörténész, könyvtáros, a 20. század első felében Komárom egyik közismert és közkedvelt közéleti személyisége. Középiskoláit Keszthelyen és Debrecenben végezte, majd Budapesten államtudományi doktorátust szerzett, jogi gyakorlatot azonban nem folytatott. Az újságírást a Dunaszerdahelyen megjelenő Csallóközi Lapokban kezdte 1903-ban. A következő évtől 1912-ig a lap felelős szerkesztője volt és dolgozott más vidéki lapoknak is. 1914-19-ig a Komáromi Ujságot szerkesztette, 1920-ban a Vagyunk című folyóiratot, 1921-26-ig és 1936 és 1939 között a Barázda c. agrárpolitikai és kisebbségvédelmi újságot, közben 1920 és 1944 között egyik szerkesztője volt a Komáromi Lapoknak (1944 őszén felelős szerkesztője). 1914-18-ig szerkesztette a Komáromi Kalendáriumot, 1920 és 1938 között a népszerű Csallóközi Naptárt, 1921-36-ig a Barázda Naptárt is. Az említett újságokban, kiadványokban jelent meg eredetileg helytörténeti, művelődéstörténeti írásainak zöme, köztük folytatásokban a később önálló kötetben kiadott munkái is.
A sajtóhoz és könyvkiadáshoz kötődő üzleti tevékenységgel is foglalkozott: elnökletével alakult meg 1912 augusztusában a Jókai Könyvnyomda, Könyv- és Papírkereskedés Részvénytársaság, amely a legrégibb komáromi nyomda jogutódja volt (a vállalatot a huszas években Földes Samu, majd a Puzsér testvérek nyomdája vette meg). Életének jelentékeny idejét könyvtárosi teendők foglalták le. Előbb az Alapy Gyula vármegyei főlevéltáros vezetésével működő Komárom Vármegyei Könyvtárban dolgozott. A Jókai Közmívelődési és Múzeum Egyesület megalakulása után a könyvtár annak gondozásába került, majd a Kultúrpalotának 1913-ban történt felépülésével abban végleges elhelyezést nyert. A könyvtárral együtt költözött az épületbe Baranyay József könyvtáros is, aki – agglegény lévén – a főbejárattól balra eső helyiségben lakott. Miután Komáromnak a Duna bal partján fekvő része 1919-ben Csehszlovákiához került, s a nyilvános könyvtár kezelését a város önkormányzata vette át, tagjai egyhangú döntéssel meghagyták Baranyay Józsefet a könyvtárosi állásában, sőt később őt bízták meg a város hivatalos krónikájának vezetésével is. Könyvtárosi állásában az 1938-as államfordulat után is maradhatott, s azt egészen a második világháború frontjának átvonulásáig betöltötte. A világháborúk közötti években a kedélyes, szellemes, művelt agglegény, mázsás súlyt jóval meghaladó alakjával a komáromi társasági élet közkedvelt személyisége volt. Étvágyáról legendák maradtak fenn, melyek szerint többször előfordult, hogy egy-egy étterem étlapjának kínálatát oda-vissza végigette. A zsidóüldözés idején tanújelét adta cselekvő humanizmusának, amikor a helyi zsidó hitközség tóráit saját elhatározásából elrejtette a múzeumban, majd a háború után visszaszolgáltatta azokat a hitközség hazatért tagjainak. Az 1945-ös újabb államfordulatot követő soviniszta hullám idején a kollektív bűnösség elve alapján mint magyar nemzetiségű köztisztviselőt megfosztották állásától. 1945 nyárutóján kiköltözik a múzeum épületéből és tanyi rokonainál húzódik meg, ahol tétlenségre kárhoztatva, fizetés és nyugdíj nélkül kénytelen eltölteni életének utolsó fél évtizedét. Halálának időpontjáról eltérő adatokat találunk: egyes szerzők szerint 1951 szilveszterén húnyt el (végakarata szerint Komáromban temették el), mások viszont 1952. január 2-át tüntették fel halálának napjaként. Írói pályáját szépirodalmi művekkel, elbeszéléskötetekkel kezdte (Mici, Gizi meg Böske és egyéb – elbeszélések, Győr, 1902; Lucifer kisasszony és más egyebek, Komárom, 1908; Balogh Etus éjszakái és egyéb történetek, Komárom, 1920). Olvashatunk itt többek között a tájegység őstörténetéről, nevének eredetéről, kihalt vagy kihalófélben levő állatfajairól, növény- és állatvilágáról, a pogány magyar vallással, honfoglaló törzsekkel, ősi mesterségekkel kapcsolatos hely- és családnevekről, a sziget malmairól, iparáról, középkori és újabb kori történelméről, az elpusztult községekről, a belvizek lecsapolását követő nagy változásokról, csallóközi tájszavakról, szólásokról. Megtudhatjuk azt is, hogy az utolsó gőzhajó a Kis-Duna egész hosszában a 19. század hatvanas éveiben haladt végig, mint ahogy azt is, hogy a nagytanyi cukorgyár kútját angol kútépítők készítették. A sziporkázó csevegés, a könnyed szökdelés témáról témára Baranyay írói stílusának legjellemzőbb vonása. Első, a régi Csallóközzel és a csallóközi aranymosással foglalkozó történeti tárgyú művei 1911-ben jelennek meg. A régi Csallóköz c. munkájában igyekszik minél többet átadni olvasóinak abból, amit személyes tapasztalással és kiterjedt levéltári kutatással megtudott a Csallóközről.
barátjával, Fülöp Zsigmonddal 1913-ban
Baranyai József első, Csallóközről írt kötetében (A régi Csallóköz) többek között a tájegység őstörténetéről, nevének eredetéről, kihalt vagy kihalófélben levő állatfajairól, növény- és állatvilágáról, a pogány magyar vallással, honfoglaló törzsekkel, ősi mesterségekkel kapcsolatos helyés családnevekről, a sziget malmairól, iparáról, középkori és újabb kori történelméről, az elpusztult községekről, a belvizek lecsapolását követő nagy változásokról, csallóközi tájszavakról, szólásokról ír. Megtudhatjuk azt is, hogy az utolsó gőzhajó a Kis-Duna egész hosszában a 19. század hatvanas éveiben haladt végig, mint ahogy azt is, hogy a nagytanyi cukorgyár kútját angol kútépítők készítették. A sziporkázó csevegés, a könnyed szökdellés témáról témára Baranyay írói stílusának legjellemzőbb vonása. A csallóközi aranymosással foglalkozó munkája is élvezetes olvasmány, megtalálható benne az aranymosással kapcsolatos csallóközi hely- és családnevek szótára, a mesterség eszközeinek, szerszámainak leírása, s az aranymosás fokozatos megszűnését kiváltó okok feltárása. Az évszázadok során Komárom vármegyén átutazó fejedelmek és neves személyiségek útjainak feldolgozását tartalmazza a Komárom vármegyei és városi levéltár adataira támaszkodó két, témájában egymáshoz közelálló műve, a Régi utazások Komárom vármegyében és a Fejedelemjárás Komárom vármegyében. Ezekben a tárgyalt témáktól olykor távol eső, de az olvasó számára érdekes leírásokat találunk. Például arról értesülünk, hogy milyen korban mentek férjhez a komáromi lányok a 17. században, avagy hogy a komáromi kuruc tábor fölött 1705. május 13-án egy szokatlan égi eseményt észleltek (magyarázatán a szakemberek máig vitatkoznak). A sokszínű olvasmányosság, s ugyanakkor a rendkívüli adatbőség jellemzi a komáromi színészet történetével, illetve a komáromi nyomda és sajtó történetével foglalkozó munkákat is. Mindkét dolgozatról elmondható, hogy témájának ma is alapműve, hiszen szerzőjük megírásuk idején olyan forrásokat használhatott fel, melyek azóta nagyrészt elvesztek. Baranyay – szerencsénkre – sok adatot rögzített a Komáromba látogató színtársulatokról, híres színészekről, a színi előadások helyszíneiről, illetve a helyi nyomdák tulajdonosairól, termékeikről, az egykori híres Komáromi Kalendáriumról. Az általa szerkesztett lapokban több alkalommal tett közzé felhívást a Komárommal foglalkozó dalszövegek beküldésére. Így valósíthatta meg nagyszerű ötletét, hogy e kereskedő és katonavárosról született számos magyar népdalból létrejöjjön a „Komárom a magyar népdalokban” c. munkája. Életének egy csaknem tragédiával végződő epizódját örökítette meg „A vesztőhelytől az internálótáborig” c. írásában. Az 1919. május 1-jére virradó éjszakán véres harcok folytak a felfegyverzett magyar munkások és egyéb önkéntesek, valamint a csehszlovák katonai egységek között Észak-Komárom birtoklásáért sok áldozattal. A csata után a városban szigorított statáriumot, s ezzel járó kijárási tilalmat vezettek be. Baranyay a közeli étterembe indult, amikor az utcán egy csehszlovák járőr feltartóztatta, bekísérte a várba, s noha a kivégzést elkerülte, besorolták a komáromi polgárokból összeállított túszok csoportjába, akiket azonnali halál fenyegetett, amennyiben a város lakosai közül bárki megtámadta volna a csehszlovák helyőrség katonáit. A túszokat a csehországi Terezín erődbe internálták, ahonnan Baranyay csak kilenc hónap elteltével kerülhetett haza. A szerzőnek e meghurcolását leíró műve autentikus adalék Komárom egyik 20. századi sorsfordulójának eseményeihez.
Baranyay József születésének évfordulóján a megemlékezésen kívül érdemes elgondolkozni azon is, hogy e Komáromért és a régió múltjának feltárásáért sokat tevő ember megérdemelne városunkban egy emléktáblát, esetleg egy mellszobrot.
Mácza Mihály
DUNATÁJ HETILAP 35,36/2016
