Az adventi időszakban akarva-akaratlanul visszaemlékezünk a kissé megfakult, hajdani ünnepvárásokra, s a már elhunyt szeretteinkkel közös élményeinket is felidézzük. Az idén 80 éves Dráfi Mátyás, Jászai Mari-díjas színművész, a Komáromi Jókai Színház örökös tagja gondolatban – lélekben szívesen éli át újra a meghitt hangulatú, hajdani karácsonyokat, és továbbra is elég időt szán a szeretetteljes családi ünneplésre. Minderről az olvasóinknak is csillogó szemmel mesélt…
A gyermekkori karácsonyai kapcsán először mi jut az eszébe?
Az jut az eszembe, hogy a szüleim kiskoromtól kezdve minden adventi időszakban elvárták tőlem: tanuljak meg egy-egy szép, karácsonyi versikét. Mivel én is ugyanerre szoktattam a saját lányaimat és az unokáimat, a rájuk átörökített, alábbi művet valamelyiküktől minden közös ünneplésen, a karácsonyfa alatt visszahallom, s közben előtörnek a hajdani emlékek. Elmondom, hátha az olvasók is szívesen fogadják Pohárnok Jenő Karácsonyfa alatt című versét: „Eljött a nap, mit várva-vártunk, / Az égen csillagfény ragyog,/ Jézuska fáját ím´elhozták/ A halkan szálló angyalok./ Köszönjük neked, édes Jézus,/ Hogy szíved minket így szeret./ S az angyalok dalával együtt/ Dicsőítjük ma szent neved!/ S ha elmúlik majd a karácsony,/ Te akkor is maradj velünk,/ Míg élünk, ezt a kis családot/ Szeresd, ó édes Istenünk!“.
Az egykori családi ünnepléseik során mi minden történt, s melyik volt a legszebb gyermekkori ajándéka?
A család apraja-nagyja akkoriban is összeült az ünnepi vacsorához, majd az angyalkák csilingelve jelezték, hogy valamennyien menjünk be a nappaliba, ahol már állt a gyönyörű karácsonyfa az ajándékokkal. Egy alkalommal kézműves mester által készített, csodálatos bábszínházat kaptam száz kulisszával, süllyesztővel, kis reflektorokkal. Máig sajnálom azt, hogy amikor 17 évesen a MATESZ-hez kerültem, az édesanyám azt gondolva, hogy arra már úgysincs szükségem, hiszen ezentúl az igazi színpadon léphetek fel, eladta. Valakinek biztos nagy örömöt szerzett, pedig e ritka kincset az utódaim is szívesen fogadnák. Mi tagadás, egyrészt a bábszínházosdiban gyökerezik a színjátszás iránti szeretetem. Másrészt azt se feledjük el, hogy a nevelőapám, Lőrincz János Pozsonyban, még a magyar tagozattal is rendelkező Faluszínház 1949-beli megalapítása előtt, létrehozta az első színjátszó csopotot, a Déryné Színkört! Abban rám is osztott gyerekszerepeket, s ekképp megfertőzött ezzel a gyönyörű átokkal.
A MATESZ-nél a múlt század 60-70-es éveiben is tartottak ünnepváró rendezvényeket? Olyankor esetleg magára öltötte a Mikulás jelmezét?
A színházba régen is minden évben eljött a Mikulás, aki a színházi dolgozók csemetéinek ajándékot, szaloncukrot hozott. Azután a Jézuskát már mindnyájan odahaza, családi körben vártuk. Bizony, a 60-as években még én bújtam a Mikulás jelmezébe, később a már elhunyt Németh Pista kollégám vette át a stafétabotot. Sőt, városi Mikulás is gyakran voltam, és azt nagyon élveztem! Olyankor parádés lovashintó vitt be a városközpontba, ahol a gyerekeknek osztogattam az önkormányzat által megvett szaloncukrokat, ők pedig versekkel, dalokkal köszönték meg a kevességemet. Utoljára az idén, a túlparti Nyregesújfalu kultúrházában lehettem Mikulás azért, mert az egyik unokám ottani lányt vett feleségül, s az apukája felkért erre a szerepre.
Változott-e a karácsonyi „forgatókönyv“ a saját gyermekei érkezése után?
Nem változtattunk az évtizedek során jól bevált „forgatókönyvön“, s a karácsonyfa alatt a saját utódainkkal együtt ugyanúgy örülünk egymásnak és az ajándékoknak, mint régen. Rendszerint a lányaink a családjukkal először odahaza ünnepelnek, majd mindnyájan nálunk jövünk össze. A méregdrága holmik helyett szívmelengető apróságokkal ajándékozzuk meg egymást, hogy azok megmaradjon emlékbe. Ami pedig az ünnepi vacsorát illeti: abból sosem maradhat ki a hal. Hodossy Gyula egy aranyos karácsonyi versében írja: azért van hal az ünnepi asztalon, mert abban sok a szálka, amelyek lassítják az ételek elfogyasztását. Ezért a Jézuskának több ideje marad a karácsonyfa feldíszítésére és az ajándékok elhelyezésére.
Osztja-e azok véleményét, akik szerint a háború, az energiaválság, a folyamatos áremelkedés és az ajándékvásárlással párosuló stresszelés megmételyezi az ünnepvárás sajátos hangulatát?
A karácsonyvárásra és annak lefolyására a nehéz időkben szaporodó problémák sem vethetnek árnyat! Ilyenkor minden bút, gondot feledni kell, s azok kizárásával meghitt, szeretetteljes légkörben kell átélni a szeretet ünnepének varázsát! Nem értek egyet azzal, hogy már ősz elejétől meggondolatlan ajándékvásárlásra sarkallják az embereket, akik közül sokan kötélnek is állnak. Persze, az áruházláncok üzleti szempontjaival tisztában vagyok, de nem kéne ezzel elfedni az ünnep lényegét! Az a fontos, hogy a mai gyerekeknek is tovább tudjuk adni a karácsony hitbeli üzenetét, akár az általam idézett versikéhez hasonlókkal és a szeretet ünnepéről szóló történetekkel, s nem utolsó sorban az ünnepi szentmisén való közös részvétellel. Mi is ezt tettük – tesszük a hat unokánkkal és egy dédunokánkkal, illetve e hónapban esedékes az újabb dédunokánk érkezése is. Az is előfordulhat, hogy őt majd a Jézuska hozza…
Az év utolsó napja hogyan szokták tölteni, s milyen új évet kíván az olvasóinknak?
Szilveszterkor rokoni-baráti társasággal, felváltva egymásnál szoktuk búcsúztatni az óévet, és köszönteni az újat. Ez idén is így lesz, most a sógornőméknél, Csilizradványon fogunk összejönni. Ami pedig az új évi jókívánságomat illeti, akár annak is beillene az említett versike, mert annál szebbet-jobban kívánni senkinek sem lehet, mint azt, hogy „…míg élünk, ezt a kis családot szeresd, óh, édes Istenünk!“.
Nagy-Miskó Ildikó, dunataj.sk
Fotók: Dráfi M. családi albumából
