Nem készült papnak, bár szülei mélyen vallásosak voltak. Miután 1967-ben Komáromban leérettségizett, a zsolnai közlekedési főiskola hallgatója lett. Forróvérű fiatal volt, részt vett a diákmozgalomban, s 1968 januárjában még maga sem gondolta, hogy egy év múlva teológiára fog járni. Volt azonban egy barátja, akivel sokat beszélgettek lelki dolgokról, vallásról, s „fölébredt bennem a vágy, hogy másként segítsem az embereket, nem gránátok dobálásával” mondta.
Nem kérkedett soha azzal, hogy ő volt a szélesebb polgári és politikai jogokat követelő Charta ’77 nyilatkozat első csehszlovákiai magyar aláírója. Ezt természetesen az 1989 előtti államhatalom nem nézte jó szemmel, és mindent megtett azért, hogy az életét megnehezítse. Egy évvel a Charta ’77 kiáltvány aláírása után megvonták papi szolgálati engedélyét, s hét éven keresztül egyik ideiglenes állásból a másikba vándorolt. Sokat elmond az akkori időszakról, hogy saját egyházának püspöke még kertészként sem volt hajlandó alkalmazni Gombík Róbertet. Jöttek a házkutatások… A plébános, mint nevetve mesélte, hellyel, kávéval kínálta a titkosrendőröket, s a helyzet pikantériája az volt, hogy míg a lakásában mindent felforgattak tiltott iratok után kutatva, nem is sejtették, hogy a dokumentumok azoknak a székeknek az aljába vannak erősítve, amelyeken ülnek…
1978. szeptember 15-én Gombík Róbertet felfüggesztették papi állásából, s szó szerint az utcára került. Nem volt hová mennie. Egyik híve, egy 82 éves néni ajánlotta fel, költözzön hozzá. A nénin kívül volt néhány család, akikhez mindig bemehetett, és volt mit ennie. De mint mondta, soha nem bánta meg, hogy aláírta a Charta ’77-et, mert azzal saját magát tagadná meg. A bársonyos forradalmat követő időszak is tartogatott számára csalódást: azokkal ért egyet, akik azt állítják, hogy ellopták a forradalmat. – A történelemben mindig elő fog fordulni, hogy az emberek legszentebb érzelmeit mások saját érdekeikre használják fel – mondta.
Soha nem akart politikus lenni, árulta el – „én csak segíteni szerettem volna,
olaj akartam lenni, hogy menjen a gépezet”. Vallás nélkül nem tudta elképzelni az életét.
„Jézus számomra mindennek a forrása. Nem állítom persze, hogy mindig szót tudok neki fogadni.”
DUNATÁJ HETILAP 31/2020
