hirdetés
Életének 70. évében elhunyt Boldoghy Katalin színésznő, rendező. Hosszas betegség után április 21-én távozott, s mint ahogy fia, Boldoghy Olivér írta, „már odafent mondja be a rádió esti krónikája, hogy rendezte Boldoghy Kató. Aki be tudja fogni a jelet, hallgassa meg”.
Tudtuk, hogy évek óta beteg. Hősiesen küzdött a betegségével. Amikor egy évvel ezelőtt utoljára találkoztunk a komáromi Ferencesek utcájában, még viccelődött velünk. Igen, sajátos és megnyerő humora volt. Elment a színész- és rádióskolléga, az édesanya, a nagymama, a barát. Életének 70. évében visszaadta lelkét a Teremtőjének Boldoghy Katalin színésznő, rádiórendező. Február 22-én töltötte be 70. életévét. Komáromi születésű volt, iskoláit is itt végezte, később hivatalnokként dolgozott. Élete utolsó éveit is szülővárosában töltötte.
1965-től 1972-ig a komáromi Magyar területi Színház színésznője volt. Emlékezetes marad számunkra, mint Veronika Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyőjében, Rozika Móricz Zsigmond Úri murijában, Abigail Arthur Miller A salemi boszorkányok című darabjában, Irina Viktor Rozov Érettségi találkozó című művében, Martirio García Lorca Bernarda Alba háza című darabjában.
1972-től 1994-ig a pozsonyi rádió magyar adásának rendezője volt, ahol számos rádiójátékot rendezett hivatásos magyar művészek közreműködésével. Több mint két évtizedes rádió tevékenység után a kilencvenes években visszatért a teátrumba, és a Komáromi Jókai Színház segédrendezője, majd irodalmi titkára lett. Megvált ugyanis a rádiótól, s az útja visszakanyarodott szülővárosába, Komáromba, mégpedig a színházba, ahová Beke Sándor hívta lektornak. Ha kellett, újságokba írt, riportokat készített a rádió részére a színház előadásairól, az intézmény archívumát gondozta lelkiismeretesen, dramaturgként tevékenykedett és rendezett. 1994-ben Kocsis István Jászai Mari című monodrámáját, Cs. Tóth Erzsébettel a címszerepben.
Előadóművészként is működött, de több műsor konferansziéja is volt. Emlékezetes marad például számunkra, amikor az „Isten, áldd meg a magyart!” című Himnusz-esten – amelyet 2003. január 23-án a Himnusz születésének 180. évfordulója tiszteletére rendeztünk a komáromi Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeuma dísztermében – az ő tolmácsolásában hallhattuk magyar nemzeti imánkat.
Rádiós éveiben is hű maradt a színházhoz, a színésztársakhoz, hiszen az ő általa rendezett rádiójátékokban, hangjátékokban rendszeresen szerepeltette őket.
A komáromi magyar színház 55. évfordulóján, 2007-ben a következőképpen nyilatkozott erről, és a színház kezdeti éveiről: „Hogy milyen is volt? Erre a kérdésre válaszolni csak úgy tudok, ha lelkemben felidézem a régi színészkollégáim emlékét. A már eltávozottakét és élőkét egyaránt. Mert annak ellenére, hogy én a színház – rádió-színház vargabetűit pingáltam, eltávolodni tőlük sosem távolodtam el, hiszen ők szerepeltek az általam rendezett rádiójátékokban is. Ők, akik nélkül nem lenne ez a színház, hiszen ringatták bölcsőjét, tanítgatták járni, együtt csetlettek-botlottak. Mert életük negyven-ötven évét ajándékozták ennek a színháznak, majd hátraléptek, csendben, elfeledve. Hallom a hangjukat, nevetésüket, kacagásukat, dörmögésüket. Érzem a színpad illatát, amely megcsapta az orromat, amikor ötvenöt évvel ezelőtt felgördült a függöny. Mert ott voltam a bemutatón: az elsőn! Együtt jártuk az országot. Vannak, akik a mai napig ezt teszik. Akkor minden nap autóbusz – hideg öltöző – még hidegebb színpad. De jobbnál jobb szerepek.
Csendben nézegetem az alapító tagok nem létező emléktábláját. Fejet hajtok a lelkemben felállított szobraik előtt, és csak így, most tudok válaszolni a feltett kérdésre, hogy milyen volt: hát persze, hogy gyönyörű.”
Azóta már nemcsak Boldoghy Kató lelkében van emléktáblája az egykori szeretett színészkollégáknak, hanem a Komáromi Jókai Színház előcsarnokában is. Most már megnyugodott a lelke – végleg. Emlékét, tehetségét, barátságát örökké megőrizzük.
Tarics Péter, Felvidék.ma
hirdetés
