Kepes András többszörösen díjazott író, televíziós műsorkészítő, egyetemi tanára volt a Kikötő – Polgári Szalon beszélgetéssorozat áprilisi vendége. Őt a házigazda, Bödők Gergely történész a Selye János Gimnázium érdeklődőkkel megtelt aulájában egyebek között arról is faggatta, hogy a 90-es években mitől volt a Desszert című műsora olyan sikeres, és kivitelezhető lenne-e ma is? Azt is megtudtuk, hogy miért hagyta abba a televíziózást, majd miért épp a szépirodalomba ugrott fejest…
A műsorvezető vendégéről felvezetőjében elmondta: a magyar televíziózás aranykorának egyik alakítója volt, ám másfél évtizeddel ezelőtt elkötelezte magát a szépirodalom mellett. Majd időszerű témával, Ferenc pápa halálával indította beszélgetésüket, tudakolva, hogy az miként hatott rá, s azt is, hogy ő vallásos vagy ateista ember-e.
„Ferenc pápa halála engem is mélyen megérintett, hiszen ő egy emberséges, megértő, mindenki felé nyitott hitépítő volt, ám követve a híreket, számítottam rá, hogy a halála hamarosan bekövetkezhet. Mivel én a kamaszkoromat Argentíniában töltöttem, félig földik voltunk. Ha mindegyik pápa ilyen lenne, akkor a hatásukra, mindenki keresztény szeretne lenni“ – válaszolta Kepes András.
Majd kijelentette: „Nem vagyok ateista, 1948-ban reformátusnak kereszteltek meg, de nem kaptam vallásos nevelést. Egyetlen valláshoz sem kötődöm, pedig sokféle vallással foglalkoztam a könyveimben. Mégis úgy vélem, hogy a hit fontos dolog, amely azt az optimizmust is jelenti, hogy valahol létezik a földinél szebb, jobb világ, ami felülírja a földi világ tökéletlenségét. A hierarchiákkal azonban mindig hadilábon álltam. Mindig azokat tisztelem, akik azt kiérdemlik, s nem azokat, akik azt elvárják“.
Arról is beszélt, hogy öt lánya és egy fia van. Közülük az egyik lánya a barátnőjével együtt inkább katolikus lett, majd zsidó iskolába akart járni. Egy másik lánya pedig Krisna-hívővé vált, s a saját skót gurujának a fia vette őt feleségül. Hangsúlyozta: az utódaira sosem akarta ráerőltetni a véleményét, de mindig két lépésre mögöttük állt, hogy baj esetén segíthessen nekik.
Mivel különféle kultúrákat kutatott, adódott a következő kérdés: eközben legjobban mi lepte meg őt.
„Ami annyira más volt, hogy kibillentett a komfortzónámból, az egy amazonasi törzsnél töltött hetem volt. Nem csak az életkörülményeiket ismertem meg, hanem egy ágyékkötős indián apót vendégül is láttam Magyarországon. Nem nagyon tudta felfogni, hogy mi mennyire másként élünk, s nem nyűgözte le őt az itteni jólét. Két dolog nyerte el a tetszését: egy méretes, bronz szarvasszobor a régiségboltban és egy műanyag üveggömböt tartó, nagy pandadamaci-kreáció, ami egy adománygyűjtés részét képezte. Engem pedig az együttlétünk során is elsősorban az a kérdés foglalkoztatott, hogy a hatalmas különbségek ellenére mennyire tudják egymást megérteni, elfogadni az emberek, milyen kulcs nyitja az emberi kapcsolatokat…“ – felelte.
Azt gondolja, hogy ritkán folyik értelmes párbeszéd az emberek között, ezért mennek tönkre a rokoni kapcsolatok, barátságok, szerelmek. Ezért munkássága során a párbeszéd, a megértés kieszközlésére fókuszál.
„Látjuk, hogy méreg pusztítja a világot, s mielőbb meg kéne találnunk annak az összetevőit, hogy a társadalmi megosztottság ellenére sor kerüljön a pozitív változásra! Sajnos, nemzedékeken át belénk rögzült traumák irányítanak minket. A kommunikáció professzoraként is optimista, tehát elég naiv alkat vagyok, aki bízik abban, hogy a változás – fellendülés – válság folyamat során már közel van a nagy változás, ami egy új világrend kialakulásával járhat együtt. Látok potenciált abban, hogy a mai 20-40 évesek valamiképp kihúzzák a világot a csávából…“ – fejtette ki.
Arról is beszélt, hogy számára fontos-e a siker, s valójában mit tart annak: „ Fiatalon fontos volt számomra a siker, de túljutottam ezen az életszakaszon. Már az oviban is sikeresnek éreztem magam a társaim közkedveltségét kiváltó bohóckodásaimmal, aztán a munkám során is úgy éreztem, hogy sikerszériát élek át. De érdemes elgondolkodni azon, hogy kinek mi is jelenti a nagy sikert! Különböző sikerek vannak: a teljesítményünk valamely közösség általi elismerése, ami akár lájkokkal is számszerűsíthető, akárcsak a bérünk nagysága. Más pedig inkább a meghitt, boldog családi életet és azt tartja sikernek, ha láthatja felnőni a gyermekeit, unokáit és/vagy annak ellenére örömét leli a munkájában, hogy azt egy nagyobb csoport különösebben nem is értékeli“.
Aztán a házigazda kérésére a Desszert című, közkedvelt műsoráról mesélt, amit 1994-98 között sugárzott a televízió. Abban olyan különböző világlátású embereket ültetett egy asztalhoz, akik egyébként talán sosem beszélgettek volna egymással. Nem csak őket, hanem a nézőket is megvacsorázttatta, s aztán teret adott a gondolataiknak. A nézettség növelése érdekében mindig volt köztük egy ismert személyiség, miközben az újdonság erejével hatott az ismeretlenség homályából felbukkanó vendégei érdekes mondanivalója. Első alkalommal az akkori belügyminiszter, egy alternatív jazzénekes és egy kukásfiú kapott szót. Rájött, hogy egyazon műsorba csak egy hölgyet érdemes meghívnia, mert ha ketten vannak, az már akár veszekedésbe is torkollhat…
Hozzátette: a tőle huszonöt évvel ifjabb, harmadik neje kérésére nemrég visszanéztek pár részt, s ma is tudott nevetni a saját poénjain. Úgy véli, hogy e műsorában az újszerűség, természetesség, személyes intimitás, nyitottság ragadta meg a nézőket.
„Amikor a televízió elveszítette a személyességét, inkább otthagytam“ – szögezte le. Bár riportkötetei már a 80-as évek közepétől jelentek meg, később inkább a szépirodalom felé fordult. Először 2011-ben adták ki a Tövispuszta című családregényét, majd 2017-ben annak átdolgozott kiadását, mely kapcsán hangsúlyozta: míg a hivatalos történelem sok hazugságot tartalmaz, addig a családi anekdotáknak nagyobb közük van a valósághoz. E kötetének története egy fiktív faluban játszódik, s négyféle család életén, sorsán keresztül mutatja be a 20. századot, annak fontos változásaival együtt.
Az is elhangzott, hogy e művének megírását részben Horthy Miklós kormányzó 1993-beli kenderesi újratemetése ihlette, ahol megismerte a kormányzó különös életű, István unokáját. Ő Oxfordban diplomázott, felvette a muszlim vallást, majd egy indonéz guru személyi titkára volt, s feleségül vette annak lányát. Kepes András többszöri kérése után, 2009-ben filmet is készíthetett róla, s olyan jól összebarátkoztak, hogy a Tövispuszta angol nyelvű változatát István, vagyis Sharif mutatta be Londonban.
„Akkor eltűnődtem azon, hogy mit szólnának a koncentrációs táborban elhunyt zsidó rokonaim ahhoz, hogy egy Horthy-utód méltatja a könyvemet, akivel együtt sikerült túllépnünk azon, amit sokáig a „hátizsákunkban“ cipeltünk. Hiszem, hogy jóadag felelősségtudat és bátorság kell ahhoz, hogy próbáljunk túllépni a traumáinkon, s magunkban zárjunk le egy-egy korszakot, mert a világ csak ezáltal változhat“ – jelentette ki, majd szívesen deikálta a helyszínre magával hozott, jutányos áron megvásárolható köteteit.
Nagy-Miskó Ildikó, dunataj.sk
