A közelgő önkormányzati választások idején egyre több helyen előtörnek az indulatok, amelyek lényegében egy-egy település irányításának következményei. Az utóbbi hónapokban egyre több kritika érte Nagykeszi önkormányzatát, mivel utat adott egy nagyipari sertéstelep megnyitásának a falu határában úgy, hogy nagy valószínűséggel előtte nem kérte ki a lakosság véleményét. Ezzel kapcsolatban kaptunk egy levelet a községből, amelyet az alábbiakban közlünk.
Mondandómat kezdhetném akár így is: „A választások időszakát éljük” … de nem teszem, mivel nem erre szeretném fektetni a hangsúlyt. Igaz, választások lesznek, de ezt nem mindig kíséri változás. Így van ez falumban is, Nagykeszin, ahol élek, élnék, mivel több éve megörököltem sorstársaimmal együtt egy népes testületet, akik hosszú évek óta meghatározzák mindennapjainkat. Hol pozitív, hol negatív megélések zek, de az utóbbi időben igencsak negatív irányba terelődtek a dolgok. Ez volt érezhető az utolsó falugyűlésen is, melyet most nem a vezetőség hívott össze, hanem a szükség, a veszély, amely gyökeresen megváltoztatja falunk további életét. Az összejövetel célja volt felvilágosítani a lakosokat arról, hogy közvetlenül a falu mellett létrehozott dán megadisznófarm milyen veszélyeket hord magában, melynek következményei nemcsak hosszú távon, de örökre megpecsételik a falu és környéke életét. Természetesen bele lehet magyarázni a választásokat, kampányfogásnak is lehet nevezni, vagy aminek akarjuk, de nem érdemes. A disznófarm létrehozásának következményei a választások után is megmaradnak, sőt súlyosbodnak. Igazán mesébe illő cselekedet lett volna /?/, ha a falu lakosainak félelmei meghallgatásra találnak a vezetés körében, de a mi polgármesterünk – már másodszor – kitett magáért, és fél kézzel dobta félre a lakosok petícióját. Nem számít, mit szeretnének az itt élő emberek /?/, hisz akik a lakosokat képviselik, nem a lakosokért, hanem valószínűleg egymásért vannak?! Mégis láthattuk egyetlen erényüket, képviselői magatartásukat. „Egységben az erő” elv alapján fogtak össze a lakosok ellen. Szinte szolgai módon kontráztak a szónoklatra, hurrogták le mások véleményét, megmutatva fölényes, kicsinyes gondolkodásmódjukat, melyet egy emberként lehet irányítani. Szánalmas alibizmus arra hivatkozni, hogy a minisztérium jóváhagyta az építkezést. Ez ugyanis nem tudott volna létrejönni a termőföld eladása nélkül. A választások időszakát éljük, ezt nem mindig kíséri változás. A cinizmus nem szép dolog, hát még ha vezető személyiség erényeként van jelen. Kigúnyolni, lekezelni másokat, cinizmussal válaszolni problémáikra, főleg, ha kollektív problémáról van szó, nem dicséretes tulajdonság. Esetleg túl nagyok az elvárásaink?! Lehet. A tisztelet, alázat, a tolerancia, a becsület kihalt tulajdonságok, ne keressük őket! Félő, hogy unokáink ezekről az erényekről csak a mesékből fognak hallani, valahogy így:
„Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren innen volt egy falu, ahol elfogyott a levegő, ihatatlanná vált a víz, és földönfutóvá lettek az emberek. Volt egyszer egy disznófarm, melynek több tisztelet jutott, mint bármelyik falubelinek. Ahol a disznók becsülete volt a legnagyobb kincs, a lakosoknak tisztelni kellett a farm birtokosát és létrehozóját, és ahol fenntartások nélkül tolerálni kellett a választott vezetés döntését. Itt a vége, fuss el véle, így lett sok mindennek vége. Ez csak mese volt, vagy tán /dán/ mégse?!”
Potháczky Gizella
DUNATÁJ HETILAP
