1919 májusa, fekete májusként vonult be a történelembe. Knirs Imre, Komárom alpolgármesterével beszélgettünk…
1919. május 10-én gyászkerettel jelent meg a Komáromi Lapok, mely a következőket írja: „ A Seregek Ura kinyújtotta bal kezét Komárom felett…Örök fájdalom éjszakájaként írja be a történelem Musája ezt a május elsejét Komárom krónikájába. E sokat szenvedett város történetének lapjaiban is külön gyászkeret illeti ezt az éjszakát, mely az enyészetnek és pusztulásnak lett szentelve…A jövő számára, melyben nem lankadó hittel, törhetetlen bizakodással kell bizakodnunk a jövő számára, mely egybeolvadást, megértést, verejtékes munkát kíván tőlünk, szegény magyaroktól…”
Az I. világháborút követő időszakból két jelentősebb esemény ismert a közvélemény előtt: a balassagyarmati felkelés és a nyugat-magyarországi felkelés. Balassagyarmat Csehszlovák megszállás alá került, azonban 1919. január végén magyar győzelemmel ért véget a hősi felkelés. Ezzel a Legbátrabb Városként kerültek be a magyar köztudatba. A másik közismert történés a Leghűségesebb Várost érintő történelmi események. Nyugat-Magyarországot az antanthatalmak Ausztriának ítélték, beleértve Sopront és környékét is. 1921-ben azonban felkelőcsoportok szerveződtek, amelyek felvették a harcot a bevonuló osztrák csendőrökkel. A magyar felkelők elérték, hogy Sopron és környéke népszavazás útján megmaradjon Magyarországnak.
1919. január 9-én, az Antanthoz tartozó, két legionárius századból álló csehszlovák hadsereg bevonult a bal parti Komáromba, melyet Csehszlovákiához csatoltak és ezzel kettéosztották a várost és Komárom vármegyét is. A város katonai közigazgatás alá került.
A résztvevők, de legfőképpen az áldozatok számát tekintve az előzőekben említett felkeléseket jócskán felülmúlta az 1919. május 1-jén történt komáromi áttörés. Ez egy spontán, önszerveződő kísérlet volt: komáromi, győri, tatai, tatabányai emberek fogtak össze, hogy Komáromot újra egyesítsék. Tragédiába fulladt próbálkozás volt, melynek mészárlás lett a vége. Eredménytelen és évtizedekig elhallgatott esemény ez a magyar történelemben.
Ahogy Knirs Imre, Révkomárom alpolgármestere fogalmaz: „a komáromi áttörés- kudarca miatt- elhallgatásra ítéltetett. Csak úgy várhatjuk el, hogy ez az esemény elfoglalja méltó helyét a magyar történelemben, ha mi komáromiak, mindent megteszünk ezért. Fontos küldetésünk, hogy megismerjük és megismertessük az eseményeket, tisztelegjünk a hősök emléke előtt”.
1919. április 30-án este önkéntesek egy csoportja Dél-Komáromból indulva fegyveresen próbálta visszafoglalni az akkor már megszállt Észak-Komáromot. Kegyetlen harc bontakozott ki 96 évvel ezelőtt. A Cseh Légiók a felkelőket és az őket segítő civileket az Erzsébet-szigetre szorították vissza, ahonnan csak kevesen tudtak elmenekülni. Az akkor élve elfogott felkelőket és az utcáról elhurcolt lakosokat megkínozták és meggyilkolták. A kínzások, halottgyalázások annyira kegyetlenek voltak, hogy 102 áldozat holttestét azonosítani sem sikerült. Ők közös sírban fekszenek a révkomáromi katolikus temetőben.
Az áldozatok tömegsírja még évekkel ezelőtt is teljesen elhanyagolt állapotban volt. A 2010-ben alakult Egy Jobb Komáromért Polgári Társulás (EJK) és a dél-komáromi Endresz csoport 2011-ben önerőből újították fel az emlékhelyet.
Knirs Imre, Révkomárom jelenlegi alpolgármestere, az EJK elnöke számolt be a Felvidek.ma-nak a polgári kezdeményezés által létrehívott megemlékezésről.
„Az Egy Jobb Komáromért Polgári Társulás egy független társadalmi összefogás, városunk életének jobbá tételéért, politikai keretektől mentesen az önkéntes és tudatos polgári cselekvés szabad eszközeivel. Bázisunk a városi civil szféra tagjaiból áll össze, és remélhetőleg egy széles támogatottságú polgári mozgalommá épül majd fel” – fogalmazott Knirs.
„Legfontosabb mottónk, hogy a múlt ismerete nélkül nem lehet jövőt építeni. Nem felejthetjük el azokat az embereket, akik az életüket adták egy eszméért, törekvésért. A vágy, a kettészakított város újraegyesítésének a vágya, Trianon után mindenki szívében benne volt és van, a mai napig, csak nem merjük kimondani”- vélekedik az alpolgármester.
„Pár évvel ezelőtt ennek a gondolatnak a hirdetését, megvalósítását mi felvállaltuk. Egy olyan helyzetben kezdtük el, amikor nem volt ildomos, nem volt róla jó beszélni. Hasonlóképpen az elődeinkhez, akik olyan időkben emelték ezt az emlékművet, amikor az ideológia csak azt engedte meg, hogy elvtársként emlékezzenek meg a hősi halottakról: lehetett volna 102 ismeretlen hősünk, de a kor azt kívánta meg, hogy elvtársként szerepeljenek a márványba vésve ezek a mártírhalált halt emberek. Egy nemes cél érdekében mindig meg lehet találni annak a módját, amely az ügyet előre viszi” – fejtette ki véleményét.
„Bízom abban, hogy most egy olyan vezetése van a városnak, hogy még azok az emberek is, akik eddig bizonytalanok voltak, rádöbbennek arra, hogy a hősök tisztelete az nem egy olyan dolog, amiből erényt lehet kovácsolni, de erkölcsi kötelességünk. Ha ez az eredménytelen törekvés – a komáromi áttörés-úgy sikerült volna, mint Balassagyarmatnál, akkor most kormányküldöttségek lennének itt, és veregetnénk egymás vállát egy-egy ilyen megemlékezésen” -mondja keserűen Knirs Imre.
„Sajnos nem így történt; tragédiába fulladt. Ez a mi tragédiánk, ők a mi halottaink. Mi megteszünk mindent emlékükért, azért, hogy haláluk értelmet nyerjen, hogy elmondhassuk: nem haltak hiába. A szívünkben mindig élni fognak és addig járunk majd ide a tömegsírhoz, amíg mártírjaink hiábavaló küzdelme értelmet nem nyer” – fogalmazta meg hitvallását.
„1919-ben meddő kísérlet volt a város egyesítése. Ma már karnyújtásnyira van. Évről-évre többen és többen vagyunk az EJK polgári kezdeményezés tagjaiként. Pár évvel ezelőtt felvállaltuk azt a gondolatot, hogy mi nem két városban, de egy városban gondolkodunk. Jobb és élhetőbb várost szeretnénk. Nem revizionista városegyesítésről beszélek, nem irredenta gondolatok fűtenek. Egy jobb, élhetőbb, a múltunk miatt szorosan összefonódó, egymástól elidegeníthetetlen közös Komáromról beszélek. Reméljük, ez a gondolatiság mindenkihez eljut és megérünk majd arra, hogy természetesnek fogják venni, hogy Komárom egy város. Ugyanúgy, ahogy Győrben sem mondják, hogy a Rába bal partján, vagy jobb partján, Pozsonyban, vagy más városokban sem, melyeket folyók szelnek ketté. Merjünk nagyot álmodni -ez a célunk-, ez a mi városunk, mindkét városrész, így kell élnünk, ezt kell tudatosítanunk. A rendőrnek, a közterület-felügyelőnek, a tanárnak, a polgárnak, mindenkinek. Mit hoz a sors, mit hoz a történelem, nem tudhatjuk. De van mire építkeznünk: büszke városunk ebben az évben ünnepelte 750 évvel ezelőtti városi rangra emelkedését, de 1000 éves írott történelmünk van. A jövőt mi írjuk: fantasztikus dolgok vannak mögöttünk és fantasztikus dolgok várnak ránk, csak merjünk bátrak lenni, merjünk nagyot álmodni!”- osztotta meg gondolatait az alpolgármester.
Kíváncsiak voltunk, hogyan értékeli az elmúlt fél évet Knirs Imre, Komárom alpolgármestereként. Így válaszolt: „Bizalmat kaptam az emberektől, ami nagyon fontos a számomra. Úgy kell viselkednem, hogy ezt továbbra is kiérdemeljem. Becsülettel viselem, és mindennél fontosabb a számomra, hogy ezek az emberek soha ne csalódjanak bennem. Fontos a számomra, hogy büszke legyek arra a négy évre, amit a városvezetés élén töltök el.”
Szalai Erika, Felvidék.ma
